Hadijátékos

Öszintén meg kell vallanom, nem vagyok a légi hadviselés nagy rajongója, igazi földhözragadt hadijátékos vagyok. A számítógépes repülőgépszimulátorokból is csak az első világháborús játékok tudtak lekötni egy rövid időre. A Wings of War (WW1) játék előre festett repülőgépmodelljei, viszont tetszenek, maga a játék szerintem zseniális. Sajnos amikor nálunk előkerül, akkor az mindig „party game”, ami egy nagy ösznépi nyolc játékost is felvonultató játék. Igazi „dogfight”-ot játszunk, négy-négy vadászgép esik egymásnak, pedig a rendszerben ennél jóval több van, küldetések akár még hadjáratok is. Mindezt csak azért írom le, mert a most következő könyvet elolvasva, a Wings of War-ban rejlő lehetőségek tárháza még tovább gazdagodott a szememben.

Április elején tartottunk egy rendhagyó hétvégét, három napig társasjátékokat játszottunk, illetve terveket szőttünk egy 2014-es bemutatójátékról. Esténként a helyi Steak House-ba volt a vacsora, a péntek reggelt meg egy full extrás English Breakfast-tal kezdtük. A hétvége programjába szerepelt egy Johny Reb II csata, egy kétkörös Formula D futam, öt játékossal két-két autóval. Játszottunk Carcassone-t, és egy nagy Bolt Action tesztjátékot.

A tavalyi ígéretes magyar részvétel után, idén megint csak egy magyarral sikerült találkoznom, gondolom azért voltak még mások is, de sajnos velük nem futottam össze. A rendezvény számomra megint egy nagy adag munkát jelentett, egy kb öt órásra zsugorodott netto szórakozással. Összeségében ismét egy nagy siker volt a rendezvény, de rendezői oldalról egy csomó új kihívás keletkezett, amiket jövőre meg kell oldani. A show minden anyagi és népszerűségi sikere dacára komoly veszélyben forog, mert a szervezői posztokra nincs elég önkéntes a klubtagjaink közül.

Ezt a kötetet a sorozat többi részével egyetemben, már régóta a beszerzési listámon tartottam, mert tetszett az Osprey Campaign sorozathoz hasonló koncepciója. A könyv először keményfedeles kiadásban jelent meg, majd kiadták puhafedeles illusztrált verzióban, végül hozzáférhetővé vált elektronikus formában a Kindle olvasókra is. A puhafedeles illusztrált kiadvány tizenkét font, a keményfedeles hét, a Kindle verzió négy fontért letölthető.

A héten egy újabb Bolt Action csatát vívtunk meg, a németek kaptak egy revans ütközetet, hogy megfeleljenek a múlt heti brit taktikára. Sikerült nekik, mégpedig fényesen, köszönhetően a német technológiai fölénynek. A válaszlépés annyiban merült ki, hogy megtartották a 120mm-es aknavetőjüket, és lecserélték az összes Mg-42-es géppuskájukat rohampuskákra! A német csapatok ezúttal csak kizárólag hat fős veterán rohampuskás rajokból álltak. Se mesterlövész, se géppuskák, se tüzérségi megfigyelő. Teljes mellszélességben nyomultak előre a rohamcsapatok, mást nem is láttam a pályán mint laza rajvonalban ADVANCE paranccsal rohamozó veterán németeket.

Egy londoni utcakölyök aki nyugdíjas éveiben 1989-ben a Magyar Demokrata Fórum ügynökeként, volt Wehrmacht tisztek segítségével szerez információkat az NDK haderő esetleges bevonulásáról? El Alamein veteránja, és a kommunista párt tagja? Egy „vörös ördög” aki megjárja Szicíliát, majd fedezi társai visszavonulását Arnhemben? Motorversenyző és a Long Range Desert Group tagja? Egy szobafestő aki öt évig volt a KGB sofőrje Londonban? Kik ezek az emberek, mi a közös bennük? Nos, ez mind egy személyben Victor Gregg, ő mindezt végig csinálta és ezen felül még túlélte Drezda terrorbombázását is, ahová mint halálra ítélt hadifoglyot szállították kivégzésre.

