Hadijátékos

2005-ben adták ki Bernard Cornwell A Lázadó című regényét magyarul, azóta háromszor olvastam el. A könyv egyértelműen a szerző Sharpe sorozatának amerikai verziója, elég vontatottan indul és bár követi a szokásos egy könyv, egy csata egy nő receptet, természetesen a csata került a kötet legvégére. Ettől függetlenül én szeretem ezt a könyvet, mert jól felvezeti a következő három kötetet és hangulatosan bemutatja a korszakot. A történelmi háttér a megszokott színvonalon pontos és részletes, ugyanakkor egy jó történetbe ágyazva egyáltalán nem unalmas, Cornwell egyébként is egy olyan író akit könnyű olvasni, de nehéz letenni. Ha egészében nézem a négy kötetet, a következőkben bőven kapunk a rá olyan nagyon jellemző, remekbe szabott csataleírásaiból, néha többet is mint a Sharpe regényekben. Tehát érdemes egy picit türelmesebben állni az első kötethez és rászánni az időt a bevezetésre. A jelentősebb szereplők mind felbukkannak már itt az első kötetben és a karaktereik kapcsolataiból szövődnek majd sztori szálai.

Az elmúlt időszakban több Bolt Action csatát is sikerült játszanom, ezek mind kísérleti jellegű a rendszer határait feszegető csaták voltak. Új ötleteket próbáltunk ki, több kevesebb sikerrel. Szászhalombattán az egyesével aktivált figurákkal vívott WW1-es csatában Ambasa és Petyó ellen többek között kibukott a közelharci szabályok gyengesége is. Majd Győrben megpróbálkoztunk egy 1848-as felállással. Ez azonban már túl sok volt a BA-nak, mivel alapvetően lövés centrikus a játék rendszere, kevés és gyors közelharccal a 48-as harcokban viszont sok volt a közelharc, a lovasok szerepe is jelentős volt, ezért nem nagyon működött az egész. Szóval 48-ra ez nem jó megoldás, mert a közelharcot teljesen át kell írni. Persze felmerül a kérdés miért próbálok ennyi féle korszakot beleszuszakolni a BA-ba?

Mark Garisson, egy nagyon olvasmányos kellően szellős, rövid fejezetekre bontott könyvben meséli el katonai szolgálatának emlékeit, nem nagyon takargat semmit, a részeg bulikat ugyanúgy leírja mint az éles bevetéseket. 1967-ben mint harmadéves egyetemista kifogy a pénzből ezért egy évre munkát vállal, ez viszont azt jelenti, hogy a behívhatják a seregbe. Pechjére meg is kapja a behívót. Hogy a gyalogos szolgálatot elkerülje, jelentkezik helikopter pilótának. Élete legmeghatározóbb szakasza lett ez, rengeteg kitüntetéssel és egy maradandó betegséggel tért haza (rengetegszer kísértek ugyanis permetező akciókat a háború során. A vegyszer hivatalosan csak a növényzet irtására volt kifejlesztve, emberre és állatra teljesen ártalmatlannak mondták, később azonban kiderült, hogy ez nem így van) . Garisson az emlékiratai alapján, számolatlan alkalommal volt életveszélyben de mindig megúszta. Hitvallása szerint nekik az volt a dolguk, hogy minél több amerikai srác kerüljön haza épségben a szolgálata végén, függetlenül attól, hogy mi a háború célja.

