Hadijátékos

Dolvics a rajával egy romos házban rejtőzködött Budapesten, ez volt az első nem orosz nagyváros amit valaha látott. Még a levegő is más volt itt nyugaton, a zabrálásról már nem is beszélve! Máris szert tett három karórára, meg öt női nylon harisnyára. Ezekért a holmikért, jó árat lehet otthon kapni, és nem foglalnak sok helyet. Most már csak vége lesz ennek a rohadt háborúnak hamarosan. Visszanézett a "Csatornázási Művek" kétszintes romos épületére ahol a másik szakasz biztosította a tárgyalásokat a magyar parlamenterekkel. Dolvics saját szakasza a környéket szállta meg körben. Az egyik saját őrnagyukról kiderült, hogy az apja magyar tiszt volt az előző háborúban, aki aztán beállt a hadifogságból Leninék mellé. Vladiszlav Kovács folyékonyan beszélt magyarul és egy helyi elvtárs vezetésével a csatornákon keresztül vezette be őket ide a németek vonalai mögé, hogy a magyarokkal tárgyaljanak.

Dolvics meglepődve hallgatta az eligazítást vezető ukrán századosát, az apja sokat mesélt a Nyikolaj Nyikolajevics Romanovról a két méteres orosz generálisról, akinek szolgálatában dolgozott a forradalom előtt. A nagyherceg szenvedélyes vadász volt, annyira, hogy saját vadászkutya tenyészetei voltak szerte a régi birodalomban. Az a tény, hogy az orosz agár világszerte elterjedt fajta lett, a nagyherceg érdeme. A támadásuk mostani célpontja, annak idején a herceg egyik vadászháza volt, és kutyákat is tenyésztetek itt. A németek persze ide is befészkelték magukat, Dolvicsék osztaga kapta a feladatot, hogy a birtokot meg a hozzá tartozó tavacskát visszahódítsák a fasisztáktól. Az előző ütközet után sikerült jól felszerelnie magát, a csatatéren heverő holmikból, a lovassági karabélyt egy DP golyószóróra cserélte. Gyalogságuk jócskán megfogyatkozott, és az egyik T-34/76 is kidőlt a sorból, viszont két BA-10-es páncélautó csatlakozott hozzájuk, és ígéretet kaptak légi támogatásra is. Dolvics bízott benne, hogy a németek hamar feladják ma a harcot.

Annak idején az én hadijátékos hobbim a Harc Európáért társasjátékkal kezdődött, ez a játék a Third Reich egyfajta magyar utánérzése volt. Barátaimmal akkoriban vettünk vagy hat dobozzal, majd kartonpapírra megrajzoltuk a Storm Across Europe számítógépes játék térképét és azon módosított szabályokkal vívtunk hatalmas csatákat, több száz kis "stancolt harci zsetonnal", angolul counter-rel. Aztán jött a számítógépes stratégiai játékok korszaka, majd az asztali wargame. Hosszú évek óta nem játszottam már nagy léptékű statégiát, ezért aztán örömmel fogadtam Jentz barátom invitálását egy ilyen típusú játékra.

John Keegan, nálam nagyon előkelő helyen áll a hadtörténész szerzők TOP listáján. Egészségi problémája miatt, soha sem lehetett hivatásos katona, ezért életét (26 évig tanított Sandhurstben) a következő generációk brit tiszti képzésének szentelte. Elhivatottsága és gördülékeny stílusa kiemeli a többi történész közül. A Csata arca című könyve számomra messze a legjobb, de élveztem az Első Világháború vagy az Amerikai Polgárháború köteteit is. A Hat hadsereg Normandiában is egy rendkívül olvasmányos, jól felépített kötet. Külön tetszett a felvezetés amely a szerző gyerekkorával indít a második világégés alatt, mintegy gyerekszemmel bemutatva a gyülekező inváziós haderő különböző tagjait, remek alaphangulatot teremt vele. Keegan könyve nem aprólékos elemző mű, inkább olvasmányos tankönyv a NATO brit tisztjeinek, akiket egy szovjet invázió megállítására képeztek ki, és megpróbálták őket minél több jó példával ellátni a múltból. Ez azonban ne riasszon el egyetlen laikus olvasót sem, mert pont ezért közérthető és érdekes mindenki számára a könyv.

