Még 1991-ben jelent meg magyarul Con Sellers azonos című regénye. Az a kötet egy induló könyvsorozat első része volt, akkoriban nagyon tetszettek ezek a könyvek. Divatos volt a háborúkba ágyazott amerikai családregény koncepciója, a legsikeresebb Herman Wouk és John Jakes volt ebben a műfajban. Ezért nekem a cím miatt automatikusan ez a regénytípus jutott elsőre az eszembe Kötter Tamás könyvéről, nos nem is lőhettem volna jobban mellé!
Férfiak fegyverben, könyvajánló
2020.09.08. 17:14 janos900
Szólj hozzá!
Címkék: könyvajánló második világháború Honvédség
Bolt Action: Fortress Budapest, könyvajánló
2020.09.05. 10:21 janos900
Eltelt több mint egy év a megjelenés óta (2019. március), végigolvastam kétszer és játszottam már legalább négy csatát a könyv alapján, szóval ideje véleményt mondanom róla. Nem kertelek sokat, szerintem nagyon megérte az árát, mert évekre elegendő inspirációt és játék ötletet kaptam a pénzemért. Arról nem is beszélve, hogy több olyan hibát is kijavítottak ebben a kötetben, amit egy korábbi kiegészítőben (itt), elkövettek. Ez a könyv lehetővé teszi, hogy élvezetes módon játszhassunk magyar sereggel, olyan küldetésekben, amelyek hazai földön játszódnak. 1944-45-ös év a történelmünk egyik legsötétebb korszaka (bár soha se történt volna meg), hadtörténelmi szempontból viszont a második világháború rendkívül fontos csatáit vívták Magyarország területén az akkori idők legjobb haditechnikájával. Ráadásul ehhez a témához, ma már komoly és részletes szakirodalomat olvashatunk magyarul. Ebben kötetben gyakorlatilag minden komolyabb hadművelethez kapcsolódóan találunk hadijáték küldetéseket. Szóval szerintem minden adott ahhoz, hogy egyrészt nagyszerű játékokat játszunk, másrész tanuljunk róla, és emlékezzünk a történelmünkre.
Szólj hozzá!
Címkék: könyvajánló második világháború Honvédség Bolt Action Hungary1944-45
Találkozó harc a keleti végeken 1942, Bolt Action csatajelentés
2020.08.18. 20:29 janos900
Gyakorlatilag hat hónapja nem játszottam már Bolt Action csatát, ezért ezt a legutóbbit nagyon élveztem, és bár nagyon pocsék dobásaim voltak, remek kis ütközetet vívtunk Jentz-el. Három fontos tényező emelte a "rangadónk" színvonalát (azon túl, hogy már nagyon régen játszottunk egymás ellen), először is egy ezer pontos csatát vívtunk, a második tényező az volt, hogy nem 1944-es hanem 1942-es technikai színvonalon játszottunk, a harmadik pedig, hogy ismét a Magyar Királyi Honvédség csapatait irányíthattam.
Szólj hozzá!
Címkék: 20mm Bolt Action BAcsatajelentés
Párducok és Shermanok a ködben, Rapid Fire csataleírás
2020.08.14. 19:55 janos900
Mivel mind az Inkvizítor.hu, mind a világháború.eu oldal megszűnt, így az oda posztolt írásaim már nem hozzáférhetőek, a Rapid Fire nosztalgia hangulatomnak köszönhetően, felrakom ide ezt az eredetileg 2011-ben írt csataleírásomat is. Érdekes lehet összevetni az ellenfelem angol nyelvű beszámolójával, az ő blogján itt. Nála megvan a teljes és részletes sereglista is, mindkét oldalra. A küldetést egy szombat reggel, kilenctől délután négyig tartó játék során sikerült lejátszani két játékossal az SLW klubban Londonban valamikor 2011-ben, a küldetés a Rapid Fire: Scenarios for NW Europe 1944/45 könyvéből vettük. Ez az amire ezt a szabályt kitalálták, 40+ jármű oldalanként, hét órás játékmenet és egy történelmi szituáció feldolgozása.
Szólj hozzá!