Nagyon sokáig messziről kerültem ezt a konfliktust, főleg mivel beskatulyáztam azok alapján az elfogult magyar nyelvű források alapján amiket még középiskolás koromban olvastam róla. Most azért vettem elő és kezdtem el vele foglalkozni, mert az 1942-45 Burma hadszíntér már kapott pár cikket, és kell a változatosság, valami új izgalmas játéktéma. Ez a háború már kőkeményen napjaink konfliktusainak előfutára. Az eddigi olvasmányaim alapján, mindkét félnek megvoltak a hibái, erényei és bűnei, véleményem szerint egyik győzelme se hozott volna szabad demokratikus jólétet az egyszerű vietnami polgároknak. Szóval részemről egyik féllel sem tudok szimpatizálni. Ugyanakkor minden tiszteletem azoké akik megélték és túlélték az ottani harcokat, nemzetiségtől függetlenül. Az amerikaik megvívták Vietnamban a saját Függetlenségi Háborújukat újra, csak most a másik szerepben. Mivel a győztesek írják a történelmet, a királyhű amerikaiakról se esik sok szó manapság, Vietnammal kapcsolatban se szentelnek sok figyelmet Dél Vietnam hadseregének, nyomtalanul eltűntek a háború befejeztével. A vietnami gerillákat nem lehetett igazán legyőzni a vadonba, akárcsak az amerikaiakat annak idején a saját földjükön, viszont ugyanúgy nem volt elég erejük a nyílt döntő csatákhoz így véres és hosszú patthelyzet alakult ki. A függetlenségi háborút a franciák segítettek megnyerni, a vietnamit az amerikai sajtó segített elveszíteni.

Ez a könyv viszonylag rövid összefoglaló munka a hadszíntérről. Nagy erőssége, hogy a szerző maga is szolgált a háborúban, ezért a gazdag képanyaga szinte mind saját tulajdon, máshol nem jelentek meg a képek. Roy Conyers Nesbit 1939-ben lépett be a RAF kötelékébe, navigátorként szolgált, kezdetben a partok védelmét biztosító Bristol Beaufort gépekkel felszerelt RAF 217 században, majd oktató volt Rodéziában, utána Calcuttában egy Dakota szállítógépekkel felszerelt alakulat tagjaként bejárta az egész ázsiai térséget 1945-ig, a háború után üzletember lett. Nyugdíjba vonulása után kezdett el repülési-hadtörténeti könyveket írni a Royal Airforce-ről, 2014-ben hunyt el 92 éves korában. A szerző háttere miatt, nagyon hangsúlyos és kiemelt a légierő szerepe a kötetben. Ami szerintem ebben az esetben jó dolog, tekintve a légi szállítás jelentőségét Burmában.

Még 2014-ben kezdtem el ezt a sorozatot (1., 2., 3. rész), ideje folytatni. A Japánokkal! Annak idején Phil barátom jól elkente a szánkat a Bolt Action játékokban, amikor a rohampuskás német rajok helyett, a  közelharcos japánokat hozta a britjeink ellen. Első körben a Japán seregkönyv vonatkozó listáját veszem szemügyre, az 50-ik oldalon található Burma 1944-es listát. A japán sereg alapvetően a gyalogos hordákra épít és a közelharcra, valamint a meglepően nagyszámú aknavetőre, mindkét opció rendkívül hatásos már magában is a fedett terepen (dzsungel), együtt pedig még inkább. Tulajdonképpen az aknavetők meg a kézi-aknavetők dolga, hogy a célpont egységet megszórják pár PIN jelzővel. Így az, ha van lehetősége a rohamozó japánokra rálőni, akkor se fog sokat eltalálni közülük, lévén a sok PIN sok nehezítést jelent. Az ilyenformán megpuhított célpontra aztán ráveti magát a nagy létszámú japán raj és már kezdődhet is a "verekedés". Baj csak akkor van, ha az ellenfél hozza a tankjait, mert azok ellen viszonylag szerény arzenált tud felvonultatni a Nippon császár büszke hadi népe.

Hangok az 1914-es csatamezőkről, 1914: Voices from the Battlefields. A könyv címe egy kicsit félrevezető, mert a szerzők a brit BEF harcaira fókuszálnak az adott évben, ezért 80%-ban brit visszaemlékezések részleteit olvashatjuk, és őket kiegészítve német naplókat forrásokat is idéz a két író-szerkesztő. Tehát aki más nemzetek katonáira kíváncsi, az ne ebben a könyvben keresgéljen. Akit viszont a britek érdekelnek, az nagyon jól jár, mert a könyvben idéznek minden vonatkozó memoárból, tehát egyfajta tartalomjegyzéknek is felfogható a kötet. Nekem adott is vagy 2-3 órányi kutatómunkát, a forrásjegyzék, volt néhány katona a szerzők közül akik regényes életükkel alátámasztották a véleményemet: Az Élet a legnagyobb regényíró.

