Hadijátékos

Mivel elkészült az első ötven korai német gyalogosom, elkezdtem körülnézni a Tannenberg körüli harcok témájába, ez nagyon jól használható téma a Mud and Blood tanításához, mivel javarészt csak gyalogosok és maxim géppuskák kellenek. Se tankok, se lövészárkok, alap tereptárgyakra van szükség csak, mozgó-manőverező harcászat az egész. A polcomon már régóta ott pihen Dennis E. Showalter könyve: Tannenberg Clash of Empires, 1914. A könyv nagyon de nagyon jó, viszont cserébe nagyjából Ádám és Éva megteremtésétől kezdi felvezetni a témát, ez talán abból a legjobban lemérhető, hogy a tulajdonképpeni csata a százhetvenedik oldalon kezdődik.

Karácsony előtt valahogy mindig felpezsdül az élet a Warlord-ok háza táján, most is hétről-hétre a tartalék asztalokat is előszedjük, mert a St. Barnabas Hall alap berendezése már nem elég, annyi a játék. Egyetlen kivétel akad, azok a hétfők, amikor a Formula D bajnokság aktuális fordulója zajlik, mert ez az egy játék felszív tíz klubtagot egyszerre. Érdekes, hogy ez a Forma 1 futamokat feldolgozó táblás játék, ekkora népszerűségnek örvend, minden hónapban más versenypályán küzdenek meg a játékosok, és az év végén bajnokot fogunk avatni.

Az első csatát Landes-Beirat Otto Lais és az ő híradósai vívták, erre kezdtem meg a parancs kártyák gyártását, a klubban lévő spanyol-mediterrán épületeket használtam fel terepnek. A németek védekeztek, a görögök egy páncél autó támogatása mellett támadtak, a görögöknek hat és tizennyolc fő közötti helyi irreguláris támogatásuk volt, a németek meg kaptak vagy egy extra géppuskát, vagy hét-tizennégy fő extra gyalogost, ez a kocka dobásoktól függött.

Az ebay eladások második hulláma sikerrel zárult, a Paypalom felhízott 100 font fölé, a pénznek persze nem volt ideje megmelegedni, mert rögtön el is költöttem Pegasus Hobbies termékekre. Megrendeltem még két orosz izba házat, de ezúttal a festett verzióból, tizenkét fontért volt darabja, így most már tényleg van egy orosz falum hét épülettel. Ezen kívül szintén a konyhakész tereptárgyakból rendeltem két adag homokzsák fedezéket és egy adag krátert. Vagyis lehet az első világháborúra olyan nagyon jellemző tüzérség szaggatta mezőm is, meg beásott csapataim is.

Lássuk tehát a csata menetét, előzetes tüzérségi tűzcsapást próbáltam mérni az út mellett álló épületekre, hogy könnyítsek az előrenyomuláson. Teljes kudarc, egyetlen találatot sem vittem be, ezek után előreküldtem két közel párhuzamos úton a három felderítő járművet, a középen álló bunker tüzet nyitott, kilőtte az egyik jeep-et, de a legénység sértetlenül kimászott, sőt a géppuskájukat is kimentették. Nyomultam tovább, a második jeep is találatot kapott a város előterében, a Greyhound megúszta, és eljutott a templomig minden körben kilőttek egyet a személyzetből mivel nyitott jármű, végül a templom előtt kifogyott belőle a személyzet és megállt. A gyalogos túlélőimet is mind levadászták a volksturmosok az ablakokból, illetve a bunker géppuskája intézte el a maradékot. A haramadik körben az utolsó két figura elrontotta a morálpróbát és levételre került. A Mór megtette a kötelességét a Mór mehet.

A legutóbbi klubnapon Phil és Dave meginvitált egy Rapid Fire játékra, választhattam, hogy amerikai támadó, vagy német védő akarok-e lenni. Mivel az esetek többségében német szoktam lenni, így most kapva-kaptam az amerikai lehetőségen, és szépen belesétáltam egy rafináltan megkomponált küldetésbe. A keretsztoriban annyi volt csak megadva, hogy valahol Németországban 1945 elején két gépesített zászlólaj parancsnokaként el kell foglalnom egy kisvárost.

