Végre eljutottam odáig, hogy elolvassam és kipróbáljam ezt a stratégiai társasjátékot, az öcsémmel sikerült egy próbajátékot játszani. Az első benyomásom nagyon kedvező, a szabályokban illetve a játék felépítésében visszaköszön az ütközet és nyugati front realitása, nagyon várom, hogy szombaton és vasárnap is teszteljük a játékot.
Ott tartottunk tehát, hogy van egy jó brit piac és érdeklődés az első világháború nyugati frontja iránt, köszönhetően a családfakutatásoknak, illetve a közelgő századik évfordulóknak. Ehhez társul egy lelkes profi csapat, aki újszerű megközelítésben használja az archeológia elméletét és gyakorlatát arra, hogy a franciaországi csatatereken ásatásokat végezzen, első világháborús archív adatok alapján.
Ha valaki angolul is tud olvasni akkor egész egyszerűen könyvek tengerén hajózva csaponghat a témák között, hihetetlen micsoda kínálat van hadtörténelmi könyvekből. Nekem az a taktikám, hogy kordában tartsam magam, hogy bőszen begyűjtöm a címeket az Amazonos "kívánság listámra", aztán a józanabb pillanatokban, szépen racionalizálom és kiszórom a nagyját. Ettől függetlenül is van nagyjából tizenöt-húsz könyv a listámon, ami hónapok óta fixen tartja a helyét. Ezek egy része a Pen&Sword kiadó gondozásában jelent meg, vagy még csak előjegyzési listán van, de én már rajta tartom a szemem. Havonta egyszer tételenként rájuk nézek, mert az elektronikus Kindle verziók ára örvendetes módón szokott csökkenni. Rendkívül akkurátus vagyok, megnézem az Amazon árat, meg a kiadó honlapján is az árat, hátha van valami nagyon olcsó tétel.
Inhaizer Gyula barátom felkért, hogy tartsak egy beszámolót a londoni hadijátékos élményeimről, az általa szervezett nosztalgia szerepjátékos találkozón, a Sárkányszív-Rohamon Győrben a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A találkozó szomorú apropóját az adta, hogy az épületet bezárják és lebontják, tehát most utoljára volt lehetőségünk nekünk régi szerepjátékosoknak az eredeti helyen összegyűlni és játszani, illetve felidézni a sok régi emléket.
Xanthipposz a spártai hadvezér, kíséretével egy alacsony domb tetejéről szemlélte, az alant menetelő karhágói sereget, gallok, hispánok, spártaiak, libiai és numid harcosok, baleári parittyások, pun lovasok és persze harci elefántok. A büszke szálfa termetű zsoldos, mosolyogva fogadta az üdvözléseket, mellvértjén megcsillant a nap, görög sisakját a hóna alá szorította, övén kard és két tőr függött. Tiszta, fegyelmezett, puritán harcos benyomását keltette, semmi arany, ezüst vagy egyéb cicoma. Elégedetten szemlélte a csapatait, egy harcra kész test részei, gondolta. A fej pedig egy igazi régi vonalas spártai harcos, a háromszáz hős méltó utóda Xanthipposz. Úgy érezte elérte élete tetőpontját, sorsdöntő csatát vív, egy egész birodalom sorsa van a kezébe, erre rendelték őt az istenek. Karthágóban, mindenki imába foglalta a zsoldosvezér nevét, még nem is csatázott, de már hősnek kijáró tisztelet övezte. Megregulázta az Adysnál csúfos vereséget szenvedett punokat, új erőt öntött beléjük, vissza adta a hitüket, egységes harcra kész sereget kovácsolt belőlük. Még a szenátus harci kedvét is sikerült feltüzelnie, ami pedig nagy szó.
Abdosir szenátor hosszan nyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd intett Haerviunak a gall rabszolgájának, aki azonnal elkezdte masszírozni gazdája vállait. A szenátor az elmúlt hat évben egyre több időt töltött azzal, hogy a karthágói seregeket és flottákat felszerelje, a kereskedői és hajózási tapasztalatai remek számvevőtiszté tették, a rabszolga-kereskedő múltja pedig akkor vált hasznára amikor a különféle zsoldosokat szerződtette. Beszélt görögül, törte egy kicsit a kelták és a hispánok nyelvét, és elkezdte tanulni a latint. Személyes testőreit szökött római legionáriusokból válogatta, két rossz arcú veterán kísérte és őrizte minden lépését. Részegen megölték három társukat, a rómaiak halálra ítélték mindkettőjüket, így átszöktek a punokhoz. Hűséget esküdtek a pun szenátornak, aki cserébe jól bánt velük és rajtuk gyakorolta a latint. Elnevezte őket Romulusnak és Remusnak, mert nem akarták a saját nevüket használni.