Peter Portway hadnagy hirtelen megtorpant, a szomszédos völgyben felugatott egy Lewis golyószóró ! Lord Barnes ellenállásba ütközött! A romok között tehát németek rejtőznek. Gyorsan visszaküldte a tiszti szolgáját, hogy a tartalék öt ember menjen segíteni a Lord rajának. Barnes híres volt az éjszakai rajtaütéseiről, a háború előtt Indiában nagy tigrisvadász volt. Éjszakai vállalkozásait a németek mindig megemelgették, az ezredkantinjukban a falra szögezve tartotta a váll-lap gyűjteményét, minden német ezredből egyet, csak azokat amiken éjszaka rajta ütött. Ezrede állítólag több zsákmányolt géppuskát küldött már ajándékba haza, mint bárki más a seregben. 

Reitinger tizedes pihenőt parancsolt, öt katonájával kísértek négy brit hadifoglyot. Az Englanderek mindegyike sebesült volt, a hordágyvivő támogatta az ezredest, a galambász kölyök meg a papot, ezért aztán lassan haladtak. Ha nem egy ezredest ejtenek foglyul, Eugen gondolkodás nélkül hátrahagyta volna a foglyokat, így viszont abban bízott, hogy a tiszt elég értékes lesz, és nem vonják felelősségre az elesett embereiért. A tizedes tudta, hogy a város északi szélén több mesterséges völgy van, a briteknek volt itt előretolt lőszerraktára, nagy beton épültetekkel, olyan erősre építették őket, hogy a bombázók felülről nem tudtak kárt tenni bennük akkoriban. Az alapokat mélyre ásták és az épületek közé dombokat építettek a kiásott földből, évekkel ezelőtt alakították ki, még a háború elején, tegnap viszont mindet a levegőbe repítették a lőszerekkel együtt, a visszavonuló briteknek nem volt ideje elszállítani a sok készletet.

A németek mellett a britek is kaptak némi erősítést, de nekik főleg arra volt szükségük, hogy felhozzam őket a szükséges két rajos méretre, illetve kezdjek kifesteni minél több karaktert, amik köré küldetéseket lehet kreálni. Mivel van félig festve hat lovasom a háború végi felszerelésben, és ezeket korhűen lehet használni az 1918-as küldetésekben, ezért őket szeretném befejezni hamar.

Oberleutnant Eugen Reitinger, nagyon jól hangzott, Eugen ízlelgette magában. Nagyon szeretett volna már tiszt lenni, de még csak tizedes volt. Most a győzelem kapujában talán sikerül valami jelentős hőstettet véghezvinnie, még mielőtt vége lesz a háborúnak. A hadnagy rá osztotta a déli utcát, oda csapódott be a legtöbb gránát. Laza rajvonalban haladtak, nem kapkodtak, a kövezeten több helyen is nagy kráterek tátongtak. Az utcán egy zöld katonai mentőautó állt, az ablakai mögött mozgás látszott. Eugen rögtön rá is mutatott, némán intett a fejével, Hugo értőn bólintott és megindult a kocsi felé. Egy pár fogoly nagyon jól jönne, tetszene a hadnagynak. A britek ostoba módon minden ezrednek külön sapkajelet adtak, és a gombjaikon is rajta volt az ezred címer. Ha begyűjtik a sebesülteket, meg a halottak gombjait, rögtön képet kaphatnak róla melyik alakulatokkal állnak szemben. Jobbra küldte a golyószóróst, hogy tudja fedezni az út túloldalát. Hugo gyorsan előre futott, egy kézigránáttal jelentőségteljesen bekopogott az autó ablakán. Szólnia nem is kellett semmit, négy sebesült brit kászálódott ki a kocsiból, alig sorakoztak fel a kocsi mellett, amikor hirtelen elszabadult a pokol.