Címkék: második világháború rapid fire 20mm
Rapid Fire szabály és ahogyan azt Londonban játszottuk
2020.08.12. 18:28 janos900
Úgy hozta a sors, hogy egy londoni wargame klub a South London Warlords tagja voltam 2008-2013 között, olyan "veteránokkal" játszottam hetente, akik akkor már több mint húsz éve űzték (és űzik még ma is) ezt a hobbit. A legnépszerűbb korszak akkor a második világháború volt, 20mm-es figurákkal a Rapid Fire szabályok alapján. Számomra rendkívül szimpatikus az a stílus, ahogyan ott játszanak, mivel ez a szabály most 2020 szeptemberében új kiegészítést kap és 2005 után először változik, ezen kívül pedig sokan játszanak Rapid Fire-t idehaza is, úgy gondoltam hasznos volna felfrissíteni az emlékeimet (két régi inkvizítoros cikket gyúrtam össze és egészítettem ki), meg a szabályokat itt a blogon. Hátha találtok benne ötleteket, fogásokat, amiket azután a saját csatáitokban tudtok kamatoztatni. Az itt leírtak mind a 2005-ös kiadású szabályra vonatkoznak, elképzelhető, hogy az új verzió nagyban fog különbözni. (minden kép az SLW klubtagok gyűjteményeiről készült)
Szólj hozzá!
Címkék: második világháború rapid fire 20mm
Historikum IX. Terepasztalos hadijáték show
2020.08.04. 10:32 janos900
Dacolva a harminc fokos hőséggel, húsz bátor terepasztal-generális gyűlt össze vasárnap Győrben, hogy hat hónapos kényszerszünet után ismét összecsaphassanak az ólomkatonák seregei. Érkeztek seregek Budapestről, Székesfehérvárról, Tatabányáról, és Mosonmagyaróvárról. Öt asztalon zajlottak a kockák zörgésétől hangos ütközetek, vonultak az Askarik, zúgtak a Messerschmittek, rohamoztak a Honvédek, támadtak a Szamurájok, és kőkeményen tartották magukat a brit Vörös ördögök egészen délig, amikor a résztvevők testületileg elvonultak ebédelni, hogy aztán délután még hevesebben lángoljanak fel a harcok. A napnak négy óra felé vetettek véget a parancsnokok, amikor az összes hadsereg teljes létszámban vissza masírozott a dobozába, és hazautazott, hogy egy következő alkalommal újra összemérhessék fegyvereiket.
Szólj hozzá!
Címkék: riport Historikum
Hozd el nekem a Plébánost! 1848-as csatajelentés
2020.07.26. 08:24 janos900
Egy újabb csatát sikerült lejátszanunk szombaton. A küldetést Háromszék 1848-as ellenállása ihlette, az osztrák csapatok akkoriban igyekeztek pacifikálni minden székely települést, vagyis a határőröket lefegyverezni, a magyarságot pedig elütni a fegyveres ellenállás minden lehetőségétől. Ebből kiindulva, a Sharpe Practice 2 szabályból a hatodik küldetést választottam ki, a "Rescue Mission" (Mentőakció) elnevezésű küldetést. A történet szerint az osztrákok eljöttek a falu szélén lakó plébánosért, aki gyújtó hangú prédikációival a magyar forradalmat támogatta idáig, ezért börtönbe akarták vetni. Azonban a székely hazafiak neszét vették az osztrákok tervének és gyorsan fegyvert ragadva siettek a plébános úr segedelmére. Az osztrákok egy csapata ért a templomhoz előbb, de már feltűntek a székelyek is, a plébánost gyorsan biztonságba kell kísérni.
Szólj hozzá!
