Hadijátékos

"Mint egy időgép, a Fire in the Streets visszakatapultált engem 31 évvel az időben a Hue City-ért vívott csatába. Eric Hammel könyve történelmi, vibráló és pontos beszámoló arról amit minden tengerészgyalogos bizonyosan elmondana a pokolban eltöltött idejéről. Nekem mindenképpen egyeznek az emlékeim azzal amit olvastam a könyvbe. Mr. Hammel kutatásainak köszönhetően jobban megértettem, hogy a saját egységem miért és hol harcolt, meg hogy mi volt a célja az egy hónapig házról-házra folytatott küzdelemnek, amit a tengerészgyalogosok vívtak. Ez egy nagyszerű könyv! "

Dennis Freed, Lima 3/5 WIA 2/24/68 - Hue City

Rick Greenberg vietnami könyvét nagy érdeklődéssel olvastam el. A szerző regényes formában adta közre az élményeit, mert így felhasznált olyan eseményeket is amik nem közvetlenül vele estek meg, hanem egy-egy másik járőr tagjaival. A főszereplő egy 19 évesen akció függő srác aki egyrészt már kölyök kora óta tengerészgyalogos akar lenni, másrészt házas fiatalember, egy apa akit otthon vár egy pár hónapos kislány akit még soha sem látott. Érdekes ahogyan próbálja az agyában elzárni gondolatait a feleségéről, és a lányáról meg kizárni az egész VILÁGOT (vagyis a civil életét meg a normalitást). Nem akar foglalkozni a megölt ellenségek kapcsán felmerülő lelkiismereti problémáival, próbál csak a csapatnak és a küldetésnek élni. "Greeny" sorozottként kerül a tengerészgyalogosok önkéntes felderítőihez, ráadásul rádiósként. A dög nehéz rádióval a hátán, menetelni és harcolni kell a dzsungelben, ráadásul nem maradhat le a parancsnok mögött egy pillanatra sem. A legforróbb pillanatokban is hideg fejjel kell koordinálni, a légicsapásokat, meghatározni a MEDEVAC helikopter (sebesültek kimentésének zsargon neve) landolási helyeket, mert a 6-8 fős alakulatok túlélése mind a rádiós kapcsolaton múlik.

Pham Van Duc őrmester egységét három részre osztotta, amikor egy napnyi járásra voltak a korrupt déli kormány által újonnan épített mintafalutól. A küldetésük alapján aknákat kell telepíteni az utakra, és rajtaütni egy-két amerikai konvojon. A Vietkong alakulat viszonylag jól volt felszerelve, csak a harckocsik ellen használt rakétákból volt kevés náluk, összesen két darab volt rábízva a harcedzettebb katonáira. Taposó aknából viszont elég szép készlettel rendelkeztek, ahhoz, hogy egy-két hétre jelentősen akadályozzák a falu bételépítését. Hirtelen dél felől puskaropogás hallatszott. Pham Van Duc habozás nélkül elkezdett futni a csatazaj irányába, a harcosai gondolkodás nélkül követték a vezérüket.

Jensen amerikai tengerészgyalogos törzsőrmester feszülten fürkészte a kihalt utcákat a páncélozott M-35 teherautó nyitott fülkéjéből. 1968 február elseje volt, egy megerősített főleg újoncokból álló rajjal ment terep kiképzésre a Tet ünnepségek idejére. Azonban már az első éjszaka rádión riadóztatták őket, mert "Charlie" megtámadta a hue-i támaszpontot. Azonnal szükség volt mindenkire a tábor védelméhez. A törzsőrmester tizenhét emberével rögtön kocsira szállt és indultak a bázis felé. Sajnos egyik teherautójukon sem volt fegyverzet, az M-35 légvédelmi géppuskáit karbantartás miatt már a múlt héten leszerelték, az ősöreg GMC-re meg nem is kaptak géppuskát, hiába volt meg az állványa.

Most, hogy végre vége a kánikulának, megkezdtük szervezkedést TGabi és Zirrian hobbitársakkal. Az a terv, hogy az idei Games Day-en felrakjunk egy bemutató asztalt 20mm-es vagy ha úgy tetszik 1:72-es méretarányban. Jelenleg az erőforrások összeírása tart, meg a főbb vonalakat beszéljük meg. Olyan terepet tervezünk készíteni, amivel a nézőknek-látogatóknak egyből beindul az agyában a filmekre történő asszociáció. Szabálynak a Bolt Action rendszerét választottuk, magunk fogjuk adaptálni a korszakhoz.

