Évek óta porosodik ez a könyv a polcomon, valamikor 2003-körül tettem rá szert. Tudtam, hogy minőségi kiadvány, csak egyszerűen nem voltam fogékony a témára. Most jött el az ideje, hogy elolvassam, remek könyvnek bizonyult. Az Imperial War Museum szakértelmével és támogatásával, a múzeum archiv anyagainak teljeskörű felhasználásával készült el ez a kiadvány, még 1992-ben jelent meg először. Fotók tömkelege, naplórészletek, sőt festmények és korabeli színes fotók is gazdagítják a kötetet.
Kapitány úr! A francia ellenállók rajtaütöttek egy német parancsnoki járművön, ... faluban. Az összecsapásban gyakorlatilag mindkét csapat elveszett, csak súlyos sebesültek maradtak, a falusiak mindenkit összeszedtek és ápolnak, de félnek a németek bosszújától, így a sérült lövészpáncéloshoz nem nyúltak. A polgármester a mi emberünk, jelentette, hogy a járműben több vasalt láda van lepecsételve. Meg kell szereznie a ládákat, az akció sürgős a maga alakulata az egyetlen ami a német vonalak mögött kellő távolságban van, légi és tüzérségi támogatást kap, valamint az amerikaiak is tudnak küldeni egy páncélost, sok sikert! Hans elkészült a fordítással, és átnyújtotta Fischer századosnak, a százados átfutotta a sorokat, majd a telefonért nyúlt...
A sorozat egyik legfontosabb kötete, mindenki nagy ellenfelének vagy kedvencének, a német Heernek a sereglistáit és harceszközeit kapjuk meg ezzel a kötettel. A kilencvenhat oldalas kiadvány a szokásos Osprey fromátumban, rendkívül jó minőségben és a szovjet seregkönyvhöz hasonlóan nyálcsorgatóan szép illusztrációkkal ejti csapdába az óvatlan hadijátékost. Összesen huszonkét vonatkozó Osprey füzetből használtak fel festményeket a kiadványhoz, természetesen minden forrást korrekt módon feltüntettek, így nem jelent nehézséget azoknak a kiadványoknak a beszerzése sem.
Norman Collins visszaemlékezései egy nagyszerű időkapszulaként működnek, elkezdjük olvasni és már ugrottunk is közel száz évet vissza az időben. A skót-angol származású tiszt a Seaforth Highlanders 51. Highland hadosztályban szolgált a Nagy Háború alatt. A kötet 1914-ben kezdődik az akkor tizenhét éves tinédzser első háborús élményével indít, a szülővárosát bombázza a Német Császári Haditengerészet. Collins egy egészen rendkívüli túlélő, egy száz éves veterán bölcsességével és tapasztalatával mondja el nekünk az emlékeit. A kötet gerincét az ő levelei adják, a többit az utólag megírt visszaemlékezései valamint saját fényképei. A habot a tortán, a szerkesztő megjegyzései adják, amivel kipótolta az egyes hézagokat, illetve történelmi tágabb kontextusba helyezte Collins történetét.
A csatát előzetes megegyezés szerint, hárman vívtuk. Mivel Harry nem volt biztos, hogy részt tud venni a hétfői klubdélutánon, nekem kellett összeraknom egy ezerötszáz pontos brit serget, Phil védekező ezer pontos német serege ellen. Két egyenlő hétszázötven pontos brit haderőt kellett tehát összeállítanom, a szokásos 1944 Normandiás terepre. A seregek kialakításában az motivált, hogy továbbra is gyakoroljam a tankok használatát, így a választásom a két Cromwell Centaur tankomra esett. Ez a két speciális jármű igazi normandiai különlegesség, az alap Cromwell tankok lövegeit 95mm-es tarackokra cserélték, hogy ezek támogassák a brit Kommandó csapatokat a partraszállásnál.