Címkék: 1848 49 SharpeP2
A LAKOS kézigránát, kényszer szülte megoldás, jókor, jó helyen
2020.07.19. 14:58 janos900
A Nagy Háború időszakában egyik alapvető gyalogsági fegyver volt a kézigránát, mert mind támadáshoz, mind a védelemhez is kiválóan lehetett használni. A háború kitörésekor az osztrák-magyar hadseregben ismerték a kézigránátot, de annak harctéri használata csak később terjed el a fronton, a háború kitörésekor még nem volt rendszeresítve. Csak miután osztrák-magyar csapatok saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a szerbek, meg az olaszok nagyon ügyesek a kézigránát-harcban (mint erről a harcjelentések szólnak), utána kezdtek hozzá a fejlesztéshez. Ez egyébként így volt például a brit hadsereg esetében is, ők is rengeteg rögtönzésre kényszerültek, hogy a németek vagy a törökök ellen kézigránátokat tudjanak bevetni. Volt rendszeresített kézigránátjuk már 1908-tól, csak senki sem gondolta, hogy erre nagyobb számban szükségük lehet. A németek viszont már 1914-ben rendelkeztek nagyobb számban rendszeresített kézigránáttal és puskagránáttal, mert a belga erődök leküzdésére készülve, mint utász-ostromfegyver elképzelhetőnek tartották a bevetését. A hirtelen kialakult lövészárok háború minden hadviselőt nagy ipari kihívás elé állított, mert korábban elképzelhetetlen mennyiségben igényelte a lőszerek és gránátok minden fajtáját.
5 komment
Címkék: első világháború
Az 1848-49-es Szabadságharc a terepasztalon: Határőrök és Sorgyalogosok
2020.07.14. 16:55 janos900
A magyar hadtörténelem egyik legfényesebb korszaka a reformkort követő 1848-49-es forradalom és szabadságharc, és bár 1867-ig kellett várni a kiegyezésre, azt már a fegyveres küzdelem idején is látni lehetett, hogy a Habsburg Birodalom két fele nem bír egymással, csak a külső orosz intervenció segítségével tudott Ferenc József és hadserege felülkerekedni a Honvédségen. Bár a fegyveres harc elbukott és a teljes függetlenség nem valósult meg, a kiegyezéssel végül mégis egy rendkívül virágzó korszakba lépett az ország. Úgy éreztem ez a függetlenségi harc mindenképpen megérdemli, hogy az emlékét játékos formában is ápoljuk. A korabeli hadviselés még teljesen a Napóleoni háborúk elvei és gyakorlata alapján zajlott, és mivel ez az egyik legnépszerűbb korszak a terepasztalos hadijátékok között nemzetközi viszonylatban, erre a trendre építkezve fogtam hozzá én is a játékok megvalósításához. Vagyis figurákat és szabályokat elsősorban ebből a kínálatból választottam. (a képeken nem csak kizárólag határőr és sorgyalogos figurák vannak)
4 komment
Címkék: 28mm 1848 49
Szovjetunió-Németország (Sztálingrád-aréna) 8:2, csatajelentés
2020.06.30. 07:30 janos900
A közelmúltban új, házilag előállítható tereptárgyak gyártásába kezdtem, melyek terveim szerint több második világháborús városi helyszínen történő játékra is alkalmasak lesznek. Az egyszerű, jellegzetes építészeti díszítéseket mellőző, romos, kormos, és lövésnyomokkal tarkított téglafal-épületek szinte bármely korabeli európai várost szimbolizálhatják. A játékok kiegészítő elemeiként jól felhasználhatók. Lehetnek például a szegényebb lakónegyedek, lebombázott gyárak, vagy gazdasági épületek, melyek minden nagyobb városban voltak. Ahol viszont a korabeli fotók alapján szinte a legtöbb épületre ez a stílus volt jellemző, az nem más, mint Sztálingrád! Ezért is adtam a jelenleg folyó tereptárgy-készítési munkámnak a "Stalingrad-projekt" elnevezést.
2 komment
Címkék: második világháború Bolt Action
A halics-i csata, 1915.06.27-30.
2020.06.25. 22:30 janos900
A "Nagy Háború" - ahogy akkoriban az első világháborút nevezték - nem indult jól az Osztrák-Magyar Monarchia számára. Folyamatos vereségek érték a hadsereget és hátrálásra kényszerítették őket. Áttörést csak az 1914. decemberi Limanowai győzelem hozott, amikor újra támadólag lépett fel a Monarchia, bár ezek a támadások jelentős veszteséget nem okoztak a cári Oroszországnak. A limanowai felszabadító csapás után a Monarcia az összeomlás szélén állt, saját hadserege demoralizálódott és legyengült, az oroszok pedig még mindig a birodalom területén állomásoztak. A limanowai offenzíva lett az osztrák–magyar haderő utolsó önálló keleti hadművelete. A dualista birodalom már ekkor sokat köszönhetett a kölcsönkapott német csapatoknak, amelyek a Déli Hadsereg kötelékeibe tartoztak. Innentől kezdve a Monarchia hadserege egyre inkább német szövetségese rangban alacsonyabb és hanyatló partnere lett.