E.B.Sledge naplóját felhasználták mint alapanyagot amikor a The Pacific sorozat forgatókönyvét írták. Ezért a sorozat sikerére alapozva dobták piacra magyarul is a könyvet. Szerencsére, mert így a magyar olvasók is fogalmat alkothatnak mi történt azokon a szigeteken akkoriban. A Hajja és Fiai hadtörténelmi sorozatában egyetlen egy második világháborús könyv bírt megjelenni a japánok háborújáról, ami azért sokat elárul arról, mennyire érdekli a magyar olvasó közönséget az 1941-45 közötti események ezen része. Ebben a témában tehát az HBO sorozata hozott egy kis áttörést, két könyv is megjelent a sorozat hátán magyarul ez a kötet az egyik, a másikra is sort fogok keríteni hamarosan. A könyv eredeti címe: With the old Breed: At Peleliu and Okinawa by E. B. Sledge, a szerzőnek van egy második naplója is, de az nem jelent meg magyarul, ennek címe: China Marine: An Infantryman's Life after World War II, ez arról szól, hogy a háború után Kínában milyen feladatot látott el a szerző és alakulata, majd a hazatérés és a visszailleszkedés nehézségei a polgári életbe.

Duong erősen pedálozott a régi ösvényen, piros biciklijére két nagy rizses zsákot is erősített, hogy minél kevesebb feltűnéssel jusson át az ellenőrző pontokon. Chi őrnagy a testőrségével már várta, hogy átadja a rizspapírra irt titkos jelentéseket. Az amerikaiakról szerzett minden értesülés fontos lehet az elvtársak terveinek kialakitásában. Duong beteghordóként dolgozott a közeli kórházban, de fent északon az elvtársak már képzett szanitécként engedték az útjára, amikor lehetett, az értesüléseken kívül, kötszert és gyógyszereket lopott a Viet Cong harcosainak. Chi őrnagy egy régi elhagyatott falut választott ideiglenes támaszpontnak, ide várta a futárokat a környékről. Duong miután a bozótban rejtőző őrszemnek megmondta a jelszót, futva tolta a biciklijét, hogy minél előbb jelenthessen, alig ért azonban a lépcsőhöz amikor egy robbanás lökte hanyatt, hirtelen aknavető gránátok kezdtek záporozni minden irányban. 

B-23! Kezdjék meg az előrenyomulást! -reccsent a rádió. Mauren főtörzs nem foglalkozott a paranccsal az utcán kuporgó tengerészgyalogost figyelte a kémlelőnyíláson át, aki kézjelekkel mutatta a jobb oldali épület erkélyét. Mauren felnyitotta a csapóajtót és elkezdte a légvédelmi nehéz géppuskával veretni az erkélyt, a nyomjelző lövedékek alapján a harckocsi másik két géppuskája is tűz alá vette az épület ablakait. Bent az épületben öt vietnámi gyalogos magzati pózban hevert a földön, a gépkarabélyaikat ölelve, miközben a ház falairól záporoztak rájuk a téglák repeszei. Kint a második C34-el jelölt Patton is tüzet nyitott, hat géppuska szaggatta az első emeleti ablakokat. Az udvar felől nyolc tengerészgyalogos rohamozta meg az üres földszintet. Amikor a géppuskák elhallgattak már csak három északi katona kezdett el a lépcsőfeljáró felé kúszni, gránátokkal a kezükben. Az amerikai fire team négy katonája csípőből tüzelve rohamozta meg az emeletet, két gránát koppant a lábuknál, a robbanást követően már senki sem mozdult az emeleten, a szanitécek csak kilenc holtestet jelentettek...

A vagon ajtaja hatalmas döndüléssel csukódott, be. Kívülről rátolták a reteszt, a bent ülők hirtelen összepréselődtek, ahogy a vonat elindult. Dolvicsot nekinyomták a vagon falának, alig kapott levegőt. Aztán ahogy mozgásba lendültek végre vehetett egy mély lélegzetet. A veterán lélekben már fel is adta az egészet. 30 év szibériai kényszermunka hazaárulásért! Ez lett a hosszú harc vége, pedig azt hitte aki bejut a gárdisták közé annak jobb esélyei vannak a harcmezőn. Tévedett, nagyot és fatálisat. Visszagondolva nem sokat tudott volna tenni, hogy a végzetét megváltoztassa. Amikor az elásott dokumentumokat visszavitték, a zsákmányolt szinte sértetlen Tigris tankot pedig sikeresen bevontatták, rögtön megkapta az áthelyezését a gárdába. De amit az egyik Tigris adott, azt a másik kamatostól elvette Dolvicstól.

