Hadijátékos

Idén is ugyanarra a hétvégére került a rendezvény mint a London Maraton, ezért a mellettünk lévő csarnokrészben sport ruházati expo volt velünk párhuzamosan, illetve szombat délután egyidőbe végeztünk a két rendezvénnyel, és kezdődőtt ugyanabban az időpontban a Maratonhoz kapcsolodó megnyitó rendezvény is, így az Excell hátsó szervízútjain állandó volt a forgalmi dugulás.

Sajnos a tervezettnél sokkal kisebb mértékben tudtam csak részt venni az előkészületekben, munkahelyi és egeszségügyi problémak miatt. Idén nem lett egységes a show arculat, más volt a logo, és más a demo játékok témája, és megint más a figura. Alapvetően ez egy jubileumi  40. SALUTE volt, rubint évforduló. A figura a 2012-es Maja naptárral kapcsolatos lett, egy maja pap aki a kőnaptár széttört talapzatán állva, éppen egy levágott fejet áldoz.

Az inkvizitor.hu-n nagy örömömre elindult egy kezdeményezés, a Black Powder szabályok alapján játszott napóleoni csaták ügyében, a fórumba beszúrt képek alapján rákérdeztem, és nagyjából 1-1 doboz lovas és tüzér mellé kell még 3-4 doboz gyalogság, egy életképes sereghez. Ez nem kevés, de a fantasy vagy sci-fi 25mm-es figurákhoz viszonyítva nagyon kedvező befektetés. Ezért kezdtem el, ebben az irányban gondolkodni a téma kapcsán, mert ha a szabály elterjed, ez alapján lehet polgárháborút is játszani, így most ezzel kapcsolatos gondolataimat írtam le. (A képeken 54mm-es figurák vannak.)

Egy újabb polgárháborús könyv, magyarul, de nem magyarokról. 1863 kora tavaszán az Únió Grant tábornok vezette Tenessei hadserege arra készült, hogy északról a Mississipi folyam mentén lefelé haladva ketté vágja a Konföderációt. Délen a tenger felől 1862 őszén sikerült az északiaknak partra szállni, és páncélozott gőzhajóikkal már bombázták Vicksburgot délről, de a város és az erőd nem adta meg magát. Grantnak tehát észak felől szárazföldi és folyami hadműveletekkel kellet bevennie a várost, Vicksburgot a sajtó elkeresztelte a Dél Gibraltárjának, mert uralta a folyamot és összekötötte a Konföderáció két felét, legalább akkora jelentősége volt tehát, mint az európai névadójának.

Bogáti Péter iskolás éveim egyik kedvenc szerzője, ifjúsági regényei közül sokat olvastam, az Időtojás sci-fi kisregényét vagy hatszor, A linkostowni csapdát meg már nem is emlékszem hányszor. Ez a regénye viszont valahogy elkerülte a figyelmemet, pedig nem másról szól mint Zágonyi Károlyról, a magyar negyvennyolcas huszárból, úniós ezredesé lett tisztről, illetve rajta keresztül  a Kossuth emigrációról.

A brit klubtagok számára állandó poénforrás a legendás balszerencsém a napóleoni vitorlás wargame játékokban, amikor a Trafalgar szabálykönyv alapján játszunk, a szél nekem mindig szembe fúj. Volt már olyan amikor egy három órás játék során a hajóim egyetlen lövést sem tudtak leadni, mert nem bírtam a szembe szélben odaérni ahol a csata zajlott. Talán azért van ez így, mert a vitorlás hajók nem tudnak lázba hozni, ellenben a huszadik századi páncélos hajók már egészen más tészta.

Ismét egy Brandfourd könyvecske, a szokásos első kiadás 1976-ból, tíz fontért az ebay-ról. Ez is egy nagyon jól sikerült témaválasztás, mert a tartalomhoz passzol a forma, kilencvenhat jármű színes rajza és a hozzájuk tartozó leírás van a könyvben. Az első világháború és a polgárháborúk, harci járműveit mutatja be, a leghíresebb brit, francia és német típusokhoz a kötet végén metszeti rajzot is kapunk.

Régóta tervezem megírni ezt a posztot, mert híres fehér sziklák tetején, és azok gyomrában is, egy fantasztikus erődrendszer áll, tapasztalataim szerint a magyarok által teljesen ismeretlenül. Hat éve élek Londonban, rengeteg itt élő magyar a barátom, de még nekik is én szoktam felhívni a figyelmüket arra, mennyire nagyszerű kirándulási célpont ez a hely. A hazúról érkező látogatók, ha érdeklődnek a hadtörténelem iránt leggyakrabban a londoni Imperial War és a Bovington Tank múzeumot látogatják meg, a repülés szerelmesei meg Hendon-t és Duxford-ot, Dover nincs a célpontok között, pedig nem csak a hadtörténelem szerelmeseinek élmény ez a hely.

A Blandford Colour Series kötetei közül való ez a kis könyv is, a huszadik századi témákkal foglalkozó társaival ellentétben, ez a kötet pont megfelelő méretű a választott témájához. Az első világháborús egyenruha gyűjtemény közel se volt teljes, a járműkatalógusok aztán meg pláne nem. Ellenben egy hat év hosszú háború két hadseregének egyenruháit százhúsz festményben már elég részletesen be lehet mutatni.

