Hadijátékos

Sikerült 18-ára is összehoznunk egy játékos napot, ezúttal is meglátogatott minket Matyi Sárvárról, hogy mint német harckocsizó parancsnok, próbálja ki a Bolt Actiont, Normandia sövények szabdalta terepén. Gergő pedig Budapestről jött el, hogy lejátssza élete első Bolt Action játékát, mint szovjet honvédő parancsnok. 1941 forró júniusán nézett farkasszemet, a csukaszürke támadókkal. Hogy fokozzam a nap értékét, az jutott az eszembe amikor a csatákat terveztem, hogy a többi játékos is szépen hozza csak el a saját seregeit. Így Imre britjei csaptak össze Zoli német csapataival az egyik asztalon, Szilveszter németjei pedig az én szovjetjeimmel akiket Gergőnek kölcsönöztem, a másikon. Szóval végre négy seregből csak egy volt az enyém.

Hivatalosan is megindult a Győri klubban a 2020-as év, 11-én játszottunk egy Bolt Action tanuló csatát Matyi barátunkkal, aki már kétszer járt nálunk a Historikum rendezvényeinken, és gyakorlott Memoir 44 játékosként szerette volna kipróbálni magát a Bolt Action-ben is. Az első két alkalommal pont a másik két korszakot próbálta ki, egy 1918-as és egy vietnami játékot, most azonban a Magyar Királyi Honvédség alakulatait vezethette "harcba" a terepasztalon 1944-ben a Vörös hadsereg ellenében.

Idén kivételesen, több napom volt szabad már az ünnepek előtt is, ezért igyekeztem rendet rakni a hobbihoz kapcsolódó holmijaim között. A pakolgatás közben végig vettem, hogy miket szeretnék elérni a következő évben, illetve mik azok a projektek, amik vakvágánynak bizonyultak az idei évben, és jó lenne elcserélni vagy eladni őket, ezt Zirriannal viszonylag hamar megoldottuk szerencsére mindkettőnknek olyan álló készletei voltak amik a másiknak kellettek.

Az 1918-as franciaországi háború hadműveletei kapcsán, két nagy nevesített offenzívát szoktak kiemelni a március 21.-i nagy német támadást, a Kaiserschlacht hadműveletet, amely egészen július 18-ig tartott és az augusztus 8.-án Amiens térségében indított Antant offenzívát a 100 napos támadást, ez gyakorlatilag a háború lezárásáig november 11.-ig tartott. A nyolc hónap alatt azonban rengeteg kisebb hadművelet zajlott, voltak rövidebbek, voltak hosszabbak és ott volt a július 4.-i csata Hammelért, amely mintegy 90 percig tartott csak, mégis fontos és méltatlanul elfeledett mérföldkőnek számít a modern hadviselés történetében.

A hetedik rendezvényt új helyszínre vittük el, a Főnixcsarnokba, Székesfehérvárra. Voltak már előtte is sikeres történelmi hadijátékos rendezvényeink Székesfehérváron 2015-ben és 2016-ban, de azóta nem. Az új helyszín osztatlan sikert aratott, a pubból kialakított wargame club és bolt tökéletes helyszín egy ilyen rendezvényre. Mivel én a sci-fi és fantasy vonalon nem vagyok tájékozott, számomra az üzlet hatalmas kínálata is nagy meglepetés volt, nem csak a pub kialakítása. Egyértelmű, hogy ezentúl évente egy Historikumot, ha lehet itt kell megtartanunk. Köszönjük mindenkinek aki eljött a rendezvényünkre, és külön köszönet a helyi szervezőknek és a Főnixcsarnoknak, hogy segítettek újra megvetni a lábunk Székesfehérváron.