Ivan Dolvics százados két kísérőjével óvatosan kapaszkodott fel a dombra, fontos küldetésben járt. Még 1941 nyarán amikor a hitszegő fasiszták megrohanták a frissen visszaszerzett határokat, a körzeti megbízott pártitkár megpróbálta kimenekíteni a káderlistákat meg a megbízható ukrán és lengyel elvtársak jelentéseit. Sajnos csak eddig a poros faluig jutott a nagy káoszban. Mivel az autóját szétlőtték, az utakat géppuskázó német gépek, inkább elásta az egész bőröndöt itt a falu határában. Amikor végül szerencsésen eljutott Moszkvában részletes jelentést adott a dokumentumok helyéről. Most három évvel később, amikor végre újra itt álltak a szovjet csapatok, a németek állítólag megtudták hol vannak a listák. Ivan Dolvics nem értette, hogy hogyan vagy kitől, de ezt nem is kötötték az orrára. Azt viszont parancsba kapta, hogy késlekedés nélkül ássa ki és vigye el őket az ikonokkal együtt a hadosztály parancsnokának.

A megjegyzésem gyakorlatilag az egész regény lényege, a sok skandináv és brit területen játszódó Viking történet után végre van egy, ami elszakad a kliséktől. Annak idején a középiskolás történelem atlaszban volt egy olyan Európa térkép, amelyen az Arab, Normann és Magyar kalandozások nyilai döfködték a kontinens testét, sokat nézegettem akkoriban, mert izgalmas korszaknak tűnt.  Persze volt egy kis zavar bennem, mert nem értettem, miért Normannok vannak a címben, Vikingek meg a nyilakon.

A hadijátékos bakancslistámon, már nagyon régen fent van a korai középkor, mint téma, meg a hozzá kapcsolódó Saga szabályok, illetve a Sword and Spear kipróbálása. Viszont ami eddig még fel sem merült bennem mint opció, az a Frank Birodalom. A viking témában nagyon sok kalandregény jelent meg angolul, ez nem meglepő. Ami viszont igen az az, hogy a négy legnépszerűbb író könyveit mind elkezdték kiadni magyarul is. Gondoltam hát egyet és kivettem a könyvtárból a kezdő köteteket, közben viszont kezembe akadt Tim Severin könyve a Sigwulf trilógia első kötete. Elhoztam hát ezt is. Nem bántam meg, szórakoztató kalandregény ez a könyv.

2013 őszén amikor hazaköltöztem, automatikusan adódott az ötlet, hogy a tőlem legmesszebb fekvő Budapest helyett inkább a szomszédos Pozsony vagy Bécs környékén keressek hobbitársakat. Sikerült is találnom egy szimpatikus kezdődő szerveződést, Bécsben. Az osztrák kollégák pont abban az évben tartották első rendezvényüket, szigorúan történelmi hadijátékokkal. Sajnos az első négy évben, sehogy sem sikerült összehoznom a látogatást, de most végre a saját autómmal eljutottam a rendezvényre, szerencsére Szilveszter is éppen ráért, és elkísért. Így tudtam őt egy kicsit jobban bevezetni a hadijátékok világába, mivel eddig csak a mi győri játékainkat látta, most viszont egyből nyolc különféle asztalról kapott ízelítőt a hobbi sokszínűségénől.

Mostanában sokat gondolkoztam azon, hogy a szépen cseperedő győri klub arculatába milyen játékok vagy korszakok illenének bele. A Vietnam jó döntés volt, szuper terepet rakott hozzá össze Jentz, dzsungelt is, meg várost is. A második világháború szintén telitalálat a Bolt Action szabályok alapján, ugyancsak remek tereppel. Viszont jó lenne valami gyökeresen más is, olyan amihez van kedvező árú plasztik sereg 20mm-ben. Sokat nézegettem a Red Box készleteit a reneszánsz olasz háborúkhoz, a Strelets római készletei is nagyon jópofák. A Ceasar korabeli legionáriusokkal, nagyon sok háborút meg lehet vívni. Gaius Marius csatáit, a Sertorius elleni háborút, Spartacus felkelését, Crassus végzetes hadjáratát a Párthusok ellen, meg persze a töménytelen polgárháborút (Marius-Sulla, Ceasar-Pompeius, Octavianus-Antonius) amit közben vívtak. Lehet, hogy ők lesznek a következő téma.

Kovács százados gyors határozott mozdulatokkal akasztotta a nyakába a térképtáskáját, majd a távcsövét. Közben viszont feszülten figyelte a rádióban Csatár 1 jelentését. A Csaba páncélautót a közeli hídhoz küldte, mert nem tartotta elégnek a tíz fős német hídőrséget. A német utászok a jelentéktelennek tűnő fa szerkezetet titokban megerősítették, így alkalmas volt a nehéz harckocsik átkelésére is. Kovács természetesen nem táplált illúziókat a "titokról" az orosz partizánok már régen jelentették a dolgot a SZTAVKA felé, folyamatos megfigyelés alatt tartottak mindent. Mivel a híd a németekhez tartozott, azok a kis létszámú őrséggel próbálták fenntartani az álcát. Eddig tartott a színjáték.

