Hadijátékos

Ivan Dolvics százados két kísérőjével óvatosan kapaszkodott fel a dombra, fontos küldetésben járt. Még 1941 nyarán amikor a hitszegő fasiszták megrohanták a frissen visszaszerzett határokat, a körzeti megbízott pártitkár megpróbálta kimenekíteni a káderlistákat meg a megbízható ukrán és lengyel elvtársak jelentéseit. Sajnos csak eddig a poros faluig jutott a nagy káoszban. Mivel az autóját szétlőtték, az utakat géppuskázó német gépek, inkább elásta az egész bőröndöt itt a falu határában. Amikor végül szerencsésen eljutott Moszkvában részletes jelentést adott a dokumentumok helyéről. Most három évvel később, amikor végre újra itt álltak a szovjet csapatok, a németek állítólag megtudták hol vannak a listák. Ivan Dolvics nem értette, hogy hogyan vagy kitől, de ezt nem is kötötték az orrára. Azt viszont parancsba kapta, hogy késlekedés nélkül ássa ki és vigye el őket az ikonokkal együtt a hadosztály parancsnokának.

A megjegyzésem gyakorlatilag az egész regény lényege, a sok skandináv és brit területen játszódó Viking történet után végre van egy, ami elszakad a kliséktől. Annak idején a középiskolás történelem atlaszban volt egy olyan Európa térkép, amelyen az Arab, Normann és Magyar kalandozások nyilai döfködték a kontinens testét, sokat nézegettem akkoriban, mert izgalmas korszaknak tűnt.  Persze volt egy kis zavar bennem, mert nem értettem, miért Normannok vannak a címben, Vikingek meg a nyilakon.

A hadijátékos bakancslistámon, már nagyon régen fent van a korai középkor, mint téma, meg a hozzá kapcsolódó Saga szabályok, illetve a Sword and Spear kipróbálása. Viszont ami eddig még fel sem merült bennem mint opció, az a Frank Birodalom. A viking témában nagyon sok kalandregény jelent meg angolul, ez nem meglepő. Ami viszont igen az az, hogy a négy legnépszerűbb író könyveit mind elkezdték kiadni magyarul is. Gondoltam hát egyet és kivettem a könyvtárból a kezdő köteteket, közben viszont kezembe akadt Tim Severin könyve a Sigwulf trilógia első kötete. Elhoztam hát ezt is. Nem bántam meg, szórakoztató kalandregény ez a könyv.

2013 őszén amikor hazaköltöztem, automatikusan adódott az ötlet, hogy a tőlem legmesszebb fekvő Budapest helyett inkább a szomszédos Pozsony vagy Bécs környékén keressek hobbitársakat. Sikerült is találnom egy szimpatikus kezdődő szerveződést, Bécsben. Az osztrák kollégák pont abban az évben tartották első rendezvényüket, szigorúan történelmi hadijátékokkal. Sajnos az első négy évben, sehogy sem sikerült összehoznom a látogatást, de most végre a saját autómmal eljutottam a rendezvényre, szerencsére Szilveszter is éppen ráért, és elkísért. Így tudtam őt egy kicsit jobban bevezetni a hadijátékok világába, mivel eddig csak a mi győri játékainkat látta, most viszont egyből nyolc különféle asztalról kapott ízelítőt a hobbi sokszínűségénől.

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy a szépen cseperedő győri klub arculatába milyen játékok vagy korszakok illenének bele. A Vietnam jó döntés volt, szuper terepet rakott hozzá össze Jentz, dzsungelt is, meg várost is. A második világháború szintén telitalálat a Bolt Action szabályok alapján, ugyancsak remek tereppel. Viszont jó lenne valami gyökeresen más is, olyan amihez van kedvező árú plasztik sereg 20mm-ben. Sokat nézegettem a Red Box készleteit a reneszánsz olasz háborúkhoz, a Strelets római készletei is nagyon jópofák. A Ceasar korabeli legionáriusokkal, nagyon sok háborút meg lehet vívni. Gaius Marius csatáit, a Sertorius elleni háborút, Spartacus felkelését, Crassus végzetes hadjáratát a Párthusok ellen, meg persze a töménytelen polgárháborút (Marius-Sulla, Ceasar-Pompeius, Octavianus-Antonius) amit közben vívtak. Lehet, hogy ők lesznek a következő téma.