Sikerült megint egy kis ésszerűsítést végrehajtanom a gyűjteményemen. Mivel 2013-as hazaköltözésem óta időről-időre egy-egy kis lépéssel mindig közelebb kerültem a célomhoz amit még 2011-ben fogalmaztam meg, és már 2009 óta gyűjtögetem hozzá a figurákat. Idézem magam: "Alapvetően oda lyukadtam ki, hogy 1918 és 1922 közötti periódusban szeretnék játszani és figurákat gyűjteni a 28mm-es méretarányban." Azóta sok minden változott, számolatlan kitérő és visszalépés is volt, de azért a három sereg megmaradt és fejlődik. Most mivel Győrben is van érdeklődés, Fehérváron is sikerül időről időre játszani, és a százhalombattai két hétvége is jó játéklehetőség, visszatértem tehát a 28mm-es seregekhez, mivel rengeteg munka van még velük kapcsolatban. 

Derfel Jones lelkész sietve vette magához a Bibliáját, kint az udvaron Tracey a chauffeur, türelmetlenül fújta a vadászkürtjét. A lelkipásztor úgy gondolta, hogy a nő az ausztrál akcentust, a széles vállait, valamint hatalmas termetét örökölhette az apjától, gondoskodó természetét és arcvonásait viszont őslakos anyukájától. Rákérdezni persze nem mert, körgallér vagy sem, látta már akcióban az Aussie Lady-t, három amerikai katonát simán kipofozott a YMCA csehójából a minap. A hirtelen haragú Amazon később bocsánatot kért, persze. De ettől még nem nőttek vissza azok a fogak.
Tracey imádta az autókat, teljesen lenyűgözték, ezért is volt most itt, eredetileg önkéntes nővérnek jelentkezett a tábori kórházakhoz. Egy félvér magányos női teherautó chauffeur valami civilizált helyen? Kizárt, hogy bárhol alkalmazták volna. 1918-ra azonban akkora volt az emberhiány a fronton, hogy a sikeres teszt után, egyből rábízták a Renault vezetését. Nők vezeték a mentőautókat, kínai kulik tartották karban az utakat. A brit hadseregnek már nem jutott elég ember az árkaiba, ezért is tudtak áttörni a németek. Derfel egyből honfitársát Lloyd George-ot hibáztatta a vereségért, ami miatt rohannia kellett. A választók miatt fogták vissza a sorozást. Közben persze kettesével szedte a lépcsőket. A vadászkűrt még egy utolsót bődült, de már csak nagyon röviden, Derfel beugrott az udvaron várakozó autóba, Tracey meg beletaposott a gázba. A Renault motorja felbőgött, és egyre gyorsuló tempóban rohantak át a kórháznak kijelölt gazdasági épület kapuján. Kevés híján felborítottak egy katonák által húzott taligát, amin sebesült németeket hoztak, egy bajuszos francia felcser kíséretében.  

Bald hadnagy megfogyatkozott szakaszát gyorsan kiegészítették az ezredparancsnokságnál összegyűlt épkézláb katonákkal.  Az előző napon indított nagy offenzíva a franciákkal közösen szép sikereket hozott. Mindenhol előretörtek, ahol a hadosztályuk támadott, de a hadnagy azt hallotta a folyótól nyugatabbra nem voltak sikeresek Kitchener újoncai. Bald nem is lepődött meg a híreken, tegnap amikor elfoglalták a németek állásait katonáival döbbenten látták, a németek precíz ultramodern mély fedezékeit. Még áramfejlesztő motor meg belső ajtók is voltak! Fittyet hánytak az egész héten át tartó bombázásra. A britek saját állásai ehhez képest hevenyészett barikádnak tűntek, pedig mennyit dolgoztak rajtuk éjjel és nappal.