Ez az a hadsereg, amely jelenleg a legkevésbé érdekel mint hadijátékos a huszadik századból, ugyanakkor a sereglista és a speciális szabályok nagyon érdekesek, és mindenképpen figyelmet érdemel a kiadvány. Egy újabb profi könyv ez is, nyolcvan oldalon remek illusztrációkkal, ahogyan az egyik klubtársam fogalmazott: „real toysoldier porn”, vagyis játék katona pornó. Ez talán erős egy kicsit, de tényleg figurafestő-modellező-gyűjtő szempontból ezek a fotók erős függőséget okozhatnak, szóval vigyázat én szóltam előre!
Abdosir pun szenátor elégedetten nézte a csatarendbe állt karthágói csapatokat. A rómaiakat legázoljuk ma, ez nem is lehet kérdés, gondolta. A vezér, a Bölcs Hanno, kellő mennyiségű zsoldossal jött feltörni a római ostromzárat. Szegény Hannibál Gisgót már hónapokkal ezelőtt, rajtaütésszerűen körbezárták a gőgös latinok, Agrigentumban fogytán az élelem. A felmentő sereg harmincezer gyalogost, négyezer ötszáz lovast és hatvan ádáz harci elefántot számlál. Abdosir nem értette igazán, miért a második vonalba állnak az elefántok, de bizonyára ez is a haditerv része, Hanno tudja a dolgát, le fogja győzi a rómaiakat és megtöri az ostromot.
Az emlékezetes Akragasi vereség tanulságait, később a karthágóiak levonták. Ütőképes elit nehézgyalogságot szerveztek a polgárság elitjéből, a Szent Csapat tagjait remekül kiképezték, és a legjobb volt a felszerelésük is, a pénz nem számított. Több ezer válogatott harcost számlált az egység, mind átkeltek Szicíliába az új háború elején, az ellenfél ezúttal is Szürakúzai és a görögök voltak. A görög vezér Timoleón, remek taktikusnak és agresszív harcosnak bizonyult, jóval kisebb seregével villámgyorsan a punok elébe vágott, kihasználta Hasdrubal elbizakodottságát, és rajtaütött a felderítés nélkül a Krimiszosz folyón átkelő Kárthágói seregen. A punok előre küldték a harci szekereiket és az elit nehézgyalogságot, a sereg másik fele viszont a hirtelen megáradt folyó másik oldalán ragadt. A görögök a nehéz gyalogságukat bevetve lemészárolták a punokat és a hősiesen harcoló Szent Csapatot, háromezer karthágói polgár maradt a csatatéren, a sereg maradéka megfutott és felbomlott. A kártágóiak egy új görög zsoldosokból álló sereget szerveztek, és őket küldték a háború folytatására.
A rendszer tehát színes és izgalmas, de mit kapunk a nem kevés pénzünkért? Fakockákat, többnyire. Nem szoktam támogatni a csalást, de őszintén szólva ez a rendszer már sokszorosan behozta az árát, hat különböző kiegészítő jelent meg hozzá, meg vagy háromszor nyomták újra az alapjátékot, és a GMT sem problémázik a rendszer titkosításán. Rákerestem próbaképpen a görög-perzsa kiegészítőre, az Amazonról, magyarországi szállításra közel hatvan font jött ki a végén, én annyiért vettem az alapjátékot (használtan) és egy kiegészítőt egyben. A többszörösen csiszolt és fejlesztett játékszabály fent van a neten, a küldetések is, a szabály tartalmazza az összes kártyalapot, a kockák hat oldalúak, a terep többnyire faék egyszerű, egyedül az egységek szimbolizálása a kérdés, ez viszont ízlés kérdése. Fakocka, gomb, vagy éppen figurák, kinek-kinek pénztárca és türelem szerint.