Kovács százados gyors határozott mozdulatokkal akasztotta a nyakába a térképtáskáját, majd a távcsövét. Közben viszont feszülten figyelte a rádióban Csatár 1 jelentését. A Csaba páncélautót a közeli hídhoz küldte, mert nem tartotta elégnek a tíz fős német hídőrséget. A német utászok a jelentéktelennek tűnő fa szerkezetet titokban megerősítették, így alkalmas volt a nehéz harckocsik átkelésére is. Kovács természetesen nem táplált illúziókat a "titokról" az orosz partizánok már régen jelentették a dolgot a SZTAVKA felé, folyamatos megfigyelés alatt tartottak mindent. Mivel a híd a németekhez tartozott, azok a kis létszámú őrséggel próbálták fenntartani az álcát. Eddig tartott a színjáték.

Most, hogy van még 30 napom a szabad könyv letöltésekre (Kindle Unlimited), gyorsan elolvastam a második kötetet. Az elsőről már írtam itt. A Signal magazin tudósítója a háború után 10 évvel interjúkat készített olyan német katonákkal akik túlélték a D-napot. Az anyag nem jelent meg akkor, mert a szerző meghalt, az unokája fordíttatta le az anyagot angolra és adta közre az Amazon segítségével. A második kötet kevésbé harc orientált, viszont sok olyan részletet megmutat a korabeli viszonyokról amit a nagyközönség nem, csak a témát jól ismerők tudnak. Volt két interjú ami olyan témát hozott a felszínre, amiről még én sem hallottam előtte, pedig 1989 óta olvasok a háborúról.

"Mint egy időgép, a Fire in the Streets visszakatapultált engem 31 évvel az időben a Hue City-ért vívott csatába. Eric Hammel könyve történelmi, vibráló és pontos beszámoló arról amit minden tengerészgyalogos bizonyosan elmondana a pokolban eltöltött idejéről. Nekem mindenképpen egyeznek az emlékeim azzal amit olvastam a könyvbe. Mr. Hammel kutatásainak köszönhetően jobban megértettem, hogy a saját egységem miért és hol harcolt, meg hogy mi volt a célja az egy hónapig házról-házra folytatott küzdelemnek, amit a tengerészgyalogosok vívtak. Ez egy nagyszerű könyv! "

Dennis Freed, Lima 3/5 WIA 2/24/68 - Hue City

Rick Greenberg vietnami könyvét nagy érdeklődéssel olvastam el. A szerző regényes formában adta közre az élményeit, mert így felhasznált olyan eseményeket is amik nem közvetlenül vele estek meg, hanem egy-egy másik járőr tagjaival. A főszereplő egy 19 évesen akció függő srác aki egyrészt már kölyök kora óta tengerészgyalogos akar lenni, másrészt házas fiatalember, egy apa akit otthon vár egy pár hónapos kislány akit még soha sem látott. Érdekes ahogyan próbálja az agyában elzárni gondolatait a feleségéről, és a lányáról meg kizárni az egész VILÁGOT (vagyis a civil életét meg a normalitást). Nem akar foglalkozni a megölt ellenségek kapcsán felmerülő lelkiismereti problémáival, próbál csak a csapatnak és a küldetésnek élni. "Greeny" sorozottként kerül a tengerészgyalogosok önkéntes felderítőihez, ráadásul rádiósként. A dög nehéz rádióval a hátán, menetelni és harcolni kell a dzsungelben, ráadásul nem maradhat le a parancsnok mögött egy pillanatra sem. A legforróbb pillanatokban is hideg fejjel kell koordinálni, a légicsapásokat, meghatározni a MEDEVAC helikopter (sebesültek kimentésének zsargon neve) landolási helyeket, mert a 6-8 fős alakulatok túlélése mind a rádiós kapcsolaton múlik.