Most, hogy van még 30 napom a szabad könyv letöltésekre (Kindle Unlimited), gyorsan elolvastam a második kötetet. Az elsőről már írtam itt. A Signal magazin tudósítója a háború után 10 évvel interjúkat készített olyan német katonákkal akik túlélték a D-napot. Az anyag nem jelent meg akkor, mert a szerző meghalt, az unokája fordíttatta le az anyagot angolra és adta közre az Amazon segítségével. A második kötet kevésbé harc orientált, viszont sok olyan részletet megmutat a korabeli viszonyokról amit a nagyközönség nem, csak a témát jól ismerők tudnak. Volt két interjú ami olyan témát hozott a felszínre, amiről még én sem hallottam előtte, pedig 1989 óta olvasok a háborúról.

"Mint egy időgép, a Fire in the Streets visszakatapultált engem 31 évvel az időben a Hue City-ért vívott csatába. Eric Hammel könyve történelmi, vibráló és pontos beszámoló arról amit minden tengerészgyalogos bizonyosan elmondana a pokolban eltöltött idejéről. Nekem mindenképpen egyeznek az emlékeim azzal amit olvastam a könyvbe. Mr. Hammel kutatásainak köszönhetően jobban megértettem, hogy a saját egységem miért és hol harcolt, meg hogy mi volt a célja az egy hónapig házról-házra folytatott küzdelemnek, amit a tengerészgyalogosok vívtak. Ez egy nagyszerű könyv! "

Dennis Freed, Lima 3/5 WIA 2/24/68 - Hue City

Rick Greenberg vietnami könyvét nagy érdeklődéssel olvastam el. A szerző regényes formában adta közre az élményeit, mert így felhasznált olyan eseményeket is amik nem közvetlenül vele estek meg, hanem egy-egy másik járőr tagjaival. A főszereplő egy 19 évesen akció függő srác aki egyrészt már kölyök kora óta tengerészgyalogos akar lenni, másrészt házas fiatalember, egy apa akit otthon vár egy pár hónapos kislány akit még soha sem látott. Érdekes ahogyan próbálja az agyában elzárni gondolatait a feleségéről, és a lányáról meg kizárni az egész VILÁGOT (vagyis a civil életét meg a normalitást). Nem akar foglalkozni a megölt ellenségek kapcsán felmerülő lelkiismereti problémáival, próbál csak a csapatnak és a küldetésnek élni. "Greeny" sorozottként kerül a tengerészgyalogosok önkéntes felderítőihez, ráadásul rádiósként. A dög nehéz rádióval a hátán, menetelni és harcolni kell a dzsungelben, ráadásul nem maradhat le a parancsnok mögött egy pillanatra sem. A legforróbb pillanatokban is hideg fejjel kell koordinálni, a légicsapásokat, meghatározni a MEDEVAC helikopter (sebesültek kimentésének zsargon neve) landolási helyeket, mert a 6-8 fős alakulatok túlélése mind a rádiós kapcsolaton múlik.

Pham Van Duc őrmester egységét három részre osztotta, amikor egy napnyi járásra voltak a korrupt déli kormány által újonnan épített mintafalutól. A küldetésük alapján aknákat kell telepíteni az utakra, és rajtaütni egy-két amerikai konvojon. A Vietkong alakulat viszonylag jól volt felszerelve, csak a harckocsik ellen használt rakétákból volt kevés náluk, összesen két darab volt rábízva a harcedzettebb katonáira. Taposó aknából viszont elég szép készlettel rendelkeztek, ahhoz, hogy egy-két hétre jelentősen akadályozzák a falu bételépítését. Hirtelen dél felől puskaropogás hallatszott. Pham Van Duc habozás nélkül elkezdett futni a csatazaj irányába, a harcosai gondolkodás nélkül követték a vezérüket.

Jensen amerikai tengerészgyalogos törzsőrmester feszülten fürkészte a kihalt utcákat a páncélozott M-35 teherautó nyitott fülkéjéből. 1968 február elseje volt, egy megerősített főleg újoncokból álló rajjal ment terep kiképzésre a Tet ünnepségek idejére. Azonban már az első éjszaka rádión riadóztatták őket, mert "Charlie" megtámadta a hue-i támaszpontot. Azonnal szükség volt mindenkire a tábor védelméhez. A törzsőrmester tizenhét emberével rögtön kocsira szállt és indultak a bázis felé. Sajnos egyik teherautójukon sem volt fegyverzet, az M-35 légvédelmi géppuskáit karbantartás miatt már a múlt héten leszerelték, az ősöreg GMC-re meg nem is kaptak géppuskát, hiába volt meg az állványa.