Pár éve már sikerült elolvasnom egy lovas páncéltörő tüzér memoárját, illetve egy harckocsikon szállított gyalogos deszantos könyvét. Petr Mikhin tüzértisztként szolgálta végig a háborút. Az 1941-ben még leningrádi matematika szakos gimnazista 23 éves korára 1944-ben már századosként ütegeket parancsnokolt. A szerző érdekes sztorit írt meg, de kételkedem abban, hogy mindez vele esett meg. Inkább egyfajta Háry Jánosként az összes katonatörténetet amit ismert a maga képére szabott. Nem hiszem, hogy valaki ennyire nagyszerű képességekkel megáldva, ekkora hősiességgel és ilyen hihetetlen mértékű szerencsével tudta volna végigszolgálni az 1942-45 között éveket a fronton, mint ahogyan az ebben a könyvben le van írva. Ezt leszámítva élvezetes olvasmány a kötet, szovjet katonasztorik a Nagy Honvédő Háborúból. A teljesség igénye nélkül kiragadnék néhány példát:
Ezt a történetet már olvastam egy Bolt Action szabálykönyben is, szóval valami igazságalapja lehet a dolognak, viszont Mikhin 1942-körülre meséli a sztorit, a másik forrás meg az 1944 Bagratyion hadműveletre teszi az esetet. A történet lényegi része mindkét esetben annyi, hogy egy szovjet harckocsit szénakazalnak álcáznak, és ezzel az átveréssel sikerül egy német harckocsi oszlopot lesből kilőni, mert a németek elhaladnak gyanútlanul a kazal mellett, így a szovjetek hátulról kilövik az első tankot, majd az utolsót, aztán szépen a többit is. Ezt kb egy mélyúton haladó torony nélküli rohamlövegekből álló oszlop ellen tudom igazán elképzelni, mert azoknak mondjuk nehéz megfordulni és viszonozni a tüzet. Ha nyitott páncélvadászokról beszélünk még könnyebben kivitelezhető a dolog. Mindezt maximális jóindulattal, ha nagyon hinni akarok a szerzőnek. Ezt a történetet Mikhin is úgy meséli, hogy visszavonulás közben találkoznak a páncélos személyzetével akik alkatrészre várnak mert nem mozogásképes a harckocsijuk, ezért is rejtik szalma alá. Figyelmeztetik őket a közeledő német harckocsikra, amit azok nem vesznek komolyan. Két nappal később fordul a helyzet a németek vonulnak vissza Mikhinék visszatérnek és találnak egy csomó az úton hátulról kilőtt mémet harckocsit. A szalmakazal meg eltűnt a szovjet harckocsival egyetemben, viszont a tüzértisztnek egyértelmű, hogy honnan érkezhettek a lövések amik kiiktatták a németeket. Mivel a szovjet tank akkor menekülni nem tudott, de kilőve sem maradt a helyszínen, a lövések szöge is pont passzolt, adódott a magyarázat. Jó sztori, ha igaz ha nem.
A könyvnek külön érdekessége, hogy külön fejezet szól a magyarországi harcokról, a szerző megjárta a Romániát, Bulgáriát, a volt Jugoszláviát is, ezért 1944 decemberében érkezik csak a budapesti ostromgyűrű megerősítésére. Itt viszont az ütegét egy német páncélosegység, gyakorlatilag megsemmisíti. Ezt a fejezetet majd még elolvasom, egy kis kutakodást megér, megnézni mennyire lehet valós amit írt. Nekem összességében tetszett a könyv, olvasmányos érdekes, ha valaki felül tud emelkedni a szerző öndicséretén.