Phil barátommal úgy egyeztünk, hogy ezen a héten két ezer pontos 28mm-es sereggel mérkőzünk meg, 1944-es alap sereglisták alapján, valahol Normandiában a D nap után. Hosszas töprengés után úgy döntöttem kipróbálok egy igazi “nagy vasat”, mivel brit seregem van ezért az egyetlen nehéztank ami szóba jöhetett az a jó öreg Churchill tank volt, ez a lassú nehéztank lett a seregem alapja, hogy a sebességi hátrányát némileg ellensúlyozzam, vettem mellé egy AEC páncélautót, egy 75mm-es ágyúval.
Újra elkezdtem foglalkozni az RCW névvel fémjelzett korszakkal, minél többet olvasok róla, annál inkább úgy gondolom az egyik legjobb skirmish téma a hadijátékra. Jelenleg főleg a nyugati intervenciós szempontból íródott, angol nyelvű könyvekhez férek hozzá, de már ez is több mint színes téma. A háborút nem is érdemes egészében nézni, mivel ez nem egy háború, hanem rengeteg földrajzilag teljesen elszigetelt hadjárat összessége, az összekötő kapocs csak a Szovjet Vörös Hadsereg, meg Oroszország mint földrajzi fogalom. Az egész háború egy időben és térben darabolt folyamat, rengeteg szereplővel, egymással kölcsönhatásban.
Ez a szabálykönyv az 1848-as skirmish csatáimhoz remekül bevált SODAS rendszer modern verziója, már régóta pihen a számítógépemen, sőt papírra is kinyomtattam. A mostani „leporolásának” apropóját az adta, hogy az első világháborús gyűjteményemet rendezgettem, és azon töprengek hogyan fogok tudni a hazaköltözésem után is wargame-t játszani. Hogy ne maradjak hadijáték nélkül az ősszel, egy saját a konyha asztalon is játszható játékot akarok összerakni. Háttéranyag, festett figura van hozzá, tereptárgyakra van még szükségem, meg egy szabályra. Elkezdtem hát ezen a rendszeren „köszörülni” az agyam, mit lehetne belőle kihozni. Az FL takarékos, házi rendszer filozófiája, nekem nagyon tetszik. Ugyanazokat az alapokat megtanulva, különböző korok csatáit játszhatjuk le a szabályokkal. A pdf-ben letölthető egyszerű mechanizmusok gyűjteménye, amikkel viszont nagyon bonyolult kombinációkat lehet összehozni, nagyon frappánsak. A kilencven centis négyzet alaku csatatér a konyhaasztalon is kialakítható, az extrém esetben maximum húsz figurás seregek, még 28mm-es fémfigurákból sem elérhetetlen befektetés. Igazi zsebpénz barát hadijáték, ráadásul nekem már megvannak a seregeim.
A kocsi bukdácsolva vergődött keresztül a sáros kereszteződésen, az út szélén megtépázott sorokban vánszorogtak a gyalogosok, az árok partján mindeféle háborús szemét látszott elhajigálva. Stipkovics fásultan gubbasztott az anyósülésen, szilánkokra tört a valóság körülötte, és mindezt csak tetézte hogy teljesen süket csönd vette körül, nem hallott semmit. Próbálta összerakni mi is történt vele az elmúlt napon, bár az is lehet, hogy csak néhány óra volt az egész.
A nyolcvannyolc oldalas kiadvány az Osprey és a Warlord Games közös gyermeke, puhafedeles Osprey füzet formátumban jelent meg, a többi seregkönyvhöz hasonlóan. Bolti ára tizenégy font és kilencvenkilenc pence, az amazon.co.uk-ról tíz font körüli áron szerezhető be, ha valaki a kiadótól rendeli meg, akkor bolti áron felül még a postaköltséget is ki kell, hogy fizesse. Viszont ilyenkor kap mellé egy remek 28mm-es komisszár figurát is ajándékba. Nekem a cégtulajdonos jóvoltából egy ingyen példány jutott figurástól, ezúton is köszönet a támogatásért.