A 2007-es brit film méltánytalanul kevés figyelmet kapott, talán azért mert nem mozifilm hanem televíziós produkció. Egy igazi háborús dráma remek szereposztással, a korszak ismerete nélkül is nagyon ütős darab, de némi háttértudás birtokában teljesedik ki igazán. Mivel az angolszász közönség számára Rudyard Kipling legalább olyan fontos író mint nekünk Jókai Mór. Természetesen A Dzsungel Könyve nálunk is közkedvelt, de inkább a Walt Disney rajzfilm verzió, mint Kipling eredeti regénye, a szerző élete viszont már kevésbé ismert Magyarországon, nem úgy mint a hazájában.

Ilyenkor a kánikula idején szokott az Amazon.co.uk, nyári Kindle akciókat hirdetni. Még nem láttam semmi nagyon akciósat a hadtörténelmi vonalon, ezért elővettem a tavaly évfordulós Somme 1916 témát és körbenéztem, a centenáriumra kiadott könyvek között, hogy most egy évvel a centenárium után milyen pontszámokat kaptak, meg mennyiért hozzáférhetőek. Tervezem, hogy újra nekihasalok a 15mm-es figurák festésének, hogy a TGW játékból négy személyes csatákat játszunk majd az ősszel.

Bernard Cromwell stílust és irányzatot teremtett a Sharpe regényekkel, követői nem is csinálnak titkot belőle, hogy Sharpe az alap amiből kiindulnak. Paul Fraser Collard sem tagadja, hogy bár a tiszti karriert feladta a felesége és a családja kedvéért (3 gyermek apja), a Flashman és Sharpe sztorik hatására döntött úgy, hogy hadtörténelmi-kalandregényeket fog írni. Igyekezett átemelni mindent amit jónak gondolt az utcakölyökből lett tiszt karakteréből, ugyanakkor arra is volt gondja, hogy üdítően más történeteket írjon. Jack Lars akár Sharpe unokája is lehetne, az Ő története 1854-ben kezdődik a Krími háborúban. A Scharlet Tief nem verekszi fel magát utcakölyökből tiszté, "egyszerűen" csak ellopja a tisztek nevét, posztját és eljátssza az úriembert. Ami engem megfogott az egész koncepcióban, az az volt, hogy Jack Lars három kötet után kilép a brit hadseregből és a Francia Idegenlégóhoz csapódva hadba vonul a jó öreg Ausztria ellen, sőt a legújabb könyvben már az Unió seregében szolgál, hogy aztán majd a jövőre beígért hetedik könyvben a Konföderáció zászlaja alatt vegyen részt a Shiloh-nál megvívott csatába.

Legalább tizenöt évvel ezelőtt olvastam ezt a könyvet először, és már semmi nem maradt meg bennem a sztoriból, csak arra emlékeztem, hogy egy jó könyv. Ideje volt hát újraolvasni. Annak idején a szerző polgárháborús trilógiája után olvastam ezt a regényt, és elég sok volt benne az ismétlés. Ez akkor picit levont az értékéből, mostanra viszont már az a történet is erősen megfakult bennem, tehát jóval objektívebben olvastam. Az is a regény értékét növelte, hogy a Polgárháborúról ma már sokkal többet tudok, mint akkor. Hiszen olvastam nagyon jó történeti munkákat az időszakról, meg naplókat  és visszaemlékezéseket is az akkor élt emberek tollából.

Az elmúlt hónapban nem sok mindent haladtam a hobbival, a Zuávok kifogtak rajtam, nagyon nem bírom az aprólékos színes uniformisokat, számolatlanul nyelik az órákat, és még mindig nincs egy sem készen. Dobozba velük! Haladni akarok, seregeket amikkel játszani lehet. 

A múlt hétvégén egy két napos napóleoni hadijáték részese lehettem, így kedvet kaptam a korszakhoz. A Quatre Bras-nál vívott ütközethez, bonapartista barátaim nagy haszonnal forgatták Iain Gale: Waterloo a csata négy napja, címmel magyarul is megjelent könyvét. Eredetiben egy kicsit másképpen hangzik Four days in June, de a hazai piacon ez nem lett volna elég ütős cím. A 2006-ban kiadott könyv ma már hiánycikk, Dzsozy barátom szerint csak egy tévedést talált benne, ami nekem elég jó ajánló. Megvan a kötet magyarul is, meg angolul is, mindkét nyelven olvastam csak ajánlani tudom, a magas minősége meggyőzött, elolvastam párat a szerző kalandregényeiből is, a legutóbb a Keane's Company című könyvet, ami digitális formában alig egy font az amazon.co.uk oldalon.