Szólj hozzá!
Címkék: első világháború
Osprey: Chosen Men, szabály kritika
2020.06.20. 13:12 janos900
2 komment
Címkék: 1848 49 ChosenMen
69. Császári és Királyi Gyalogezred a II. piavei offenzivában 1918
2020.06.14. 17:04 janos900
A második piavei csata évfordulós (1918.06.15.) eseményeihez kötődik a császári és királyi 69. gyalogezred legkimagaslóbb szereplése, mely az oroszról az olasz hadszíntérre történő átszállítással kezdődött. Az ezrednek a 31. gyaloghad-osztály irányító parancsa szerint 1918. január 17-én és 18-án kellett vasúton útnak indulnia az Osztrák–Magyar Monarchia délnyugati hadszínterére. Az ezredtörzs, a 69/I. zászlóalj, a 69/II. zászlóalj, a II. és IV. géppuskás századok és a műszaki zászlóalj Śniatyban rakodtak be. Január 21-én – még szállítás közben – érkezett a hadsereg-parancsnokság távirati parancsa, mely az ezredet a Wiener-Neustadt, Neunkirchen, Ternitz, Traiskirchen, Guntransdorf, Baden, Laxenburg helységekbe szétosztva, karhatalmi feladatokra rendelte ki a várható munkásmozgalmi tüntetések és zavargások kitörését megakadályozandó. Az ezred remek elhelyezést kapott, volt ideje felszerelését kijavítani és karbantartani, a katonák látogatókat fogadhattak és az otthonról kapott élelmiszercsomagok folytán kiváló erőállapotba kerültek, ami az elkövetkezendő csata előtt kiemelt jelentőséggel bírt. Az ezred február 21-én ismét bevagonírozott és útnak indult Matzleinsdorfból Pianzanóba. Beérkezéskor a József királyi főherceg parancsnoksága alatt álló 6. hadseregnek és a Karl Albert Lukas gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló XXIV. hadtestnek a kötelékébe lépett.
Szólj hozzá!
Címkék: első világháború 1918 Székesfehérvár
VIHARSAROK HADMŰVELET - csatajelentés
2020.06.07. 16:26 janos900
Hosszú idő után újra kaptam egy hadijelentés Jentz-től, át is adom neki a terepet:
Immár egy éve élek újra szülővárosomban, Békéscsabán, és azóta a budapesti és győri Historikumokon kívül nem volt lehetőségem játszani. Ennek alapvető oka főként az volt, hogy - ellentétben a budapesti és győri klubokkal - itt nem áll rendelkezésre megfelelő játékhelyszín. Hogy ez alatt mit értek? Elsősorban fedett, a Bolt Action rendszernek megfelelő szabványméretű asztallal, megfelelő világítással és egészségügyi helységekkel rendelkező állandó helyszín, lehetőleg hosszú távú kellék-tárolási lehetőséggel.) Régi tervem, hogy erre megoldást találjak, de az elmúlt egy év során - főként anyagi vonzata miatt - nem jártam sikerrel.
3 komment
Címkék: második világháború 20mm
Alternative Toys Workshop Székely házak és templom építése, 28mm
2020.05.30. 21:05 janos900
Beszélgettünk róla, hogy mind a 28mm Magyar Királyi Honvédség 1944-es csatáihoz, mind az én 28mm 1848-49-es seregeimhez passzolna egy igazi székely stílusú falu. El is kezdtünk képeket nézegetni a neten, olyan konstrukciót kerestünk, ami jellegzetes és visszaadja a népi építészet stílusát és hangulatát, ugyanakkor gyártási (lézervágás, mdf-ből) meg összeállítási szempontból sem túl bonyolult. Szerintem István ismét remek munkát végzett, én meg mint vérbeli tesztelő, sikeresen elbaltáztam pár dolgot az összerakásnál, erről szól ez a cikk.
Szólj hozzá!