Hosszú sorokban álltak a falusiak, adogatták a homokzsákokat, épültek a barikádok. Anton a komisszár körbejárt és biztatta a főként nőkből álló csoportot. A nehéz munka dacára, az asszonyok hangulta jó volt, a táborban már rotyogott a kása a nyílt tűzön, a Vörös hadsereg ingyen ebédet adott mindenkinek aki a védműveken dolgozott. Stipkovics boldogan lapátolt, megúszta a parancsmegtagadást és még át is helyezték a lett lövészekhez. Az utolsó ütközetben rengeteg embert veszítettek, amikor meglátta a magyar és szlovák elvtársakat sebesülten heverni az úton, mindenkit becipelt a kocsiba, és visszavitte őket a táborba. Legalább két internacionalista elvtárs életét mentette meg. Anton viszont tajtékzott, mert a vontató nélkül a Putilov löveget kézzel kellett visszatolniuk a kínaiaknak, agyon akarta lőni Pált gyávaságért, a szanitécek és az orvos nem engedték. Végül a parancsnok döntése alapján Stipkovics átkerült a lett lövészekhez mentőautó sofőrnek.
Stipkovics káromkodva kurblizta a teherautót, a februári hidegben jobban szeretett a kormány mögött, jól beburkolózva vezetni. A kínai tüzérek mind bent kuporogtak a raktérben, Anton meg a fülkéből bíztatta. A két páncélautó már jól elhúzott előre, a gyalogság is letért kétfelől az útról, elkezdtek szétbontakozni. A két nagy vörös zászlóhoz igazodva nyomultak előre, vagy száz gyalogos két maxim gépfegyverrel megerősítve. A barnás orosz uniformisok közül kirítt az a két raj, akiket a hadifoglyok közül toboroztak, ezek szedett-vedett K.u.K. uniformisokba voltak öltözve. Semmijük se volt elég, se lőszer, se étel, de még ruha sem. Be kellett venniük Kherson-t, nincs más választásuk. A gyalogság nagy része kiképzetlen kényszer reguta, vagy honvágytól gyötört volt hadifogoly. Stipkovits mindet ismerte névről, egy munkatáborból jöttek, önként jelentkeztek vöröskatonának, mert még ez az élet is jobb volt mint a robot a Murmanszk vasútnál.
Stipkovics Pál egykori népfelkelő, ex-hadifogoly jelenleg „önkéntes” proletár és vöröskatona elkezdte átvizsgálni a vigyorgó kínai bajtársa által elé borított kacatok, és papírok halmazát. Csínt és társait még a vasútépítő fogolytáborból ismerte Stipkovics, együtt dolgoztak a cár bukása előtt. A Przemsyl-nél fogságba esett honvéd baka, egy kis eldugott faluból származott, szerb-horvát vagy ahogyan a magyarok hívták őket „Krobót” legény volt, a Szigetköz szülötte. Jó feje volt a nyelvekhez, már gyerek korában folyékonyan beszélt horvátul, magyarul, majd ahogy elkerült Pozsonyba szolgálni, felszedte a németet is, meg a tótot. Az elmúlt öt évben folyékonyan megtanult oroszul is, először szlováknak, meg csehnek adta ki magát, most hogy a forradalom kitört odahaza, magyar lett, mert az hangzott jobban az elvtársak fülében.
A minap pár ritka kincs akadt a kezembe, a kedvenc könyvesboltomban. A bolt a Waterloo Station mellett az egyik utcasarkon áll, mellette egy 1910-ben épített tűzoltóállomás, amely ma már csak mint étterem és pub üzemel. Az étterem homlokzata, felér egy időutazással. Ahányszor meglátom annyiszor eszembe jut, ugyan hányszor emelkedtek fel ezek a kapuk a két világháború alatt az éjszakai bombázások során, hogy a mindennapok hősei száguldjanak át alattuk menteni a város lakóit és azok javait?