"Diószeghy Aladár kapitány fenn a nyírfaerdőben feküdt a fedezékek mögött, a harmadik, szegedi honvéd-huszárezred két századával. Két tisztje volt fenn vele: Bauer Gyula hadnagy és Dáni Imre zászlós. Két nap, két éjszaka kuporogtak fenn az árokban, előttük szakadékos mélység, a mélység túlsó partján az orosz. A fejet nem igen lehetett kidugni az árokból, igen kényelmetlen hely volt. Alul vizes volt, felül tüzes. Negyvennyolc órát itt küzdöttek, lövöldöztek, kínlódtak. Mikor két nap eltelt, üzenetet kaptak, hogy fel fogják váltani őket, lemehetnek a faluba pihenni. Diószeghy kapitány visszaüzent: a legénység nevében is szépen kéri, ne váltsák fel őket, a huszárok itt akarnak maradni azzal a megokolással, hogy nagyon érdekes.
 Hát, ha olyan nagyon érdekes - üzente vissza a parancsnok - , akkor maradjanak ott. A huszárokra úgyis nagy szükség volt... Limanowa mellett hirtelen csinálta a hadvezetőség a védővonalat, amelyet tartani kellett mindhalálig, amíg Arz tábornok be nem érkezik."
Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei, Limanowa

Mivel részemről szeretem divatos kifejezéssel élve "kimaxolni" a hobbimat, valami olyan korszakról akartam olvasni és talán majd játszani is hadijátékként, ami kötődik a lakhelyemhez, szóval nem elég nekem, hogy magyar legyen, de még helyi is. Alapvetően szeretem az angolszászok által dark age-nek nevezett korszakot, a Normannok különösen kedvenceim, szóval arra gondoltam jó lenne valami magyar téma, amihez jók a normann figurák. Arra emlékeztem, hogy az első keresztes hadjárat idején volt egy ostrom, itt nálunk Mosonban. Még nem létezett Mosonmagyaróvár egybe olvasztva, viszont volt külön Óvár, de főleg a Hanság mocsarában egy jelentős földvár, Moson, vagy Mosony illetve Musun, ez a földvár nagyjából arrafelé terült el ahol most a szüleim laknak, ennél helyibb hadijáték téma nincs szerintem. Elkezdtem hát olvasgatni, és kiderült, hogy a XI-ik században itt egész regényes dolgok történtek, mi több normann stílusú seregek is jártak erre.

"Ezek a gyalog harcoló magyar fiúk koromsötét éjszaka kapták a parancsot, hogy lovaikat hagyják lenn a faluban s jussanak el ezen a meredek magaslaton a hegygerincig húzódó lövészárokba, hogy felválthassák az ott harcoló legénységet. A huszárok, valamennyi tisztjükkel az élen, négykézláb kúszva, óvatosan haladtak a lövészárok elé. Az oroszok túlerőben voltak ezen a dombon és mire a huszárok felértek az árkokhoz, az már el volt foglalva, ott már a fekete éjszakában orosz gépfegyverek lestek rájuk. A felropogó orosz tüzelésre a tisztek rögtön tisztában voltak a helyzettel és gyalogrohamra vezényelték huszárjaikat. A pelyhes állú magyar fiúk karabélyaik agyával mentek neki a szuronyos, gépfegyveres orosz hadnak és minden tűzön, szuronyon, golyószórón keresztül éjfél utántól másnap délelőtt tizenegyig verekedtek az ellenséggel."
Molnár Ferenc.: Egy haditudósitó emlékei, Limanova

Lassan szokásunkká válik, hogy havonta egyszer Tatabányáról meg Mosonmagyaróvárról elindulunk, hogy végül a győri Sas és Kos klubban, megvívjunk egy-egy Memoir 44 vagy TGW csatát. Ha igaz legközelebb talán összejön egy hat játékosra szabott bajvívás is. Januárban a Games Dayon-már bejáratott négy fős TGW csatát játszottuk, a tankok első bevetését. Mivel aznap a Győri Szerepjátékosok rendes éves nosztalgia találkozóján gyűltünk össze, sikerült oda-vissza lejátszani a csatát, az egyik alkalommal a németek nyertek, megállították az első brit tankokat! Nagyon fordulatos küzdelmet produkált az a nap is, de a legutóbbi amerikai partraszállás négy főre igazi gigászi 5 órán át dúló küzdelmet hozott. A klub igazán remek hátteret ad, a játékhoz, Győrben központi helyen van pár perc sétára a vasút és busz állomástól, büfével, nagy asztalokkal természetes fénnyel, csak ajánlani tudom.