Jean Rigolo hadnagy megállt és reszkető kézzel húzta elő a flaskáját a zubbonya felső zsebéből, kiszáradt a torka és nem volt képes úrrá lenni a remegésén. A Calvados jólesően égette a torkát, mélyeket lélegzett és várta, hogy elmúljon a remegés. A Chasseurs tiszt és legényei elősször rossz vonatra szálltak a mozgósításnál, majd elsodorta őket a német invázó árja, végül itt találták magukat a Belgiumból visszavonuló britek hátországában. A kisváros útkereszteződésében egymásba hajtott egy francia és egy brit teherautó, megakasztva mindkét konvojt. A schaffeur-ök elmenekültek, mert állítólag a németek elkezdtek rájuk tüzelni, Jean viszont Aimeric Tranquille gyalogsági hadnaggyal közösen úgy döntött a konvojt fel kell gyújtani, nem maradhatnak a járművek német kézben. Visszaindultak hát a kockaköves utcákon a tér felé. Tíz perce még lelkesen helyeselt. Most viszont már nem tűnt olyan jó ötletnek a nyílt téren álló járművek megközelítése, az utcák ugyanis fenyegetően kihaltak voltak.

A 2009-es Salute rendezvény előtt döntöttem el, hogy a Nagy Háború lesz a második 28mm-es témám az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc után. (Valamikor majd azok a seregek is sorra kerülnek itt a blogon a Projekt sorozatban). Szóval a korszakot kiválasztottam, és elkezdtem építeni a könyvtáramat a témához. Elsőnek az orosz sereget kezdtem el építeni, majd a németet, aztán 2011 körül elcsábultam és elkezdtem gyűjteni a briteket. Mint projekt, egy csomószor háttérbe szorultak, de makacsul kitartottak elvégre igazi britek a "stiff upper lip" alaptulajdonságuk. Az elmúlt nyolc év alatt, használtam őket egy jó kis Mud and Blood hadjáratban 1918 Görögország, majd nagy szerepet játszottak az újoncok toborzásában és a győri klub szervezésében is. Úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy végre egy teljes sereg legyen belőlük, nagyon motiváltak Ambasa és Petyo barátom posztjai a 28mm-es WW1 seregeikről.

2015-óta szerettem volna utazni és tanulni az Isonzó Expresszen, idén végre sikerült! Mészáros Vilmos beszámolója volt az első korabeli magyar visszaemlékezés a Nagy Háborúról amit olvastam, majd jött Hary József döbbenetes naplója és utána a nagyháború.blog naplói szépen sorban. Ezek alapján döntöttem úgy, hogy nekem a Doberdót a saját szememmel is látnom kell. Az elhatározást tett követte, és 2019. augusztus 5-én Győrben én is felültem az "idővonatra".

A második világháború, mint hadijátékos téma megkerülhetetlen, a wargame hobbi európai „szentháromságának” WW2-Napoleonic-Ancient legnépszerűbb tagja. Mivel a kedvenc szabályom a Bolt Action, az idők folyamán több seregem is volt a korszakhoz. Először én is 28mm hívő voltam, gyűjtöttem a Die-Cast tankokat a Corgi-tól, meg festettem a Crusader Miniatures nagydarab brit bakáit, cikk is készült róluk a wargame.hu-ra, majd jöttek a 28mm-es PSC szovjetek, ezekkel játszottam Londonban, majd a hazaköltözésem előtt le és elcseréltem őket 20mm-es PSC szovjetekre.

Folytatva a sorozatot, ez a cikk a hármas számú projektemről szól, ez pedig nem más, mint egy 20mm-es vagy 1:72-es amerikai sereg az 1964-75-ös háborúhoz Vietnamban. Ez egy kis skirmish seregként indult, majd a 2017-es Games Day-en akartam egy bemutató asztalt összehozni. Ez nem jött össze akkor, és már nem is célom többé, viszont találtam rá több alkalmat is, hogy máshol használjuk a figurákat (Historikum, VIVAT, stb.).

Na igen az én kis elfeledett légióim. Nagyjából tíz éve foglalkoztat a konfliktus, azóta bővül a könyvtáram a témában, cikkeket is írtam már ide a blogomra több mint harmincat. A korszakot 15mm seregekkel, a Johnny Reb II. szabályok alapján sokat játszottunk Londonban, aztán kaptam egy nagy adag 28mm-es Dixon figurát ajándékba, meg felmértem, hogy az SLW klubban egy komplett Western városra elegendő tereptárgy volt készleten, így elkezdett bennem körvonalazódni egy ACW skirmish ötlete, ez volt a projekt megszületése.