Pham Van Duc őrmester egységét három részre osztotta, amikor egy napnyi járásra voltak a korrupt déli kormány által újonnan épített mintafalutól. A küldetésük alapján aknákat kell telepíteni az utakra, és rajtaütni egy-két amerikai konvojon. A Vietkong alakulat viszonylag jól volt felszerelve, csak a harckocsik ellen használt rakétákból volt kevés náluk, összesen két darab volt rábízva a harcedzettebb katonáira. Taposó aknából viszont elég szép készlettel rendelkeztek, ahhoz, hogy egy-két hétre jelentősen akadályozzák a falu bételépítését. Hirtelen dél felől puskaropogás hallatszott. Pham Van Duc habozás nélkül elkezdett futni a csatazaj irányába, a harcosai gondolkodás nélkül követték a vezérüket.

Jensen amerikai tengerészgyalogos törzsőrmester feszülten fürkészte a kihalt utcákat a páncélozott M-35 teherautó nyitott fülkéjéből. 1968 február elseje volt, egy megerősített főleg újoncokból álló rajjal ment terep kiképzésre a Tet ünnepségek idejére. Azonban már az első éjszaka rádión riadóztatták őket, mert "Charlie" megtámadta a hue-i támaszpontot. Azonnal szükség volt mindenkire a tábor védelméhez. A törzsőrmester tizenhét emberével rögtön kocsira szállt és indultak a bázis felé. Sajnos egyik teherautójukon sem volt fegyverzet, az M-35 légvédelmi géppuskáit karbantartás miatt már a múlt héten leszerelték, az ősöreg GMC-re meg nem is kaptak géppuskát, hiába volt meg az állványa.

Most, hogy végre vége a kánikulának, megkezdtük szervezkedést TGabi és Zirrian hobbitársakkal. Az a terv, hogy az idei Games Day-en felrakjunk egy bemutató asztalt 20mm-es vagy ha úgy tetszik 1:72-es méretarányban. Jelenleg az erőforrások összeírása tart, meg a főbb vonalakat beszéljük meg. Olyan terepet tervezünk készíteni, amivel a nézőknek-látogatóknak egyből beindul az agyában a filmekre történő asszociáció. Szabálynak a Bolt Action rendszerét választottuk, magunk fogjuk adaptálni a korszakhoz.

A 2007-es brit film méltánytalanul kevés figyelmet kapott, talán azért mert nem mozifilm hanem televíziós produkció. Egy igazi háborús dráma remek szereposztással, a korszak ismerete nélkül is nagyon ütős darab, de némi háttértudás birtokában teljesedik ki igazán. Mivel az angolszász közönség számára Rudyard Kipling legalább olyan fontos író mint nekünk Jókai Mór. Természetesen A Dzsungel Könyve nálunk is közkedvelt, de inkább a Walt Disney rajzfilm verzió, mint Kipling eredeti regénye, a szerző élete viszont már kevésbé ismert Magyarországon, nem úgy mint a hazájában.

Ilyenkor a kánikula idején szokott az Amazon.co.uk, nyári Kindle akciókat hirdetni. Még nem láttam semmi nagyon akciósat a hadtörténelmi vonalon, ezért elővettem a tavaly évfordulós Somme 1916 témát és körbenéztem, a centenáriumra kiadott könyvek között, hogy most egy évvel a centenárium után milyen pontszámokat kaptak, meg mennyiért hozzáférhetőek. Tervezem, hogy újra nekihasalok a 15mm-es figurák festésének, hogy a TGW játékból négy személyes csatákat játszunk majd az ősszel.

Bernard Cromwell stílust és irányzatot teremtett a Sharpe regényekkel, követői nem is csinálnak titkot belőle, hogy Sharpe az alap amiből kiindulnak. Paul Fraser Collard sem tagadja, hogy bár a tiszti karriert feladta a felesége és a családja kedvéért (3 gyermek apja), a Flashman és Sharpe sztorik hatására döntött úgy, hogy hadtörténelmi-kalandregényeket fog írni. Igyekezett átemelni mindent amit jónak gondolt az utcakölyökből lett tiszt karakteréből, ugyanakkor arra is volt gondja, hogy üdítően más történeteket írjon. Jack Lars akár Sharpe unokája is lehetne, az Ő története 1854-ben kezdődik a Krími háborúban. A Scharlet Tief nem verekszi fel magát utcakölyökből tiszté, "egyszerűen" csak ellopja a tisztek nevét, posztját és eljátssza az úriembert. Ami engem megfogott az egész koncepcióban, az az volt, hogy Jack Lars három kötet után kilép a brit hadseregből és a Francia Idegenlégóhoz csapódva hadba vonul a jó öreg Ausztria ellen, sőt a legújabb könyvben már az Unió seregében szolgál, hogy aztán majd a jövőre beígért hetedik könyvben a Konföderáció zászlaja alatt vegyen részt a Shiloh-nál megvívott csatába.