Nagyjából hat évvel ezelőtt írtam az első cikkemet az ACW vagyis az Amerikai Polgárháború 1861-65 témájáról.  Most végre elkezdtem festeni hozzá a figurákat, és mivel ez a legjobban támogatott korszak, a bőség zavarával küzdöttem, hogy merről kezdjem, és milyen irányba haladjak. Végül vettem egy Perry Battle in a Box-ot, 170 db 28mm-es plasztik figurával, vezérekkel, ágyúkkal, lovasokkal, farmházzal és kerítéssel. Úgy döntöttem, másolom Bernard Cornwell ötletét, és a Starbuck krónikák négy regényének idővonalát követve kezdek bele a játékokba.

2005-ben adták ki Bernard Cornwell A Lázadó című regényét magyarul, azóta háromszor olvastam el. A könyv egyértelműen a szerző Sharpe sorozatának amerikai verziója, elég vontatottan indul és bár követi a szokásos egy könyv, egy csata egy nő receptet, természetesen a csata került a kötet legvégére. Ettől függetlenül én szeretem ezt a könyvet, mert jól felvezeti a következő három kötetet és hangulatosan bemutatja a korszakot. A történelmi háttér a megszokott színvonalon pontos és részletes, ugyanakkor egy jó történetbe ágyazva egyáltalán nem unalmas, Cornwell egyébként is egy olyan író akit könnyű olvasni, de nehéz letenni. Ha egészében nézem a négy kötetet, a következőkben bőven kapunk a rá olyan nagyon jellemző, remekbe szabott csataleírásaiból, néha többet is mint a Sharpe regényekben. Tehát érdemes egy picit türelmesebben állni az első kötethez és rászánni az időt a bevezetésre. A jelentősebb szereplők mind felbukkannak már itt az első kötetben és a karaktereik kapcsolataiból szövődnek majd sztori szálai.

Az elmúlt időszakban több Bolt Action csatát is sikerült játszanom, ezek mind kísérleti jellegű a rendszer határait feszegető csaták voltak. Új ötleteket próbáltunk ki, több kevesebb sikerrel. Szászhalombattán az egyesével aktivált figurákkal vívott WW1-es csatában Ambasa és Petyó ellen többek között kibukott a közelharci szabályok gyengesége is. Majd Győrben megpróbálkoztunk egy 1848-as felállással. Ez azonban már túl sok volt a BA-nak, mivel alapvetően lövés centrikus a játék rendszere, kevés és gyors közelharccal a 48-as harcokban viszont sok volt a közelharc, a lovasok szerepe is jelentős volt, ezért nem nagyon működött az egész. Szóval 48-ra ez nem jó megoldás, mert a közelharcot teljesen át kell írni. Persze felmerül a kérdés miért próbálok ennyi féle korszakot beleszuszakolni a BA-ba?

Mark Garisson, egy nagyon olvasmányos kellően szellős, rövid fejezetekre bontott könyvben meséli el katonai szolgálatának emlékeit, nem nagyon takargat semmit, a részeg bulikat ugyanúgy leírja mint az éles bevetéseket. 1967-ben mint harmadéves egyetemista kifogy a pénzből ezért egy évre munkát vállal, ez viszont azt jelenti, hogy a behívhatják a seregbe. Pechjére meg is kapja a behívót. Hogy a gyalogos szolgálatot elkerülje, jelentkezik helikopter pilótának. Élete legmeghatározóbb szakasza lett ez, rengeteg kitüntetéssel és egy maradandó betegséggel tért haza (rengetegszer kísértek ugyanis permetező akciókat a háború során. A vegyszer hivatalosan csak a növényzet irtására volt kifejlesztve, emberre és állatra teljesen ártalmatlannak mondták, később azonban kiderült, hogy ez nem így van) . Garisson az emlékiratai alapján, számolatlan alkalommal volt életveszélyben de mindig megúszta. Hitvallása szerint nekik az volt a dolguk, hogy minél több amerikai srác kerüljön haza épségben a szolgálata végén, függetlenül attól, hogy mi a háború célja.