Dave barátommal már a múlt heti csúfos dzsungelharc végén eldöntöttük, hogy helyreállítjuk a Nemzetközösség fegyvereink dicsőségét. Abban maradtunk a többiekkel, hogy ezen a héten mi ketten megint britek leszünk. Ezúttal Normandiában csapunk össze a Tengely hatalmak erőivel, ezer pontos, kizárólag csak gyalogosokból álló seregekkel. Úgy döntöttünk, hogy az ötven százalékos létszám és tűzerő fölényben lévő japánok, és a brutális száz százalékos tűzerőfölényben lévő németek ellen is, új fegyverhez nyúlunk! Az új fegyver jelen esetben azt jelentette, hogy a háború végi, vagy még inkább a háború utáni taktikát részesítjük előnybe. Le fogjuk hengerelni az ellenfelet, az aktiválásaink számával, és a „pin” jelzőkkel fogjuk megnyerni a csatát, nem az okozott veszteségekkel.

Ivan Yakusin könyve angolul 2005-ben jelent meg először, a kedvenc Pen and Sword kiadóm gondozásában. A szerző egy meglehetősen érdekes katona volt, egy elsőre teljesen idejétmúlt beosztásban szolgált, ő egyike volt a Szovjet Gárda páncéltörő-lovastüzéreinek.  A leningrádi fiatalember, tüzértiszti képzést kapott, és legnagyobb meglepetésére elősször egy aknavetős alakulatnál szolgált (aknavetőre nem képezték ki a gyorstalpaló tanfolyamon, csak lövegekre), majd első sebesülése után lovas-páncéltörő tüzértiszt lett. Semmit sem tudott a lovakról, vagy a lovas alakulatokról, a vezénylő tisztől meg is kérdezte, hogy a lovasalakulatoknál vannak-e lövegek. Mire a tiszt rávágta, hogy vannak, sőt katyusák, tankok és felderítő repülőgépek is tartoznak a fegyverzethez.

Hétfőn sikerült a barátaimnak meglepniük a klubban, egy ACW csatára készültem, erre egy újabb Bolt Action csatába csöppentem. Ezúttal a híres Chindits csapatok vezetése hárult rám, egy hamisítatlan dzsungel csata. A játék koncepcióját Phil dolgozta ki, mint kalandmester irányította a „láthatatlan” japán császári csapatokat, Dave az amerikai szakaszt vezényelte, én pedig Nemzetközösségi erőket.

Körülnéztem a szovjet memoárok piacán, olvastam jópárat magyarul is régebben, de azok még a kommunista cenzúra alatt íródtak és ez nagyban csökkenti az értéküket sajnos. Az angolul megjelent visszaemlékezések, meglehetősen széles választékot kínálnak a partizántól a tankvadászon át a lovastüzérig. Az első körben a használtan és  olcsón beszerezhető könyvekből mazsoláztam, így került a birtokomba Evgeni Bessonov emlékirata. Egy leselejtezett könyvtári könyv Coventry-ből, érdekes végignézni a kölcsönzési pecséteket a megerősitett borítóval elátott könyv belső fedlapján. 2004 március 22.-től, 2011 november 24.-ig huszonöt alkalommal vették ki a könyvet. Ettől függetlenül, nagyon jó állapotban van, öt font huszonkilenc pence volt az ára, postázással együtt.

Megint 18 évesnek érzem magam, ugyanúgy töröm a plasztik maketteket, miközben össze próbálom őket rakni, mint akkor. Bizony, közel húsz éve volt utoljára, amikor én  1:72-es tankmaketteket meg figurákat készítettem, jól kijöttem a gyakorlatból, a Zvezda féle ragasztás nélkül is összerakható 76mm-es löveget ragasztás közben ripityára sikerült törnöm, vártam is vagy két napot, mire újra nekiálltam a többi makettnek.

A múlt heti csata után vörös vezérkar levonta a tanulságokat és elkezdte újrakovácsolni a győzelem fegyvereit. Vagyis Daren elvitte egy hétre magával a szabálykönyvet, hogy áttanulmányozza, és végül megrendelte a sajár példányát. Harry új hadrendet kalkulált ki, de immáron a javaslatomat követve egy féllánctalpassal bővítette a haderőt, ezt én vittem magammal a brit seregem gépparkjából. Így mindhárman hozzájárultunk a szovjet erők hatékonyabbá tételéhez. Ahogyan azt már az előző csataleírásban említettem is, ezer pont és egy T-34-es volt a keret, a német oldal is kapott egy zsákmány Beutepanzer T-34-et.

Az előző cikkben leírtam a figura és modell igényét a Gyorshadtestnek, most lássuk a rendszer által javasolt szovjet ellenfelet a szovjet lövészeket. A sereglista itt sem teljes, jóval kisebb erőket hoz a szabálykönyv, mint ami a valóságban egy hadosztályban volt de arányaiban játszható egyensúlyt kapunk. A szovjet hadosztály 599 pontot ér, és egy lövészezred van benne (három lenne a valóságban) a támogató tüzérséggel és a tankelhárító üteggel.