A helyi makett bolt hálózatot Modell Zone-nak hívják, ha arra akad dolgom, be szoktam ugrani mert vannak akcióik elég gyakran, illetve vannak kiárusításaik is, de alapvetően nagyon drága a bolt. Az elmúlt jó négy évben már többször volt szerencsém, egyszer kiárusítottak egy nagy adag die-cast járművet, nagyjából a 28mm-es figurák méretarányában, megvettem akkor hat darab Sdkfz 251-et, darabját négy fontért, és egy év múlva egy börzén túladtam rajtuk hatvan fontért. Szóval megéri benézni hozzájuk, most éppen valami elmeroggyant ötlet hatására kettőt fizetsz hármat kapsz akciójuk van. Minden matricával ellátott termékre vonatkozik, bármelyik háromból mindíg a legolcsóbb van ingyen.

Shultz őrnagy a térkép főlé hajolva mormogva számolt, menetidőket kalkulált, osztott-szorzott magában. Nem lesz ez így jó gondolta, még több ember kellene, mindkét keresztutat le kell zárnia, ha biztos egérutat akar Konstantinápolyig. Nagyon nem szabad elapróznia az erőit, mert egy amúgy is vitattot hovatartozású vegyes lakosságú területen kell átvágnia. A bolgárok talán nem lesznek ellenségesek, elvégre hivatalosan még szövetségesek, de a görög lakosság részéről bármi elképzelhető.

Henry végre elégedett volt a külsejével, és elindult a brigád főhadiszállására. A felderítés vezetőjétől kellett kapnia egy eligazítást, rutin ügy lesz gondolta. Valószínűleg átkerül a Konstantinápoly ellen vonuló harccsoporthoz, elvégre nem csak görögül, törökül is jól beszél.

Alan és az Ő görög serege megfertőzött, nagy erőkkel olvasok a szalonikai frontról, és készülnek a háttér szövegek az új hadjárathoz. A „novellafélék” elkövetése teljesen unfair részemről, keverednek benne a lopott naprórészek, fordítások és a saját ötletek. Alan adta meg a kezdőlökést, a tegyük át a Back of Beyond játékstílust a Balkánra ötletével. Nem meglepő módon a legjobb sereget választotta a korszakból, mert a bonyolult görög helyzet miatt az Evzone serege jó a két balkáni háborúra,  az első világháborúra (antant szövetségesnek is, meg németpártinak is), az orosz polgárháborúban intervenciósnak és a törökök ellen is jók az 1919-1922 háborúhoz.

Londonban soha sem tudhatja az ember, mikor kibe vagy mibe ütközik bele, ha befordul egy utcasarkon. Egy kedves magyar hölgyismerősöm egy hivatalban dolgozik, tavaly nyáron egy idős nénihez hívták, mert az ügyfél nem tudott angolul, és a többi ügyintéző nem beszélt más nyelvet. Remélték hátha németül beszél a hölgy. A néni németül se tudott, ismerősőm mégis sikerrel járt, mert a néni  magyar volt. A két hölgy jó barátságot kötött, az ügyintéző ismerősöm segítségével nem csak a néni de az általa gondozott idős magyar bácsival is megismerkedett, hanem annak barátjával aki szintén egy idős magyar úr volt.

Shultz gondolatban gyorsan számba vette a haderejét. Húsz rohamos kiképzője van, csupa derék szász katona. Magas a moráljuk még így öt év haborúzás után is, katonái büszkén viselik a smaragdzöld karszallagjukat, elit státuszukat a sisakjaik terepszínű festése teszi még feltünőbbé. Nagy részük altiszt, mind harcedzett veterán, az egy főre eső vaskeresztek számában az őrnagy alakulata dobogós helyen állt. Indulás előtt Shultz meglátogatta egy számvevőtiszt barátját, így elegendő „kiképző” felszerelésük volt, és „véletlenül” akadt hozzájuk elég lőszer is.

Kezdjük talán az elején, ha azt mondod: szamuráj, én azt mondom: James Clavell! A Shógun című könyvét legalább tizenötször olvastam el, ugyancsak egy alapmű a Patkánykirály című önéletrajzi ihletésű könyve. A szerző a második világháború alatt japán hadifogságba esett, abba a szerencsés 10%-ba tartozott aki túl is élte a japánok táborát, az ottani élményei kihatottak az egész életére. Szerintem kevés olyan nyugati szerző van, aki nála hitelesebben tudja bemutatni a japánok kultúrális egyediségét.