A Blandford Colour Series két újabb kötetét mutatom be, ezeket 1970-ben és 1971 adták ki, majd 1976-ban újra, így az én példányaim velem egyidősek. A sorozat nagyvonalakban a régi magyar búvárzsebkönyvek szisztémáját követi, színes grafikák megszámozva és az ehhez tartozó szövegcikkek. Az első kötet egészen a harmincas évek végéig mutat be járműveket, a folytatása pedig nagyjából a hatvanas évekig gyűjti össze a szállítójárműveket.

A Blandford Colour Series egy a hetvenes években angolul kiadott keményfedeles A5 méretű könyvsorozat, nagyjából húsz-huszonöt kötete van, ami a hadtörténelemhez kötődik, ebből az egyik az első világháború uniformisai. A sorozat nagyvonalakban a régi magyar búvárzsebkönyvek szisztémáját követi, színes grafikák megszámozva és az ehhez tartozó szövegcikkek.

Ismét egy magyar könyvajánló, ez egy speciális kötet, több szempontból is. Elsősorban mert ez a könyv az 1920-30 években megjelent emlékkönyvek mintájára készült, teljes egészében a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiadványa, a képanyagát az intézet archívumából válogatták ki, a cikkeket pedig az intézet munkatársai írták. Alapmű a témában, már csak azért is, mert rövid cikkekben kitér az akkori élet mindennapjaira, olyan részletekre is, amikre a történelemkönyvek, vagy a egyéb hadtörténelmi szakmunkák nem.

A sok külföldi világháborús memoár mellett azért ne feledkezzünk meg a magyarokról sem, főleg ne egy olyanról, amelynek szerzője szegről-végről a földim. Dr Mészáros Vilmos győri ügyvéd és tartalékos népfelkelő hadnagy visszaemlékezései az egyik kedvenc könyvem a korszakról, pedig tulajdonképpeni harc alig van benne, annál több a katonák mindennapjaiból, és az orosz fogság viszontagságairól.

1918. június 6.-án reggel Hans Ottó Bischoff őrnagy elégedett volt a 461. császári ezred állásaival, alakulata 1169 fővel rendelkezett, az elmúlt három napban keményen dolgoztak, hogy a Belleau-i erdő nyújtotta lehetőségeket maximálisan kihasználva, halálos csapdát állítsanak az amerikaiaknak. Közel kétszáz géppuska és golyószóró számára alakítottak ki állásokat, három védelmi vonalat képeztek, a géppuskákon kívül aknavetőkkel is megerősítették a védelmet, valamint szögesdrót akadályokat is telepítettek a fák közé. Bár emberei közel sem voltak a legjobb formában, Bischoff úgy gondolta, nehézség nélkül meg fogják tudni védeni az erdőt, bármivel is támadnak az amerikaiak.

1918. június 6.-án vívták meg az első komolyabb ütközetet az Egyesült Államok tengerészgyalogosai az európai fronton. A belleau-i erdő semmiféle stratégiai jelentőséggel nem bírt, ugyanakkor a morális szerepe óriási volt, ha a németeknek sikerül megtörni és megverni az amerikaiak elit egységét, az hatalmas fegyvertény lett volna. Nem is beszélve arról, hogy az erdő jelentette a németek előrenyomulásának csúcsát, alig 40km-re voltak Párizstól. Ahogyan az egyik túlélő mondta, egy kis színházban játszottak, egy nagyon véres színdarabot, ahol a nézőtéren ott ült az egész világ.

Felépülésem határideje újabb heteket csúszik, olvasok hát tovább rendületlenül. Szerencsémre a szerencsétlenségben, hogy rengeteg könyv várja, hogy elolvassam, hála a gyűjtőszenvedélyemnek. Jelenleg éppen az amerikaiak vannak terítéken. A sületlen-keletlen jelzőt az amerikai katonák világháborús becenevéből eredeztettem, akkoriban a gyalogosokat Douhboy-nak hívta a köznyelv, ami nyers tésztából gyúrt fiukat jelent, megközelítőleg.

1916. november 30.-án kihajózott Kielből a császári német haditengerészet legsikeresebb vadásza. A látszólag szürke és jelentéktelen kereskedelmi hajó tizenöt hónapot töltött a tengeren, ez alatt az idő alatt egyszer sem kötött ki kikötőben, végighajózott három óceánon, elsüllyesztett több mint harminc antant kereskedelmi hajót, és sértetlenül visszatért a blokádon keresztül, gyomrában több mint négyszáz hadifogoly tengerésszel.

Nagyjából egy éve kezdtem el írni ezt a blogot, bár a cikkek egy része az inkvizítor.hu-n, illetve a wargame.hu-n már előtte is megjelent. A bloggal az volt a fő célom, hogy egyrészt a meglévő magyar hadijátékosok látókörét szélesítsem, másrészt hogy minél több embert inspiráljak a hobbi kipróbálására, vagyis új tagokat toborozzak.