Hogy a projektemnek teljes mélységet adjak átanulmányoztam a Rapif Fire vonatkozó sereglistáit, mert már régről tudom, hogy a második világháborús seregek szerevezettsége, mindig ismétlődő számkombinációkból áll. Ez azt jelenti, hogy jó esélyel ugyanannyi század van egy zászlóaljaban, mint amennyi szakasz egy században. Következésképpen, ha a játékom méretarányát és szervezeti szintjét változtatom, a szükséges modellek darabszáma jó eséllyel ugyanaz, vagy nagyon hasonló lesz. A szőrszállhasogatás nem a stílusom, ezért nem fogok belemenni, hogy a sereglisták mennyire tükrözik az akkori valóságot.  Egy magyarul nem beszélő író készítette őket, akinek ugye nincsenek elsődleges forrásai, illetve nem is célja a teljes pontos lista összeállítása. A sereglistáknak egymással kell egyensúlyba lenniük, hogy élvezetes játékot lehessen velük játszani.

Hétfőn megint sikerült egy nagyszerű 28mm-es szovjet-német csatát összehoznunk, oldalanként egy-egy tankkal, és ezer-ezer pontnyi gyalogsággal. Német oldalon kilenc aktiválás volt, a szovjet oldalon tizenkettő. Nagyon örülök neki, hogy hétről-hétre tudom használni az én kis szovjet szakaszomat és a Pegasus házakat is. Szépen hozzák vissza az árukat, meg a beléjük fektetett időt. Öten játszottunk, mindenkinek volt saját színe a kockákból, egyenként aktiváltunk, remekül működött a párhuzamosan zajló mégis közös ütközet. A két német játékos ravasz módon vegyesen állította fel az egységeit, mi a szovjet oldalon három egyenlő részre osztottuk a csatamezőt, és párhuzamosan nyomultunk előre. A jelenleg zajló csatáink lényege, hogy mindent teszteljünk amit csak lehet, mindenféle szovjet és német egységet, és minden szabályt megtanuljunk. A cél egy olyan ötfős csapat „kiképzése” akikkel már érdemes belevágni egy nagyobb lélegzetvételű játéksorozatba, esetleg hadjáratba, vagy éppen versenybe.

Minél többet gondolkodom a dolgon, annál jobban kezd kristályosodni a következő nagyszabású projektem. Második világháborús honvéd csapatokat szeretnék építeni 20mm-es méretarányba, és ennek az alapjait most dolgozom ki. Az egészet az elején érdemes kezdeni, vagyis a korszak elejétől, ami nekem az 1941-es hadműveleteket jelenti a Barbarossa hadművelet részeként. A távlati terv az, hogy eljussak az 1944-45-ös Magyarországi hadműveletekig. Mivel korszakot akarok játszani és nem szabályt, valamint nem csak egy hadsereget, így a projekt nem lesz sem olcsó, sem rövid, és pláne nem egyszerű, szóval a vér, veríték és könnyek garantált. Annál is inkább, mert akkor látom értelmét az egésznek, ha gondosan dokumentálom angolul is.

A Bolt Action rendszer alpjait már akkor megírták, amikor a Warlord Games még nem vásárolta meg a Bolt Action céget, a szabály tesztelésére több amerikai és brit wargame klub is jelentkezett, így két kontinensen folyt a tesztelés. A két szerző a szakma nagy öregje, az Osprey az egyik legprofibb kiadó, a Warlord Games pedig egy tőkeerős, gőzerővel fejlődő cég, egyfajta történelmi Games Workshop. A lehető legjobb alapok voltak tehát adottak a kiadványhoz.

Egy újabb gyöngyszemre bukkantam, hála a Kindle digitális könyveinek. A papír alapú kiadvány több mint tizenöt fontba kerül, a digitális kevesebb volt mint három font, nagyon megérte. Ez a könyv tizenhat orosz veterán visszaemlékezéseit szedi csokorba, már a Szovjetunió bukása után készültek az interjúk. Egy bölcs kezdeményezés indult az interneten Oroszországban valamikor a kilencvenes évek végén „Én emlékezem” címmel. Elkezdték összegyűjteni a Vörös hadsereg veteránjainak visszaemlékezéseit, interjúkat kértek tőlük és ezeket az interneten publikálták.