A Haynes kiadó a hatvanas-hetvenes években kezdte el publikálni ezeket az A4-es méretű keményfedeles könyveket, autókhoz és motorbiciklikhez. A sorozat annyira népszerű és ikonikus lett, hogy elkezdték használni olyan technikai eszközök bemutatására is, amik nem éppen hétköznapiak, de nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Így aztán jelent már meg kézikönyv a Peugeot 206-tól a holdjáróig mindenhez. Igen, a Tigris 1 tankhoz is van, meg a NASA Mars Roverhez, meg a B-52 nehézbombázóhoz, és a Type 45 brit rombolóhoz is. Sőt, a Millennium Falcon is kapott egy kötetet.
Hétfőn ismét előkerültek a 20mm-es seregek, és a jó öreg Rapid Fire. Egy öt fős csatát játszottunk, ismét a britek kedvenc játszóterén Normandiában. Harry és jómagam alkottuk a Heer védőcsapatát, Daren, Dave és Phil volt a brit csapat. A jól bevált rejtett felállás volt a védőknek, valamint titkos hadicél a támadóknak. A brit erőket két gépkocsizó és egy páncélozott gyalogos zászlóalj alkotta, nagyjából három század tank támogatásával. Ezen kívül volt még nekik egy Typhoon század és erős tüzérség is tartalékban. Mi németek kaptunk egy-egy gépesített gyalogos zászlóaljat, két század páncélost, két üteget tűztámogatásnak, valamint légvédelmi ágyúkat a dombokra beásva.
Öszintén meg kell vallanom, nem vagyok a légi hadviselés nagy rajongója, igazi földhözragadt hadijátékos vagyok. A számítógépes repülőgépszimulátorokból is csak az első világháborús játékok tudtak lekötni egy rövid időre. A Wings of War (WW1) játék előre festett repülőgépmodelljei, viszont tetszenek, maga a játék szerintem zseniális. Sajnos amikor nálunk előkerül, akkor az mindig „party game”, ami egy nagy ösznépi nyolc játékost is felvonultató játék. Igazi „dogfight”-ot játszunk, négy-négy vadászgép esik egymásnak, pedig a rendszerben ennél jóval több van, küldetések akár még hadjáratok is. Mindezt csak azért írom le, mert a most következő könyvet elolvasva, a Wings of War-ban rejlő lehetőségek tárháza még tovább gazdagodott a szememben.
Április elején tartottunk egy rendhagyó hétvégét, három napig társasjátékokat játszottunk, illetve terveket szőttünk egy 2014-es bemutatójátékról. Esténként a helyi Steak House-ba volt a vacsora, a péntek reggelt meg egy full extrás English Breakfast-tal kezdtük. A hétvége programjába szerepelt egy Johny Reb II csata, egy kétkörös Formula D futam, öt játékossal két-két autóval. Játszottunk Carcassone-t, és egy nagy Bolt Action tesztjátékot.
A tavalyi ígéretes magyar részvétel után, idén megint csak egy magyarral sikerült találkoznom, gondolom azért voltak még mások is, de sajnos velük nem futottam össze. A rendezvény számomra megint egy nagy adag munkát jelentett, egy kb öt órásra zsugorodott netto szórakozással. Összeségében ismét egy nagy siker volt a rendezvény, de rendezői oldalról egy csomó új kihívás keletkezett, amiket jövőre meg kell oldani. A show minden anyagi és népszerűségi sikere dacára komoly veszélyben forog, mert a szervezői posztokra nincs elég önkéntes a klubtagjaink közül.
Ezt a kötetet a sorozat többi részével egyetemben, már régóta a beszerzési listámon tartottam, mert tetszett az Osprey Campaign sorozathoz hasonló koncepciója. A könyv először keményfedeles kiadásban jelent meg, majd kiadták puhafedeles illusztrált verzióban, végül hozzáférhetővé vált elektronikus formában a Kindle olvasókra is. A puhafedeles illusztrált kiadvány tizenkét font, a keményfedeles hét, a Kindle verzió négy fontért letölthető.