Germelqart dühösen nézte a Pun táborba visszaözönlő, viharvert zsoldosokat. Hannibal Mago már nyolc hónapja ostromolta a görögök városát, a táborban mindenféle dögvész pusztított, a zsoldosok morogtak, lázadoztak és hullottak mint a legyek. A morál amúgy sem volt magas, majd Hannibal is meghalt a betegségtől, és félő volt, hogy fel kell adni az ostromot. Aztán híre jött, hogy a görög felmentő sereg úton van, Himilco az új vezér lelket öntött a katonákba. Ha szétverik ezt a sereget, mondta. Az ostromlók fel fogják adni, mert ez az utolsó reményük. Most végre megérkezett a szirakúzai felmentő sereg, és ahelyett, hogy Himilco vezér végre pontot tenne az ügy végére, szemmel láthatólag csúfos vereséget szenvedett. Az istenek nem támogatják ezt az ostromot, gondolta Germelqart. A görögök felgyújtották a két ostromtornyot, most meg felmentik a várost. Áldoznunk kell Tinnitnek az oroszlánfejű istennőnek! Miért is nem kezdtünk az ősi hagyományok szerinti gyermekáldozattal!
Lassan húsz éve már, hogy az akkori sikeres Top Gun magazin szerkesztői megpróbálták magyarra átültetni a híres angol nyelvű After the Battle magazint. A háború és 49 év béke magazin 1994-ben öt számot ért meg, aztán sajnos anyagilag teljesen veszteségesnek bizonyult. Nagyon sajnáltam és sajnálom ma is, hogy nem volt kereslet az újságra, mert igyekeztek az akkor még élő magyar szemtanukat is megszólaltatni, képeket, naplókat közölni a második világháború magyar eseményeiről. Most ennyi év után újraolvastam a vonatkozó cikkeket, amik akkor nagy hatással voltak rám, a második világháborús témákra éhes kamaszra.
Szabó József János könyve, egy újabb darabot pattintott a helyére a fejemben lévő történelmi kirakós játékba. Mindig is vegyes érzelmeim voltak Horthy országlásával kapcsolatban, úgy gondolom nagyon megosztó személyiség, vagy felmagasztalják, vagy a sárba tiporják, de nagyon kevés az érzelmektől mentes értékelése a tetteinek. Katonapolitikai döntései, illetve a háborúban betöltött szerepünk is nagyon vitatott téma. Ami a jelen könyvhöz kapcsolódik, az Horthynak és a magyar vezetésnek az a szemlélete, ami alapján mintegy újra akarták vívni az első világháborút. Döntéseiket nagyban befolyásolták az előző háború tapasztalatai, gondolok itt arra, hogy igyekeztek spórolni az emberanyagon a 2. magyar hadsereg kapcsán. Nem akarták 1914-hez hasonlóan a fiatal férfilakosság színe-javát elveszíteni az első csatákban, egy hosszú háborúban. Igyekeztek elit, jól szervezett és felszerelt egységeket (ejtőernyősök, huszárhadosztály) tartalékolni a háború végére, hogy megelőzzék egy újabb Tanácsköztársaság létrejöttét. Ezekkel még logikai alapon valahol ki is tudtam egyezni, de azzal az ötlettel, hogy majd a Kárpátok vonalán, az előző háborúhoz hasonlóan megállítják az oroszokat, nem tudtam egyetérteni, badarságnak tartottam a gépesített háború viszonyai között, megismételni az első világháborúban történteket. Aztán elolvastam ezt a könyvet és kiderült, hogy ez nem is volt egy légből kapott ötlet, sőt!
A Battle Cry és a Memoir 44 féle rendszert én csak úgy hívom, hogy az instant póthadijáték. Minden benne vagy egy dobozba, egységek, terep szabálykönyv. A Commands and Colors sem kivétel, ez a Richard Borg féle rendszer szofisztikáltabb inkább rétegjáték eleme, az ókori csatákat dolgozza fel. Az ok amiért előszedtem, az főként a lustaság, meg a helyhiány, illetve az, hogy az öcsém révén megfertőződtem a Rome Total War 2 PC-s játékkal. Mivel a társasjáték még mindig előrébb való a szemembe, mint a számítógépes programok, úgy döntöttem előásom ezt az évek óta porosodó dobozt. Ha már valódi ókori hadijátékba nem akarok beruházni, inkább ezzel játszunk mint a PC-vel. A készletet használtan vettem még valamikor 2009 táján a sheffieldi Triples wargame shown, hosszas alkudozás után kaptam mellé egy új kiegészítőt (római polgárháborúk) is, ez utóbbi azóta is bontatlan. 2009-ben hazahoztam felraktam a szekrény tetejére, és azóta is ott várta a sorsát.