Ez is egy könyvcím, nem öncélú káromkodás, nem félreérteni! Harry Pearson mint wargamer, írta ezt a könyvet a többi wargamernek. Aki nem wargamer, annak bizony unalmas lehet, aki viszont ezt a hobbit űzi, és keveset vagy semmit sem tud a hobbi történetéről, annak ez az egyik legszórakoztatóbb bevezető, nekem legalábbis az volt.

Ismét egy könyvajánló, sajnos betegszabadságon vagyok, a hátam és a vállam rosszalkodik, se dolgozni, se festeni, se játszani nem tudok, marad az olvasás meg az írás. A könyv angol címe a következő: Adventures of a Despatch Rider, írta: Captain W.H.L. Watson. A maga nemében rendkívül érdekes szegmensét mutatja be a korabeli hadviselésnek. Azt a részét, amit mi hadijátékosok bizony a legtöbbször nem, vagy csak nagyon vázlatosan modellezünk az asztali csatározásaink során, ez pedig a kommunikáció.

Előre bocsájtom, hogy ez nem igazán könyvismertető, hanem inkább a saját gondolataim rendszertelen burjánzása a témával kapcsolatban. Még valamikor 1996 körül a főiskolán volt egy Tudománytörténet néven futó tantárgyam. A tanár egy zord mániákus, aki egyébként középiskolai tanár volt főállásban, teljes lexikális tudást kért rajtunk számon. Pont és vessző a megadott helyen, apró kicsi bujtatott részletek voltak a zárthelyiken a kérdéssorok. Utáltuk zsigerből és még otthoni esszéírás is tartozott a tárgyhoz. A zárthelyi megfelelt mellé, le kellett tenni ezt is az asztalra, hogy megszabaduljunk. Kaptunk egy listát a jelentős magyar tudósokról, és egy életrajzot kellett írnunk az általunk választott személyről. A tanárunk előre közölte, ha két dolgozat hasonló lesz, mindkét delikvenst megbuktatja. A motiváltságom a vizsgával és a tárggyal kapcsolatban a zéró körüli értéket képviselt (főleg mivel az első vizsgán a hetvenből két ember ment át, és én a maradék hatvannyolcba tartoztam), amíg fel nem fedeztem Asbóth Sándort honvéd és uniós tiszt nevét a listán. Lehet írni katonákról is? Az mindjárt más.

Lassan kifutok a januári szabadidőből és most megint egy festés nélküli időszak jön. Megérkezett a harmadik doboz orosz ház is. Ez jött a legmesszebbről (2 hét alatt ért ide az USA-ból), ez volt a legdrágább (13 font a 10 helyett), és az egyik maximum szaunának való. Igazából ez a doboz ad igazán 20mm-es épületeket, a másik kettő sokkal inkább 25mm-es méretarány.

Még 2009-ben vásároltam egy történelmi magazint, a Wharncliffe History Magazin szerkesztői, a Pen and Sword (toll és kard) kiadó könyveiből állítottak össze egy válogatást. A magazin az első világháború kitörésének 95. évfordulójára készült, csupa ehhez kapcsolódó kiadvány szerepelt benne. Kiragadtak 6-8 oldalt az eredeti könyvekből, meg írtak hozzá egy ismertetőt. Az egyik ilyen könyv volt Edward Roe naplója. Az ízelítót olvasva döntöttem úgy, hogy megveszem. A napló huszonöt font újonnan, keményfedeles kiadásban (az enyém tíz volt használtan), és egy katonai szakértő rendezte sajtó alá. A szerkesztő diszkréten pontosítja a személyes látásmódból fakadó elírásokat, hasznos lábjegyzetekel és jól megválasztott fotókkal és térképekkel teszi pontossan követhetővé. Nagyon tetszik a könyv, élvezetes korrajz, ezért egy kicsit reklámozom én is.

Természetesen hétről-hétre minden hétfőn végigsétálok a klubbon, és megnézem a „felhozatalt”, ki mit játszik, milyen szabályokkal. A szokásos „eretnek” hozzáállásommal néha nagyon meg tudok lepni néhány ortodox játékost. A minap végtelen pimaszságomban azt mertem javasolni, hogy használják a tagságnál tonnaszámra fellelhető Warhammer 40.000 figurákat, az új Tomorrow`s War című szabályokhoz.

Csak egy rövid frissítés, feltalpaltam a sorgyalogság hiányzó figuráit, megjött újabb két házikó, ezeket is elkezdtem festeni. Haladtam egy kicsit a kerítéssel is, megint nincs újlenyomatom egy pár napig. Megvolt az első skirmish csata, egy mesterlövészt veszítettem, két halott és egy sebesült szerb ellenében. A csata több mint két óra hosszú volt, igazi patthelyzet, a szerbek a házakból lövöldöztek, a határőreim a búzamezőből puskáztak bőszen kifelé, a fedezék meg a távolság miatt, minimális volt az esélyem a veszteség okozására, a végén már az összes figurám vonalban állva sortüzeket adott le, mire végre kilőttem egy trombitást az ablakból.