Legalább tizenöt évvel ezelőtt olvastam ezt a könyvet először, és már semmi nem maradt meg bennem a sztoriból, csak arra emlékeztem, hogy egy jó könyv. Ideje volt hát újraolvasni. Annak idején a szerző polgárháborús trilógiája után olvastam ezt a regényt, és elég sok volt benne az ismétlés. Ez akkor picit levont az értékéből, mostanra viszont már az a történet is erősen megfakult bennem, tehát jóval objektívebben olvastam. Az is a regény értékét növelte, hogy a Polgárháborúról ma már sokkal többet tudok, mint akkor. Hiszen olvastam nagyon jó történeti munkákat az időszakról, meg naplókat  és visszaemlékezéseket is az akkor élt emberek tollából.

Az elmúlt hónapban nem sok mindent haladtam a hobbival, a Zuávok kifogtak rajtam, nagyon nem bírom az aprólékos színes uniformisokat, számolatlanul nyelik az órákat, és még mindig nincs egy sem készen. Dobozba velük! Haladni akarok, seregeket amikkel játszani lehet. 

A múlt hétvégén egy két napos napóleoni hadijáték részese lehettem, így kedvet kaptam a korszakhoz. A Quatre Bras-nál vívott ütközethez, bonapartista barátaim nagy haszonnal forgatták Iain Gale: Waterloo a csata négy napja, címmel magyarul is megjelent könyvét. Eredetiben egy kicsit másképpen hangzik Four days in June, de a hazai piacon ez nem lett volna elég ütős cím. A 2006-ban kiadott könyv ma már hiánycikk, Dzsozy barátom szerint csak egy tévedést talált benne, ami nekem elég jó ajánló. Megvan a kötet magyarul is, meg angolul is, mindkét nyelven olvastam csak ajánlani tudom, a magas minősége meggyőzött, elolvastam párat a szerző kalandregényeiből is, a legutóbb a Keane's Company című könyvet, ami digitális formában alig egy font az amazon.co.uk oldalon.

Nagyjából hat évvel ezelőtt írtam az első cikkemet az ACW vagyis az Amerikai Polgárháború 1861-65 témájáról.  Most végre elkezdtem festeni hozzá a figurákat, és mivel ez a legjobban támogatott korszak, a bőség zavarával küzdöttem, hogy merről kezdjem, és milyen irányba haladjak. Végül vettem egy Perry Battle in a Box-ot, 170 db 28mm-es plasztik figurával, vezérekkel, ágyúkkal, lovasokkal, farmházzal és kerítéssel. Úgy döntöttem, másolom Bernard Cornwell ötletét, és a Starbuck krónikák négy regényének idővonalát követve kezdek bele a játékokba.

2005-ben adták ki Bernard Cornwell A Lázadó című regényét magyarul, azóta háromszor olvastam el. A könyv egyértelműen a szerző Sharpe sorozatának amerikai verziója, elég vontatottan indul és bár követi a szokásos egy könyv, egy csata egy nő receptet, természetesen a csata került a kötet legvégére. Ettől függetlenül én szeretem ezt a könyvet, mert jól felvezeti a következő három kötetet és hangulatosan bemutatja a korszakot. A történelmi háttér a megszokott színvonalon pontos és részletes, ugyanakkor egy jó történetbe ágyazva egyáltalán nem unalmas, Cornwell egyébként is egy olyan író akit könnyű olvasni, de nehéz letenni. Ha egészében nézem a négy kötetet, a következőkben bőven kapunk a rá olyan nagyon jellemző, remekbe szabott csataleírásaiból, néha többet is mint a Sharpe regényekben. Tehát érdemes egy picit türelmesebben állni az első kötethez és rászánni az időt a bevezetésre. A jelentősebb szereplők mind felbukkannak már itt az első kötetben és a karaktereik kapcsolataiból szövődnek majd sztori szálai.