A következő fontos hadsereg a könyvből az 1939-es Lengyel Hadsereg. Ez egy méretét tekintve relatíve nagy hadserege volt a háborúnak, az ország anyagi helyzete viszont nem volt túl rózsás, így bár voltak törekvések, alapvetően ez egy gyalogos hadsereg maradt. A híres lengyel lovasság egységei vittek csak bele némi mozgékonyságot, de ha valaki összehasonlítja egy korabeli német gyalogos hadosztály állománytábláját a lengyel megfelelőjével, akkor azt látjuk, hogy a németeknek kétszer annyi motoros járművük volt, mint a lengyeleknek.
Nem terveztem beszerezni ezt a kötetet a sorozatból, de magyar postaköltséggel együtt is csak kerek tíz fontra jött ki az ára az Amazon.co.uk-tól, illetve nagyon érdekelt a korai háborús koncepció, így végül elcsábultam. Nem csalódtam a könyvben, a már jól megszokott magas minőséget képviseli, Osprey festmények, nyálcsorgató Bolt Action diorámák, minden ami egy hadijátékost pénzköltésre sarkal. De ami a lényeg, egy nagy halom szabály van benne, hogy hogyan építsünk korai Blitzkrieg seregeket. Remélem december elején hasonló árfekvésben meglesz az Olaszország és egyéb tengely csapatok sereglista is, benne a Magyar Királyi Honvédséggel.
"Az istállóban megkezdtük a nyergelést. Tőlem a negyedik standban volt egy tartalékos tizedes, fiatal volt, ott volt a felesége olyan 3 éves forma kisfiúval, és az édesapja - akkor kb. 55 éves lehetett, látszott rajta, hogy valamikor huszár volt; a tartása, a járása megmutatta. Amikor a fia felnyergelt és a lovat kifordította a placc felé, azt mondta az édesapja:
- Fiam! Én 1914 augusztusában pont erről a helyről vezettem ki a lovamat. Megjártam Galíciát, részt vettem a lucki-áttörésben, megjártam a román frontot és Piavét. Az ezredünnepünk is a piavei ütközet napján volt, június 17.-én, 1917-ben.
- Mi sem magyar érdekekért harcoltunk, de ti sem. Arra kérlek, hogy ne törd magad azon, hogy valamilyen kitüntetést szerezzél! Gondolj mindig a családodra, a fiatal feleségedre, meg erre az édes kis fiadra! Majd ha hazajössz, nekünk te hős leszel.
Közben elérkezett a búcsúzás ideje, az öreg megcsókolta a fiát, a huszár elbúcsúzott a feleségétől és a kisfiától. Később odaszólt az édesapjának:
- Édesapám, ne aggódjanak! Lesz nekem magamhoz való eszem.
Bizony sajnos, Oberling Imre tizedes akkor ott, a 4. huszárszázad istállójában utoljára búcsúzott el az övéitől."
"Voltam egészségügyi intézetben az oszlopnál, láttam a tábori kórházak munkáját és életét. Voltam legelső vonalban Urivnál. Vettem részt hatalmas előrenyomulásban, voltam bekerítve, voltam tűzharcban, tanktámadásban, futottam Urivnál, bombáztak mindenütt, jó volt a megszálló csapatok gyöngy élete Szkorodnojéban, most hatalmas méretű téli visszavonulásban veszek részt süvöltő hóviharban! Volt jó, volt rossz! Volt szép, és volt borzalmas! Volt tele has és koplalás. Volt ... nő is, és voltak hosszú böjtös hónapok! Volt élet, és volt halál, pihenés és robot, egészség és betegség."
Andrew Mollo robusztus, keményfedeles könyve Malcom McGregor és Pierre Turner nagyszerű festményeivel van díszítve. A kötetben háromszázhatvanöt katona portréja van, eredeti fotók alapján újrafestve. Tematikus könyv, idő és földrajzi rendben megy végig a hadseregeken, bemutatva egyes gyalogos hadosztályok hadrendjét, az összes rangot és rangjelzést. Nem csak a szárazföldi erők, hanem a tengerészetek és a légierők is helyet kaptak a kötetbe. A rendfokozatok az eredeti nyelven és az angol megfelelőjükkel párban vannak táblázatokba szedve.