Shultz őrnagy szomorúan bámult ki az ablakon, eddig is pocsékul álltak a dolgok, de azok a hírek amiket most kapott, végképp romba döntötték azon reményeit, hogy a csapatával valaha is eljut a napfényes Palesztínába. Az őrnagy és az emberei, váltásnak indultak Törökországba, hogy folytassák a Sturmtruppen iskolában dolgozó német kiképzők munkáját. A kiképzők sorai erősen megfogyatkoztak, a britek elleni harcok és a különféle betegségek miatt a létszám nem érte el a szükséges szintet. A konstantinápolyi kapcsolattartók, új kiképzőket hívtak Berlinből. A nyugati fronton is kétségbe ejtően állt a helyzet, de húsz német katona ezen amúgy sem tudott volna változtatni, ellenben a Törököket minden áron harcban kellett tartani Németország oldalán. Erősnek kell mutatkozni, mondták az őrnagynak mielőtt elindult.

Henry tehát azonnali hatállyal indult az SS Argonaut fedélzetén, soha többé nem látta a bajtársait a Lanchasire Fusiliers-nél. Egy borítékban részletes utasítások várták, egy a hadseregbeli kapitány parancsnoksága alá helyezték, a kapitány szintén a halászhajó fedélzetén utazott.

Henry N. Lyster hadnagy, végígsimított az egyenruháján, megigazította a hadikeresztjét, kihúzta magát és végül elmosolyodott. Már nagyon várta, hogy vége legyen a háborúnak, a legfrissebb hírek alapján már nincs sok hátra. Bulgária az összeomlás szélén! Nagyszerű! A Bolgárok után jönnek a Törökök, és ő végre mehet vissza Konstantinápolyba. Henry, az apja és a bátyja is a jóhírű Imperial Ottoman Banknak dolgozott a háború előtt. A háború kitörésekor 1914-ben egy hajmeresztő akció keretében szállítatta el a bank párizsi aranykészletét Londonba. A jól szervezett aranymenekítés során vasúton, hajón és végül taxikon szállították el a bank vagyonát, Henry büszke volt rá, hogy egyetlen biztonsági embert sem fogadott fel, mindent maga intézet, teljes titokban.

Ezekről a könyvekről már jóval a magyar kiadásuk előtt ódákat zenget egy angolul jól beszélő barátom, így természetes volt, hogy elolvassam amikor az első megjelent. Most, hogy a magyar kiadás utolérte az angol eredetit, érdemes belekezdeni a regényfolyamba, mert csak a pénztárcánkon múlik milyen ütemben olvassuk el a sorozatot. A Gold Book kiadót már a Sharpe könyvek kapcsán is ismertem, a sorozat hektikus és sokszor rendkívül gyenge borítói után, kicsit tartottam tőle, hogy fognak kinézni a Sas könyvek. Szerencsére kellemesen csalódtam, a jelenleg tizenhárom kötetből álló sorozat, mind az eredeti angol borítóval jelent meg, egységes kemény fedeles kiadásban. Jelenleg tizenegy olvasható magyarul. A szerző történelem tanár, és írt egy nagy sikerű napóleoni négykötetes sorozatot is, ez utóbbit is elkezdték kiadni magyarul.

Az otthoni pihenést egy gyors könyvtár látogatással kezdtem, így jutottam hozzá az Európa kiadó egyik gyöngyszeméhez. John Keegan az egyik kedvenc történészem volt, idén augusztusban hunyt el. A csata arca című könyve az egyik legjobb hadtörténelmi könyv amit valaha is olvastam. Véleményem szerint az ilyen kisebb eseményekre fókuszáló könyvei az igazán jók. Volt szerencsém olvasni az Iraki háborúról szóló könyvét, ez nem tett rám nagy benyomást. A polcomon vár elolvasásra az Amerikai Polgárháborúról szóló könyvei is, ezt is kiadták magyarul.

Miután a gyülevész Szerb martalócok seregét visszavertük a nyílt ütközetben, a Honvédsereg a beérkezett erősítésekkel együtt a megerősített Szerb tábor ellen vonult. Három hadoszlopban, indultunk a tábor ellen, a fővezér a saját alárendeltségében tartotta a két huszár svadront, és ezekkel egy külön útvonalon indult a tábor túloldalára, hogy elvágja a Szerbek visszavonulási útvonalát.

Ez a poszt most kivételesen inkább magamnak szól, egyfajta gondolat fésülés. Átekintem a hadijátékos teendőimet, meg a rengeteg tervet, meg azt, hogy mi valósult meg belőlük, illetve mire kell jobban odafigyelnem.