Címkék: műhely 1848 49 Alternativ Toys W.
A keresztes hadjáratok és az Árpád-kori Magyar Királyság, könyv a Saga2021 projekthez.
2020.05.07. 16:26 janos900
Május elsejével lezárult a mi kis hadijátékos szavazásunk arról, hogy mi legyen 2021-ben a fő témánk, ennek során a játékosok közel fele a Keresztes háborúkra szavazott, köztünk én is. A Saga2021 projektben kis seregek fognak harcolni, gyakorlatilag nemesek és kíséreteik 17-48 figura oldalanként. Elkezdtem hát azon gondolkodni, milyen sereget is építenék szívesen a korszakhoz, mivel a Mosoni Kapu témája, mindig is érdekelt. Először ebbe az irányba keresgéltem, magyar vonatkozású és egyben a keresztes hadjáratokhoz kötődő témákról akartam olvasni. Így találtam a moly.hu oldalon erre a kötetre. A könyvet tehát a saját szubjektív szempontomból tárgyalom csak, ez nem egy klasszikus ajánló.
3 komment
Címkék: könyvajánló SAGA Crusaders
Alternative Toys Workshop orosz faházak építése
2020.04.25. 17:09 janos900
Mivel minimális tapasztalatom van az mdf modellek összerakásában, eszményi béta tesztelője vagyok az ilyen termékeknek. Ha nekem sikerül összerakni, bárkinek. Ráadásul nagyon szeretném ha bővülne a győri klub pár hamisítatlan erdélyi jellegű épülettel, ezért sokat beszélgettünk róla mit és hogyan lehetne ebből megvalósítani. Végül István felajánlotta és küldött nekem modell házakat ajándékba, én cserébe megépítem őket, meg írok róluk referencia posztot, Mindenki jól jár. Ezúton is köszönöm a lehetőséget! Ha beindul a győri klub ezeket ott is fogom tárolni Jentz tereptárgyai mellé kiegészítésnek. Ez a poszt tehát az első, ami az un. orosz rajház és félrajház összerakásának élményéről szól.
Szólj hozzá!
Címkék: műhely második világháború első világháború Alternativ Toys W.
Marnei csatától Verdun ostromáig, egy francia tiszt naplója 1914-16
2020.04.11. 08:03 janos900
Szólj hozzá!
Címkék: könyvajánló első világháború 1914 korai csaták Verdun PoilouNapló
Könyvek az első világháborús francia sereghez. 1. rész
2020.03.31. 16:20 janos900
Távoli terveimben már 2009-től benne volt, hogy többet tudjak meg Franciaország nagy háborús küzdelméről, de a nyelvi akadályok miatt erre kezdetben csak egy szerény angol nyelvű kínálat volt elérhető. Később aztán a centenáriumi kiadványok szépen felfejlesztették az elérhető könyvek listáját. Ezeket tekintem át ebben a sorozatban.
1 komment
Címkék: könyvajánló első világháború 1914 korai csaták PoilouNapló
Projekt 09: Francia 1914-es sereg 28mm-ben
2020.03.27. 18:41 janos900
Ez a sereg egy abszolúte nem tervezett vadhajtása a hobbinak részemről. Van ugyanis egy Dzsozy által festett szuper 1914-es német seregem 28mm-ben itt a poszt róluk. Őket a magam mázolta (életem első serege) oroszok ellen gyűjtöttem (következő poszt lesz). Viszont szerencsére ez a korszak, nem csak engem fogott meg annak idején! Tőlem függetlenül jó pár évvel ezelőtt volt egy nagy vásárlási hullám itt a magyar hadijátékosok között, amikor a Renegade Miniatures akciós csomagjaiból többen bevásároltak. Köztük volt Ambasa ezzel a sereggel itt a posztjában. Sőt Ákos barátom is bevásárolt a korai franciákból, de nem festette ki őket. Aztán amikor 2013-14-ben a száz éves évfordulóra próbáltunk bemutatókat szervezni, Dzsozy apránként kifestette Ákos seregét, hogy legyen ellenfél a németjeimnek. 2018-ban aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megvettem ezt a francia sereget, mivel nagyon jól néznek ki és remek párt alkottak ellenfélként a Kaiser seregének, hiszen mindkét csapatot Dzsozy festette.