A héten egy újabb Bolt Action csatát vívtunk meg, a németek kaptak egy revans ütközetet, hogy megfeleljenek a múlt heti brit taktikára. Sikerült nekik, mégpedig fényesen, köszönhetően a német technológiai fölénynek. A válaszlépés annyiban merült ki, hogy megtartották a 120mm-es aknavetőjüket, és lecserélték az összes Mg-42-es géppuskájukat rohampuskákra! A német csapatok ezúttal csak kizárólag hat fős veterán rohampuskás rajokból álltak. Se mesterlövész, se géppuskák, se tüzérségi megfigyelő. Teljes mellszélességben nyomultak előre a rohamcsapatok, mást nem is láttam a pályán mint laza rajvonalban ADVANCE paranccsal rohamozó veterán németeket.
Egy londoni utcakölyök aki nyugdíjas éveiben 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum ügynökeként, volt Wehrmacht tisztek segítségével szerez információkat az NDK haderő esetleges bevonulásáról? El Alamein veteránja, és a kommunista párt tagja? Egy „vörös ördög” aki megjárja Szicíliát, majd fedezi társai visszavonulását Arnhemben? Motorversenyző és a Long Range Desert Group tagja? Egy szobafestő aki öt évig volt a KGB sofőrje Londonban? Kik ezek az emberek, mi a közös bennük? Nos, ez mind egy személyben Victor Gregg, ő mindezt végig csinálta és ezen felül még túlélte Drezda terrorbombázását is, ahová mint halálra ítélt hadifoglyot szállították kivégzésre.
Dave barátommal már a múlt heti csúfos dzsungelharc végén eldöntöttük, hogy helyreállítjuk a Nemzetközösség fegyvereink dicsőségét. Abban maradtunk a többiekkel, hogy ezen a héten mi ketten megint britek leszünk. Ezúttal Normandiában csapunk össze a Tengely hatalmak erőivel, ezer pontos, kizárólag csak gyalogosokból álló seregekkel. Úgy döntöttünk, hogy az ötven százalékos létszám és tűzerő fölényben lévő japánok, és a brutális száz százalékos tűzerőfölényben lévő németek ellen is, új fegyverhez nyúlunk! Az új fegyver jelen esetben azt jelentette, hogy a háború végi, vagy még inkább a háború utáni taktikát részesítjük előnybe. Le fogjuk hengerelni az ellenfelet, az aktiválásaink számával, és a „pin” jelzőkkel fogjuk megnyerni a csatát, nem az okozott veszteségekkel.
Ivan Yakusin könyve angolul 2005-ben jelent meg először, a kedvenc Pen and Sword kiadóm gondozásában. A szerző egy meglehetősen érdekes katona volt, egy elsőre teljesen idejétmúlt beosztásban szolgált, ő egyike volt a Szovjet Gárda páncéltörő-lovastüzéreinek. A leningrádi fiatalember, tüzértiszti képzést kapott, és legnagyobb meglepetésére elősször egy aknavetős alakulatnál szolgált (aknavetőre nem képezték ki a gyorstalpaló tanfolyamon, csak lövegekre), majd első sebesülése után lovas-páncéltörő tüzértiszt lett. Semmit sem tudott a lovakról, vagy a lovas alakulatokról, a vezénylő tisztől meg is kérdezte, hogy a lovasalakulatoknál vannak-e lövegek. Mire a tiszt rávágta, hogy vannak, sőt katyusák, tankok és felderítő repülőgépek is tartoznak a fegyverzethez.
Hétfőn sikerült a barátaimnak meglepniük a klubban, egy ACW csatára készültem, erre egy újabb Bolt Action csatába csöppentem. Ezúttal a híres Chindits csapatok vezetése hárult rám, egy hamisítatlan dzsungel csata. A játék koncepcióját Phil dolgozta ki, mint kalandmester irányította a „láthatatlan” japán császári csapatokat, Dave az amerikai szakaszt vezényelte, én pedig Nemzetközösségi erőket.