Sir Adrian Carton de Viart, egy belga ügyvéd fiaként látta meg a napvilágot, apja Oxfordba küldte tanulni de megszökött és beállt lovaskatonának a Búrok ellen induló brit seregbe. Adrian nem volt valami szerencsés már az első napon lelőtték, a kórházban kiderült a személyazonossága ezért visszaszállították Angliába. Apja úgy döntött enged a fia kívánságának és nem kényszeríti vissza Oxfordba, inkább támogatja a karrierjét a dragonyosoknál. A lehető legjobb döntést hozta, Adrianból az egyik legtöbbet sebesült, ámde rendkívül szépen dekorált altábornagy lett a második világégés végére. Viktória keresztjét már fél szemmel és bal karja nélkül kapta meg 1916-ban, de ez sem veszi el a kedvét a háborúzástól, törzstiszt lett majd katonadiplomata. 

Ezt a kiadványt is a nagyhaboru.blog.hu ajánlóján keresztül ismertem meg. A Vas vármegyei bakák harctéri naplói alcímet kapott kötet, remek minőségű papírból készült szép könyv, jó kézbe venni. A kiadványban három különböző helybéli katona visszaemlékezése kapott helyet, ebből kettő a 83-ik ezred tagjaként harcolt. Véleményem szerint nagyon ügyes megoldás volt ez így. Mivel a három napló közül egyértelműen Németh Antal naplója adja a téma gerincét, viszont terjedelmét tekintve kevés lett volna egy önálló könyvhöz, a másik két forrás pedig sem terjedelemben sem irodalmi színvonalban nem lenne elég magában.

A Nagy Háború Kutatásáért K. alapítvány Facebook oldaláról értesültem a könyv megjelenéséről, mivel csak kétszáz példányban jelent meg, magánkiadásként, rögtön el is határoztam, hogy megveszem. Amikor megérkezett, gondoltam beleolvasok egy órácskát aztán berakom a sorba a többi Monarchiás emlékirat közé, mint a várólista legfrissebb tételét. Három órával később tudatosult bennem, hogy ezt a könyvet most már nem fogom letenni, csak az utolsó oldal után. 

Az első cikkből már szerintem kiderült, hogy a hadjárat lefolytatása elég komplex módja a Memoir játékoknak. A mostani cikkben tovább veszem sorra, a specifikus szabályokat. Azt már láttuk, hogy a britek nem rendelkeztek tankokkal, a japánok titkos fegyvere pedig a kerékpár volt. A hadműveletek során a Császári Hadsereg egyrészt partra szállt a semleges Thaiföldön, majd onnan kiindulva támadta meg Malájföldet a szárazföld felől, ezzel egy időben persze partra szálltak a brit csapatok által védett maláj partszakaszon is. Az 1100 km-es előrenyomulás során 250 hidat kellett megjavítaniuk. Erre az egyes csatákban külön szabály van megadva, ahogyan arra is, hogy több ütközetnél az idő is a japán játékos ellen dolgozik. Ilyenkor adott darabszámú lapot véletlenszerűen előre kiveszünk a parancs pakliból, valamint nem lehet újrakeverni a paklit a Their Finest Hour lap kijátszása után sem. A küldetés addig tart amíg van parancskártya. Az egyes küldetésekben felbukkannak nevesített tisztek, akik a valóságban hősies akciókat hajtottak végre, ezért a játékban is szerepet kapnak, ez meglehetősen ritka a normál Memoir csatákban a szabály neve Heroic Leader.

A Memoir 44 sok éves gondos fejlesztésének hála, két könyv is napvilágot látott már, amiben régi és új csaták összefűzésével hadjáratok lejátszására van lehetőség. Nem kell tehát minden ütközetet kétszer lejátszani, a térfelek felcserélésével, hanem egy keretbe foglalt szabályrendszernek hála, egymás után játszhatjuk le az összecsapásokat végig egy ország színeiben. Minden csata eredménye hatással van a következőre. Szerencsére sok a korai háborús hadjárat, van 1939 Lengyelország, 1940 Franciaország, 1941 Szovjetunió és van 1941-42 Malájföld. Erről lesz most szó ebben a cikkben, a Japán Birodalom legnagyobb győzelmével, és Brit Birodalom legnagyobb vereségével végződő hadjáratról.