Szólj hozzá!
Címkék: műhely első világháború Projekt
Projekt 08: Német Császári sereg 28mm-ben
2020.03.24. 09:29 janos900
Egyszer elkövettem azt a hibát, amit aztán szerencsére sose bántam meg, hogy licitáltam egy nagy halom korai 1914-15-ös német figurára az evilbay-en még 2012-ben. A kedvencem a Great War Miniatures gyártó, az összes figura a cég gyártmánya volt, ezért csak poénból kiszámoltam a licitemet, hogy adok fél fontot darabjáért, de postaköltséggel együtt! Teljesen valószínűtlen volt, hogy ebből vásárlás legyen, és mégis lett! Kevesebb mint huszonnégy fontért vettem vagy ötven gyalogost, aztán nem sokkal később volt egy olyan ajánlat amiben brit figurákkal voltak egybe korai németek, jött tehát hozzá még újabb tizenkét darab árukapcsolással, szóval így toborozták magukat a pléh vitézek, apránként.
4 komment
Címkék: első világháború 1914 korai csaták Projekt
Projekt 07: Pike and Shot sereg, 28mm-ben
2020.02.22. 18:33 janos900
Nem írtam nemzetiséget, mert ez egy általános zsoldos sereg lesz (The Band without banners), egy nagyobb többszereplős projekt a #feherhegy400 része. A fő célja a projektnek egy alaptéma kialakítása amihez bárki csatlakozni tud, aki a Historikum rendezvények vonzáskörzetében lakik és részt tud venni a Budapest-Székesfehérvár-Győr háromszögben megtartott rendezvényeinken. Vagy ami még jobb lenne, ha az ország többi részén is lennének 2-3 fős csoportok akik tudnának egymás ellen játszani, ezzel lenne egy országos kompatibilitás. Az alap sereg úgy épül fel, hogy a lehető legkönnyebben beszerezhető és legrégebben a piacon lévő 28mm-es plasztik dobozok közül kettőből építek egy alap sereget a Pike and Shot hadviselési periódushoz. Mivel mind Petyó, mind Ambasa rendelkezett már figurákkal vagy sereggel a korszakhoz, ezért számomra az tűnt logikusnak, hogy ha én is összerakok egyet, így meglesz a harmadik közös témánk a 20mm WW2 és a 28mm WW1 mellé. Petyótól már kaptam korábban 3 keret figurát ajándékba, Zirriannal pedig volt egy jó bartelünk, ezért gyakorlatilag egy csomagküldés árából megvoltak a figurák. A legtöbb projektemmel az a baj, hogy túltervezem őket, most másképpen fogtam hozzá, szigorú keretei vannak, és nem veszek hozzá semmi mást a bartelen kívül. A sereg a következőkből áll: 16 pikás gyalogos, 24 muskétás gyalogos és 12 lovas. Ennyi figurát egy lovas és egy gyalogos Warlord Games dobozból össze lehet rakni, bőven elég egy alap skirmish sereghez (En Garde, Songs of..), és játszható sereg a Pikemans lament (PL) szerint is. Nagyobb játékokat akkor játszom majd velük, ha négyen-öten összejövünk és összerakjuk a seregeinket, akkor jöhet a többi nagyobb léptékű szabály.
Szólj hozzá!