Nagyon sokáig messziről kerültem ezt a konfliktust, főleg mivel beskatulyáztam azok alapján az elfogult magyar nyelvű források alapján amiket még középiskolás koromban olvastam róla. Most azért vettem elő és kezdtem el vele foglalkozni, mert az 1942-45 Burma hadszíntér már kapott pár cikket, és kell a változatosság, valami új izgalmas játéktéma. Ez a háború már kőkeményen napjaink konfliktusainak előfutára. Az eddigi olvasmányaim alapján, mindkét félnek megvoltak a hibái, erényei és bűnei, véleményem szerint egyik győzelme se hozott volna szabad demokratikus jólétet az egyszerű vietnami polgároknak. Szóval részemről egyik féllel sem tudok szimpatizálni. Ugyanakkor minden tiszteletem azoké akik megélték és túlélték az ottani harcokat, nemzetiségtől függetlenül. Az amerikaik megvívták Vietnamban a saját Függetlenségi Háborújukat újra, csak most a másik szerepben. Mivel a győztesek írják a történelmet, a királyhű amerikaiakról se esik sok szó manapság, Vietnammal kapcsolatban se szentelnek sok figyelmet Dél Vietnam hadseregének, nyomtalanul eltűntek a háború befejeztével. A vietnami gerillákat nem lehetett igazán legyőzni a vadonba, akárcsak az amerikaiakat annak idején a saját földjükön, viszont ugyanúgy nem volt elég erejük a nyílt döntő csatákhoz így véres és hosszú patthelyzet alakult ki. A függetlenségi háborút a franciák segítettek megnyerni, a vietnamit az amerikai sajtó segített elveszíteni.

Ez a könyv viszonylag rövid összefoglaló munka a hadszíntérről. Nagy erőssége, hogy a szerző maga is szolgált a háborúban, ezért a gazdag képanyaga szinte mind saját tulajdon, máshol nem jelentek meg a képek. Roy Conyers Nesbit 1939-ben lépett be a RAF kötelékébe, navigátorként szolgált, kezdetben a partok védelmét biztosító Bristol Beaufort gépekkel felszerelt RAF 217 században, majd oktató volt Rodéziában, utána Calcuttában egy Dakota szállítógépekkel felszerelt alakulat tagjaként bejárta az egész ázsiai térséget 1945-ig, a háború után üzletember lett. Nyugdíjba vonulása után kezdett el repülési-hadtörténeti könyveket írni a Royal Airforce-ről, 2014-ben hunyt el 92 éves korában. A szerző háttere miatt, nagyon hangsúlyos és kiemelt a légierő szerepe a kötetben. Ami szerintem ebben az esetben jó dolog, tekintve a légi szállítás jelentőségét Burmában.

Még 2014-ben kezdtem el ezt a sorozatot (1., 2., 3. rész), ideje folytatni. A Japánokkal! Annak idején Phil barátom jól elkente a szánkat a Bolt Action játékokban, amikor a rohampuskás német rajok helyett, a  közelharcos japánokat hozta a britjeink ellen. Első körben a Japán seregkönyv vonatkozó listáját veszem szemügyre, az 50-ik oldalon található Burma 1944-es listát. A japán sereg alapvetően a gyalogos hordákra épít és a közelharcra, valamint a meglepően nagyszámú aknavetőre, mindkét opció rendkívül hatásos már magában is a fedett terepen (dzsungel), együtt pedig még inkább. Tulajdonképpen az aknavetők meg a kézi-aknavetők dolga, hogy a célpont egységet megszórják pár PIN jelzővel. Így az, ha van lehetősége a rohamozó japánokra rálőni, akkor se fog sokat eltalálni közülük, lévén a sok PIN sok nehezítést jelent. Az ilyenformán megpuhított célpontra aztán ráveti magát a nagy létszámú japán raj és már kezdődhet is a "verekedés". Baj csak akkor van, ha az ellenfél hozza a tankjait, mert azok ellen viszonylag szerény arzenált tud felvonultatni a Nippon császár büszke hadi népe.