Még valamikor 2006 körül, volt nekem egy elméletem arról, hogy kellene a történelmi hadijáték magyarországi tagozatának is egy húzó korszak és rendszer. Az elméletem az volt, hogy 20mm-es plasztik seregekkel, kellene 1944-45-ös magyarországi csatákat vívni. Színvonalas hazai szakirodalom van kedvező áron, figurák modellek szintén, a korszak a második világháború csúcstechnikáját jelenti, a szárazföldi hadviselés akkori csúcsát. Ezen kívül a csatahelyeket meg lehet nézni, van magyar vonatkozása minden téren, már csak a szabályrendszer kell. Szerintem a Bolt Action logikusan egy ilyen rendszer, ha 20mm-es figurákkal és járművekkel játszák. Persze ez sem tökéletes, minden rendszerben kompromisszumokat kell kötni, ez sem kivétel. Az más kérdés, hogy a játékosok ahányan vannak annyi felé húznak szabályügyileg, szóval ez egy szép ábránd, de azért érdemes elgondolkodni rajta, mert ha 100%-ban nem is életképes azért vannak benne használható elemek.

Tavaly januárban fogtam elősször Kindle-t (digitális könyvolvasót) a kezembe, kölcsön kaptam kipróbálni egy hétre, tetszett, de az a modell nem győzött meg. Aztán karácsonyra az egyik családtagom egy Kindle Paperwhite-ot kapott ajándékba, aminek sajnos hibás volt a kijelzője, így visszahoztam magammal, hogy kicseréljem. Az Amazon 48 órán belül ingyen és bérmentve házhoz hozta a pótlást, nekem pedig harminc napom volt a hibás visszaküldésére. Miután az új Kindle megjött, érthetően nem akartam kockáztatni, és hazapostázni egy újabb hibás darabot, így egy hétig teszteltem. Ez a második hét már elég volt, hogy meggyőzzön, nekem is kell egy! Rendeltem tehát egyet magamnak is. Na de, mi köze ennek a hadijátékhoz?

Szorgos munkával teltek az elmúlt hetek, befejeztem a 28mm-es szovjet szakaszomat, harminckilenc figura, festve, talpalva, lakozva várja az első bevetését, ami ha minden jól megy a következő hétfőn lesz. Ugyancsak elkészültem a T-34/76 átfestésével is, így nagyjából egy hétszáz pontos seregem van, a Bolt Action játékhoz.

Karácsonyi ajándék volt a történész mester utolsó könyve, nagy érdeklődéssel kezdtem bele, és nem csalódtam, pontos, részletes, olvasmányos, és abszolute hiánypótló a magyar könyvpiacon. Olyan alap, amire egy a korszakban elmélyedni vágyó hadijátékos az összes későbbi olvasmányát és tudását jól felépítheti. Az Akadémiai kiadó gondozásában jelent meg, a Hadiakadémia sorozatban csakúgy, mint az általam már bemutatott Világostól Appomattoxig kötet. A kettő teljesen összefügg, Keegan könyvéből a konfliktust lehet megismerni, Vida könyvéből a magyarokat akik részt vettek benne. Végre egy kiadó aki szisztematikusan dolgozik, végre magyarul is minőségi formában hozzáférhető a tudásanyag erről a nagyon mellőzött korszakról.

Ez a könyv egy memoár, Benton Y. Cooper egy a második világháborút megjárt veterán, emlékiratainak publikálása. A kötet egy olyan részét eleveníti fel a háborúnak, amiről magyarul nem sok információ találunk, de szerintem angolul is meglehetősen egyedi a napló. Benton a modern háború legfontosabb és a történetírás által leginkább elhanyagolt területén dolgozott, a műszaki karbantartáson és az utánpótlás logisztikáján.

Figyelmeztető füttyszó harsant az erdei út felől, a német katonák egy pillanatra abbahagyták a felszerelés rakodását, Shultz azonban intett nekik, hogy folytassák. A fütyszó barát közeledését jelezte, amióta elindult az őrnagy konvoja, most kellett harmadszor lerakniuk a kocsikat. Az őrnagy által választott út hosszabb volt, mint a másik völgyben futó útvonal, azt remélte ezzel átveri az üldözőket. Nem számolt azonban a völgyben futó mély folyócskával, az út és a folyó rengeteg helyen kersztezte egymást, megannyi apró régi kőhíd, az első összeomlott a teherautó súlya alatt amikor ráhajtottak, ez egy fél napos késést jelentett, azóta minden híd előtt lerakodtak és egyesével vitték át a járműveket.

Csak néhány fénykép, a készülő seregekről. Elkészültem az első világháborús német géppuskás mini-diorámával, a szovjet sereg járművei is megkapták az alap színt, elkészült az első nyolc szovjet gyalogos, a három fős szanitéc osztag, a tiszt két katonával és még két gyalogos figura. A Bolt Action fórumán láttam képeket, egy hasonló seregről, elég kézenfekvő választás a PSC dobozok használata.