A Historikum rendezvényeken John nagy sikereket aratott a Wings of Glory (WoG) játékkal, olyannyira nagyokat, hogy volt aki otthon 15mm-es harckocsi makettekre elkezdett WoG mozgáskártyákat fabrikálni. Ráadásul, hála a győri Társasfészek bővülésének, simán összerakhatunk akár 4 asztalt is egy hat-nyolc fős játékra. Valahogy ki kellene használni a két dolgot együtt! Nagy asztalon party játék, egyszerű szabályokkal. Viszont a Wings of Glory véleményem szerint elég költséges beruházás a semmiből kezdve, ráadásul nem kell hozzá terep. Ez alaphelyzetben előny, de most nekünk nem annyira. Mert nem igazán terepasztalos játék, nekünk meg itt van Jentz meg a szuper terepei, vétek lenne nem kihasználni és felrakni a szép asztalokat, amikor csak lehet. Ezen okból a Blood Red Sky se érdekes ugyanaz a kategória mint a Wings of Glory felejtős. 

Ihletet kaptam Górugrány kolléga projekt soroló posztjából, ezért én is elkezdem összefésülni a seregeimet, mint önálló projekteket. Ez egyfajta terápiás önvizsgálat is lesz, hogy elrettentsem magam a további költekezésektől és új projektektől. A dolog sikerével kapcsolatban komoly kétségeim vannak, de egy próbát megér. Szóval az első projekt a sorban egy nagyon friss téma nekem, a hidegháborús Német Bundeswehr amit egyfajta „mi lett volna ha” stílusban, alternatív történelmi játékként lehet játszani.

"A legjobb könyv, amit valaha olvastam a modern háborúk világáról és katonáiról."

 John Le Carré

Mielőtt hozzáfogtam volna ennek a beszámolónak, jóleső érzéssel újra olvastam az első Historikum eseményről írt bejegyzésemet, picit kevesebb mint egy éve 2018.06.24.-én tartottuk meg az elsőt rendezvényt Győrben, és most ez volt az ötödik Historikum 2019.06.09.-én. A magam részéről rendkívül elégedett vagyok azzal az úttal, amit együtt megtettünk, ezalatt az egy év alatt. Az első alkalommal négy asztalunk volt kilenc fővel, most hét asztalon tizenkilenc játékosunk volt a nap folyamán. Budapesten is negyven fő körül voltunk a legutóbbi rendezvényen nyolc asztalon. Mindez számomra azt mutatja, hogy a koncepciónk életképes, a játékosoknak tetszik ez a formátum, és szívesen jönnek el mindkét helyszínre.

Che Thi Mung a fiatal kalapkészítő lány Hue-ból, azonnal felkapta a fejét amikor meghallotta az UH-34 hörgő motorját. Lehúzódott az útról a dzsungel széléig, mert az amerikai helikopterek gyakran tüzet nyitottak bármire, ami mozgott. A „púpos” zöld helikopter MARINES felirattal a farkán, erősen füstölt, és a falu melletti útkereszteződés felé húzott. Che rögtön elindult a nyomában, erősen pedálozott, hogy lássa a becsapódást. Csalódnia kellett, a pilóták egy darabban letették a gépet. Az ajtót félrehúzták és zöld egyenruhás, rohamsisakos katonák futottak ki a falu felé. A motor elhallgatott, a rotorok leálltak, az amerikaiak széles körbe rendeződtek a sérült helikopter körül, a végén a két pilóta is kimászott a gépből. Egymást támogatva igyekeztek a házak felé, mindketten sebesültek voltak, véres volt a ruhájuk. Che tizenhárom katonát számolt a pilótákkal együtt, majd gyorsan megfordult és örült módon pedálozott, hogy gyorsan mozgósítsa az elvtársait a faluban…

"Hadinapló, 1945.május 1.

...Ma hajnalban ezredünk elérte a Berlin előtti utolsó német települést, Schwanebeket. A kiküldött felderítők jelentése alapján három kisebb hadi- és üzemanyagraktár található a faluban. A becsült védelem: 3 páncélos, és zászlóaljnyi gyalogság aknavetővel és géppuskával. Moszkvai idő szerint 11.00-kor megindítjuk a támadást, elfoglaljuk és megsemmisítjük a raktárakat.

Szemjon F. Akinfejev
őrnagy, sk."