Több okból kifolyólag is 1918 volt a legrosszabb és legtragikusabb éve a Nagy Háborúnak. A harcok mérete a Nyugati Fronton meghaladta az összes addigi esztendőt, brutális szárazföldi hadviselés zajlott epikus méretekben, gigászi sorozott seregek csaptak össze a végső csatákban amelyek eldöntötték a háború kimenetelét. Az Antant országok ekkor kerültek a legközelebb a vereséghez, sarokba szorítva védekeztek, úgy látszott minden elveszett. Ugyanakkor ez volt az év amikor hatalmas brit győzelem született nagyobb és jelentősebb mint Waterloo vagy Trafalgar. Ez az egyetlen periódus a brit történelemben, amikor a brit hadsereg realisztikusan szemlélve a világ legjelentősebb és legmodernebb hadserege volt. Manapság ez a lenyűgöző teljesítmény csaknem teljesen el van felejtve.
Kolja megigazította a hevedereket, kivárt hogy a németek még közelebb jöhessenek. A lebombázott és kiégett gyárépület második emeletén vackolták be magukat, ahonnan remek rálátásuk volt az utcára. Nyolc doboz lőszert és öt liter vizet tartalékoltak a rohamra, Igor az éjjel kifosztott pár friss német hullát, lett egy csomó cigarettájuk, meg lekvárjuk is vagy fél kiló.
Három évnyi levelezés és online kooperáció után, a hétvégén végre személyesen is találkoztam Bogesz barátommal és hobbitársammal. Beinditottuk saját kis Győri programunkat, a Magyar Királyi Honvéd projektem részeként. A kivételes alkalmat rögtön meg is ünnepeltük egy ebéddel, előtte viszont még ellátogattunk a Helyőrségi múzeumba, megittunk egy jó kávét a múzeum vezetőjével, Rangel István törzsörmesterrel. István a Szent István gyalogezred hagyományőrző csoport vezetője és egyben hadijátékos is. A törzsőrmester úrnak segédkeztünk egy kicsit a szombati hagyományőrző bemutató előkészítésében, elhoztuk az egyik hadikerékpárt a helyi múzeumból, kivettünk néhány fegyvert a tárlókból, és elpakoltuk a tereptárgyakat a wargame asztalhoz. A gyűjtemény nagyon színvonalas, mindenkinek ajánlom, a helyszín pedig remek wargame rendezvények lebonyolítására.
Simon Scarow regényei után, nagy érdeklődéssel vettem kézbe Harry Sidebottom könyveit. Igazság szerint legalább két éve már, hogy teljesen ingyen szert tettem az angol nyelvű kötetekre, de nem voltam az adott korszakra ráhangolódva. Ezért a könyvek gondosan el vannak csomagolva a dobozaim mélyén. Ugyanakkor a hagyományőrzők bemutatója után kedvet éreztem a korszakhoz, így végül a helyi könyvtárból vettem ki és magyarul olvastam végig az első három kötetet. Nem véletlenül állítottam párhuzamba a két írót, mindeketten brit történészek akik szaktudásukat történelmi regények írásával is kamatozatják, és mindketten a római hadsereg egy-egy tagját választották főhősüknek.
Bíró Szabolcs regényét már nagyon régen szerettem volna elolvasni, több okból is. Egyrészt mivel kortárs magyar írótól jó magyar történelmi regényt ritkán olvas az ember, másrészt pont az egyik a kevés figurás (skirmish) hadijátékra leginkább alkalmas magyar történelmi korszakban játszódik, és végül mert annak idején Rónaszegi Miklós Kartal ciklusa nagy kedvencem volt. Az író személye külön fokozta a kíváncsiságomat, a szlovákiai születésű kerekesszékben élő, fantasy és történelem rajongó énekes aki a saját nevén publikáló irodalmár is egyben, már magában sem egy hétköznapi karakter.
Attila barátommal kellemesen meglepődtünk amikor két nappal az esemény előtt megtudtuk, hogy a helyi borfesztivállal párhuzamosan a Hansági múzeumban is rendezvényt tartanak, mégpedig a Régészet napja alkalmából. A cikk első részében Attila írta meg az élményeit, mint a hagyományőrzés témájával ismerkedő, és a történelmet nagyon kedvelő tudósító. A második részben én teszem hozzá a véleményem a rendezvényről.