Címkék: 28mm angol polgárháború Projekt #feherhegy400
Budapest Erőd a terepasztalon
2020.02.09. 15:34 janos900
A háborúkkal egyidősek a haditervek és a helyszínrajzok, valamint a hadijátékok. A legkorábbi, térképeken figurákkal jelképezett ókori seregek és hadrendek hadijátéka a sakk volt. A hadjáratok megtervezése és előre lejátszása azóta is a stratégiai tervezés része, a Kriegspiel szabályrendszer szerint lejátszott hadműveletek például komoly támogatást adtak a Porosz Hadsereg vezérkarának 1866-tól kezdődően a valós hadjáratok során. 1913-ban H.G. Wells író akit a manapság már klasszikusnak számító sci-fi regényeiről és azok film adaptációjáról ismer a világ (Világok harca, Láthatatlan ember, Időgép), írt egy szabálykönyvet amivel megalapozott egy új hobbit. Azóta a civilek is sokat játszanak festett ólomkatonákkal "Kicsiny Háborúkat", a több mint száz éves játék manapság is virágzik, a legnépszerűbb korszak, a második világháború. 2019-ben az egyik szabályrendszerhez (Bolt Action) ami alapján a barátaimmal játszunk terepasztalos csatákat, megjelent egy hadjárat könyv (Fortress Budapest). A 75.-ik évforduló kapcsán a kiadvány az 1944-45-ös magyarországi csatákat dolgozza fel. Mi a vonatkozó küldetések közül választottunk ki egyet, és ez alapján játszottunk le egy küldetést. A játékot a valós események ihlették, egy-egy megerősített szakasz (kb. oldalanként 40-60 figura) összecsapását játszottuk le. Természetesen ez elsősorban egy játék, felidézi a történelmet, de nem magyarázza, szimulálja vagy ítélkezik felette. Részünkről minden egyes embert sajnálunk és áldozatnak tekintünk, aki akkor életét vesztette függetlenül attól, melyik oldalon álltak. Pont az a lényege a játékainknak, hogy a háború csak akkor elfogadható, ha a terepasztalon marad és dobókockák meg festett figurák vívják. Ha valaki lejátszik egy ilyen ütközetet, akkor pontosan látni fogja hány figurába került neki a csata, és mennyire kockázatos egy ilyen relatíve kicsi ütközet is. Mi a játékaink során, felváltva irányítjuk mindkét felet, egyik héten mint szovjet parancsnok, a másikon mint magyar vagy német, a játék szempontjából mindkét oldalnak vannak előnyei és hátrányai, mindegyik más kihívást jelent.
Szólj hozzá!
Címkék: referencia második világháború 20mm Honvédség Bolt Action
Projekt 06: Az 1848-49-es Szabadságharc 28mm-ben
2020.02.08. 13:02 janos900
2 komment
Címkék: 28mm 1848 49 Projekt
Historikum VIII. Hadijáték nap Budapest 2020.02.01.
2020.02.02. 09:02 janos900
Végre újra tudtunk tartani egy rendezvényt Budapesten, 2019 áprilisában volt ilyen utoljára, nagyjából negyvenen voltunk akkor. Az érdeklődés ehhez mérten a Facebook-on szépen alakult 26-an jelentkeztek előzetesen és negyvennégy volt az érdeklődők száma. Nem győzöm elégszer leírni, mennyire fontos a Facebook eseményen a visszajelzésetek, hogy lássuk mivel kalkulálhatunk. Az esemény létrehozásakor minden ismerősömet meghívom akit érdekel a hobbi, Ambasa is igy tesz, tőletek is ezt reméljük. A klubok akik a helyszínt adják, általában csak a mi kedvünkért nyitnak ki, az ötszáz forintokból jön össze a hasznuk az adott napra. Ha pofitot termelünk legközelebb is kinyitnak nekünk, támogassuk meg ennyivel egymást meg a hobbit, hogy információt adunk, meg befizetjük fejenként a jelképes összeget. Ezek az események gyakorlatilag nulla forint büdzséből szerveződnek, mert vannak a klubok akikre építhetünk három városban is, nélkülük nem működik a dolog. Nyolc tervezett asztallal indultunk neki az eseménynek, 15mm, 20mm és 28mm-ben a korai középkortól az 1985-ös alternatív harmadik világháborúig bezárólag. A helyszín a Slice N Dice Club (Ex Gép-Ház), még erősen kialakítás alatt van, sajnos a fűtés nem volt egyenletes, mi is napközben szembesültünk a problémával. Az asztalok beosztásánál a várható játékos számok alapján terveztünk, próbáltuk egyenletesen elosztani a csapatot a két helységben, legközelebb a mostani tapasztalatok alapján igazítunk a beosztáson. Sajnos ez most elsőre nem volt száz százalékos, de dolgozunk rajta. Volt pár változás a tervekben (én például három fővel és autóval terveztem az utazást, végül egyedül és vonattal mentem), de ez benne van a pakliban. Összességében ennyi résztvevővel és nyolc asztallal egy teljesen új helyszínen, szerintem sikeres volt a napunk.