Elöljáróban néhány szó a szerzőről: David Allin, 1968-ban diplomázott, az oklahomai egyetemen, rögtön utána besorozták és mint gyalogos szolgált a háborúban. Combat Infantryman Badge, Purple Heart, és két Bronze Star kitüntetése alapján nem egy irodában unatkozta végig a hatvanas évek végét. Vietnam után, mint az orosz nyelv specialistája szolgált a katonai elhárításnál Németországban. Később részt vett a leszerelési ellenőrző bizottság munkájában is a Szovjetunióban. 1991-ben szerelt le őrmesterként majd közel húsz évet dolgozott az egészségbiztosításban, végül nyugdíjba vonult és elkezdett katonai kalandregényeket írni, főleg olyanokat amik Vietnamban játszódnak a háború alatt.

"...1944.október 29.-e. Tiszta, napos, őszi idő.

Ezredünk Kiskunfélegyháza körzetében gyülekezett.Ma megtudtuk, hogy órákon belül megindulhatunk Budapest ellen. Malinovszkij marsall parancsának értelmében, ezredünk feladata, hogy az első lépcsőben egy lendületes támadással elérjük Kecskemét déli határát, miközben utunk során felszámoljuk a demoralizált, gyenge, német-magyar fasiszta erőket. A megerősített védelemben lévő csapatokat ki kell kerülnünk, meghagyva őket a második lépcsőben támadók számára. A mi feladatunk, a lehető legnagyobb mélységben előretörni, bekeríteni az ellenséget, elvágva őket minden utánpótlástól."

Érdekes ez a könyv, formabontó. Egy amerikai tengerészgyalogos írta, aki Vietnam-ban szolgált és ezért egész életében titokban tartotta a múltját. Tapasztalatai alapján a „hálás” amerikaiak gyerekgyilkos pszichopatának tartották a hozzá hasonló veteránokat. Dixon középiskolai tanárként dolgozott harminc évig, érthető, ha a szülők miatt titkolózni kényszerült. Gyakorlatilag a szülei, meg a felesége tudott csak arról, hogy vietnami veterán. Nyugdíjba vonulása után, viszont meg akart szabadulni az eltemetett élmények súlyától és szépen, terápiás kezelés gyanánt kiírta magából az egészet. Brutálisan őszintén kihantolta az összes csontvázat a múltjából, amik évtizedek óta nyomasztották. Ez így már elég rendhagyó dolog, amitől viszont igazán különlegessé vált ez a könyv, az a szerző viszonya a U.S. Marine Corps-hoz. Dixon teljesen mentes a gung ho mentalitástól, és egyáltalán nem büszke arra, hogy ehhez a testülethez tartozott, pedig a legtöbben életük végéig tengerészgyalogosnak vallják magukat, ha ebben az egységben szolgáltak.

Maxim Alexejevics Poluskin, a 37. gárda-harckocsizódandár harckocsi parancsnoka mérgesen az asztalra csapta a Pravdát. Olyan erővel tette ezt, hogy az asztalon álló üres poharak összekoccantak. A Komszomolszkaja Pravda egy héttel ezelőtti volt, ma érkezett a postával, tehát még frissnek számít. - Hazudnak! - dünnyögte maga elé dühösen - Hazudnak a rohadt firkászok, pedig az igazat kellene írniuk! Még hogy: "...csapataink rendületlenül és megállíthatatlanul törnek előre Budapest szíve felé. A környező településeken már a Vörös Hadsereg zászlaja leng. Elfoglalták az összes környező települést, Monort, Ócsát, Pesterzsébetet, Pestszentimrét..."
...Poluskin tudta tudta mi az igazság. Ott volt Pestszentimrén, egy T-34/85 parancsnokaként. Látta a gyalogosrajokat egymás után elhullani, és látta a "- A Hazáért!" kiáltással az épületből szuronyt szegezve kirohanó, mindenre elszánt magyar ejtőernyősöket, akiket egy bátor őrnagy vezetett rohamra. Igen, Poluskin tudta mi az igazság. Azt is tudta, hogy a végén alig tudtak eliszkolni. A bal füle azóta is zúg. A létszám- és járműfölényük ellenére nemhogy Budapestet, de még egy nyamvadt állomást sem tudtak elfoglalni. Poluskin hátradőlt, sóhajtott egy nagyot, majd nagy kortyokban kiitta a maradék szilvapálinkát az üvegből...