Hangok az 1914-es csatamezőkről, 1914: Voices from the Battlefields. A könyv címe egy kicsit félrevezető, mert a szerzők a brit BEF harcaira fókuszálnak az adott évben, ezért 80%-ban brit visszaemlékezések részleteit olvashatjuk, és őket kiegészítve német naplókat forrásokat is idéz a két író-szerkesztő. Tehát aki más nemzetek katonáira kíváncsi, az ne ebben a könyvben keresgéljen. Akit viszont a britek érdekelnek, az nagyon jól jár, mert a könyvben idéznek minden vonatkozó memoárból, tehát egyfajta tartalomjegyzéknek is felfogható a kötet. Nekem adott is vagy 2-3 órányi kutatómunkát, a forrásjegyzék, volt néhány katona a szerzők közül akik regényes életükkel alátámasztották a véleményemet: Az Élet a legnagyobb regényíró.

Peter Portway hadnagy hirtelen megtorpant, a szomszédos völgyben felugatott egy Lewis golyószóró ! Lord Barnes ellenállásba ütközött! A romok között tehát németek rejtőznek. Gyorsan visszaküldte a tiszti szolgáját, hogy a tartalék öt ember menjen segíteni a Lord rajának. Barnes híres volt az éjszakai rajtaütéseiről, a háború előtt Indiában nagy tigrisvadász volt. Éjszakai vállalkozásait a németek mindig megemelgették, az ezredkantinjukban a falra szögezve tartotta a váll-lap gyűjteményét, minden német ezredből egyet, csak azokat amiken éjszaka rajta ütött. Ezrede állítólag több zsákmányolt géppuskát küldött már ajándékba haza, mint bárki más a seregben. 

Reitinger tizedes pihenőt parancsolt, öt katonájával kísértek négy brit hadifoglyot. Az Englanderek mindegyike sebesült volt, a hordágyvivő támogatta az ezredest, a galambász kölyök meg a papot, ezért aztán lassan haladtak. Ha nem egy ezredest ejtenek foglyul, Eugen gondolkodás nélkül hátrahagyta volna a foglyokat, így viszont abban bízott, hogy a tiszt elég értékes lesz, és nem vonják felelősségre az elesett embereiért. A tizedes tudta, hogy a város északi szélén több mesterséges völgy van, a briteknek volt itt előretolt lőszerraktára, nagy beton épültetekkel, olyan erősre építették őket, hogy a bombázók felülről nem tudtak kárt tenni bennük akkoriban. Az alapokat mélyre ásták és az épületek közé dombokat építettek a kiásott földből, évekkel ezelőtt alakították ki, még a háború elején, tegnap viszont mindet a levegőbe repítették a lőszerekkel együtt, a visszavonuló briteknek nem volt ideje elszállítani a sok készletet.

A németek mellett a britek is kaptak némi erősítést, de nekik főleg arra volt szükségük, hogy felhozzam őket a szükséges két rajos méretre, illetve kezdjek kifesteni minél több karaktert, amik köré küldetéseket lehet kreálni. Mivel van félig festve hat lovasom a háború végi felszerelésben, és ezeket korhűen lehet használni az 1918-as küldetésekben, ezért őket szeretném befejezni hamar.

Oberleutnant Eugen Reitinger, nagyon jól hangzott, Eugen ízlelgette magában. Nagyon szeretett volna már tiszt lenni, de még csak tizedes volt. Most a győzelem kapujában talán sikerül valami jelentős hőstettet véghezvinnie, még mielőtt vége lesz a háborúnak. A hadnagy rá osztotta a déli utcát, oda csapódott be a legtöbb gránát. Laza rajvonalban haladtak, nem kapkodtak, a kövezeten több helyen is nagy kráterek tátongtak. Az utcán egy zöld katonai mentőautó állt, az ablakai mögött mozgás látszott. Eugen rögtön rá is mutatott, némán intett a fejével, Hugo értőn bólintott és megindult a kocsi felé. Egy pár fogoly nagyon jól jönne, tetszene a hadnagynak. A britek ostoba módon minden ezrednek külön sapkajelet adtak, és a gombjaikon is rajta volt az ezred címer. Ha begyűjtik a sebesülteket, meg a halottak gombjait, rögtön képet kaphatnak róla melyik alakulatokkal állnak szemben. Jobbra küldte a golyószóróst, hogy tudja fedezni az út túloldalát. Hugo gyorsan előre futott, egy kézigránáttal jelentőségteljesen bekopogott az autó ablakán. Szólnia nem is kellett semmit, négy sebesült brit kászálódott ki a kocsiból, alig sorakoztak fel a kocsi mellett, amikor hirtelen elszabadult a pokol.