Az elmúlt időszakban több Bolt Action csatát is sikerült játszanom, ezek mind kísérleti jellegű a rendszer határait feszegető csaták voltak. Új ötleteket próbáltunk ki, több kevesebb sikerrel. Szászhalombattán az egyesével aktivált figurákkal vívott WW1-es csatában Ambasa és Petyó ellen többek között kibukott a közelharci szabályok gyengesége is. Majd Győrben megpróbálkoztunk egy 1848-as felállással. Ez azonban már túl sok volt a BA-nak, mivel alapvetően lövés centrikus a játék rendszere, kevés és gyors közelharccal a 48-as harcokban viszont sok volt a közelharc, a lovasok szerepe is jelentős volt, ezért nem nagyon működött az egész. Szóval 48-ra ez nem jó megoldás, mert a közelharcot teljesen át kell írni. Persze felmerül a kérdés miért próbálok ennyi féle korszakot beleszuszakolni a BA-ba?

Mark Garisson, egy nagyon olvasmányos kellően szellős, rövid fejezetekre bontott könyvben meséli el katonai szolgálatának emlékeit, nem nagyon takargat semmit, a részeg bulikat ugyanúgy leírja mint az éles bevetéseket. 1967-ben mint harmadéves egyetemista kifogy a pénzből ezért egy évre munkát vállal, ez viszont azt jelenti, hogy a behívhatják a seregbe. Pechjére meg is kapja a behívót. Hogy a gyalogos szolgálatot elkerülje, jelentkezik helikopter pilótának. Élete legmeghatározóbb szakasza lett ez, rengeteg kitüntetéssel és egy maradandó betegséggel tért haza (rengetegszer kísértek ugyanis permetező akciókat a háború során. A vegyszer hivatalosan csak a növényzet irtására volt kifejlesztve, emberre és állatra teljesen ártalmatlannak mondták, később azonban kiderült, hogy ez nem így van) . Garisson az emlékiratai alapján, számolatlan alkalommal volt életveszélyben de mindig megúszta. Hitvallása szerint nekik az volt a dolguk, hogy minél több amerikai srác kerüljön haza épségben a szolgálata végén, függetlenül attól, hogy mi a háború célja.

Nagyon sokáig messziről kerültem ezt a konfliktust, főleg mivel beskatulyáztam azok alapján az elfogult magyar nyelvű források alapján amiket még középiskolás koromban olvastam róla. Most azért vettem elő és kezdtem el vele foglalkozni, mert az 1942-45 Burma hadszíntér már kapott pár cikket, és kell a változatosság, valami új izgalmas játéktéma. Ez a háború már kőkeményen napjaink konfliktusainak előfutára. Az eddigi olvasmányaim alapján, mindkét félnek megvoltak a hibái, erényei és bűnei, véleményem szerint egyik győzelme se hozott volna szabad demokratikus jólétet az egyszerű vietnami polgároknak. Szóval részemről egyik féllel sem tudok szimpatizálni. Ugyanakkor minden tiszteletem azoké akik megélték és túlélték az ottani harcokat, nemzetiségtől függetlenül. Az amerikaik megvívták Vietnamban a saját Függetlenségi Háborújukat újra, csak most a másik szerepben. Mivel a győztesek írják a történelmet, a királyhű amerikaiakról se esik sok szó manapság, Vietnammal kapcsolatban se szentelnek sok figyelmet Dél Vietnam hadseregének, nyomtalanul eltűntek a háború befejeztével. A vietnami gerillákat nem lehetett igazán legyőzni a vadonba, akárcsak az amerikaiakat annak idején a saját földjükön, viszont ugyanúgy nem volt elég erejük a nyílt döntő csatákhoz így véres és hosszú patthelyzet alakult ki. A függetlenségi háborút a franciák segítettek megnyerni, a vietnamit az amerikai sajtó segített elveszíteni.