Hadijátékos

Mielőtt hozzáfogtam volna ennek a beszámolónak, jóleső érzéssel újra olvastam az első Historikum eseményről írt bejegyzésemet, picit kevesebb mint egy éve 2018.06.24.-én tartottuk meg az elsőt rendezvényt Győrben, és most ez volt az ötödik Historikum 2019.06.09.-én. A magam részéről rendkívül elégedett vagyok azzal az úttal, amit együtt megtettünk, ezalatt az egy év alatt. Az első alkalommal négy asztalunk volt kilenc fővel, most hét asztalon tizenkilenc játékosunk volt a nap folyamán. Budapesten is negyven fő körül voltunk a legutóbbi rendezvényen nyolc asztalon. Mindez számomra azt mutatja, hogy a koncepciónk életképes, a játékosoknak tetszik ez a formátum, és szívesen jönnek el mindkét helyszínre.

Che Thi Mung a fiatal kalapkészítő lány Hue-ból, azonnal felkapta a fejét amikor meghallotta az UH-34 hörgő motorját. Lehúzódott az útról a dzsungel széléig, mert az amerikai helikopterek gyakran tüzet nyitottak bármire, ami mozgott. A „púpos” zöld helikopter MARINES felirattal a farkán, erősen füstölt, és a falu melletti útkereszteződés felé húzott. Che rögtön elindult a nyomában, erősen pedálozott, hogy lássa a becsapódást. Csalódnia kellett, a pilóták egy darabban letették a gépet. Az ajtót félrehúzták és zöld egyenruhás, rohamsisakos katonák futottak ki a falu felé. A motor elhallgatott, a rotorok leálltak, az amerikaiak széles körbe rendeződtek a sérült helikopter körül, a végén a két pilóta is kimászott a gépből. Egymást támogatva igyekeztek a házak felé, mindketten sebesültek voltak, véres volt a ruhájuk. Che tizenhárom katonát számolt a pilótákkal együtt, majd gyorsan megfordult és örült módon pedálozott, hogy gyorsan mozgósítsa az elvtársait a faluban…

"Hadinapló, 1945.május 1.

...Ma hajnalban ezredünk elérte a Berlin előtti utolsó német települést, Schwanebeket. A kiküldött felderítők jelentése alapján három kisebb hadi- és üzemanyagraktár található a faluban. A becsült védelem: 3 páncélos, és zászlóaljnyi gyalogság aknavetővel és géppuskával. Moszkvai idő szerint 11.00-kor megindítjuk a támadást, elfoglaljuk és megsemmisítjük a raktárakat.

Szemjon F. Akinfejev
őrnagy, sk."

Elöljáróban néhány szó a szerzőről: David Allin, 1968-ban diplomázott, az oklahomai egyetemen, rögtön utána besorozták és mint gyalogos szolgált a háborúban. Combat Infantryman Badge, Purple Heart, és két Bronze Star kitüntetése alapján nem egy irodában unatkozta végig a hatvanas évek végét. Vietnam után, mint az orosz nyelv specialistája szolgált a katonai elhárításnál Németországban. Később részt vett a leszerelési ellenőrző bizottság munkájában is a Szovjetunióban. 1991-ben szerelt le őrmesterként majd közel húsz évet dolgozott az egészségbiztosításban, végül nyugdíjba vonult és elkezdett katonai kalandregényeket írni, főleg olyanokat amik Vietnamban játszódnak a háború alatt.

"...1944.október 29.-e. Tiszta, napos, őszi idő.

Ezredünk Kiskunfélegyháza körzetében gyülekezett.Ma megtudtuk, hogy órákon belül megindulhatunk Budapest ellen. Malinovszkij marsall parancsának értelmében, ezredünk feladata, hogy az első lépcsőben egy lendületes támadással elérjük Kecskemét déli határát, miközben utunk során felszámoljuk a demoralizált, gyenge, német-magyar fasiszta erőket. A megerősített védelemben lévő csapatokat ki kell kerülnünk, meghagyva őket a második lépcsőben támadók számára. A mi feladatunk, a lehető legnagyobb mélységben előretörni, bekeríteni az ellenséget, elvágva őket minden utánpótlástól."

Érdekes ez a könyv, formabontó. Egy amerikai tengerészgyalogos írta, aki Vietnam-ban szolgált és ezért egész életében titokban tartotta a múltját. Tapasztalatai alapján a „hálás” amerikaiak gyerekgyilkos pszichopatának tartották a hozzá hasonló veteránokat. Dixon középiskolai tanárként dolgozott harminc évig, érthető, ha a szülők miatt titkolózni kényszerült. Gyakorlatilag a szülei, meg a felesége tudott csak arról, hogy vietnami veterán. Nyugdíjba vonulása után, viszont meg akart szabadulni az eltemetett élmények súlyától és szépen, terápiás kezelés gyanánt kiírta magából az egészet. Brutálisan őszintén kihantolta az összes csontvázat a múltjából, amik évtizedek óta nyomasztották. Ez így már elég rendhagyó dolog, amitől viszont igazán különlegessé vált ez a könyv, az a szerző viszonya a U.S. Marine Corps-hoz. Dixon teljesen mentes a gung ho mentalitástól, és egyáltalán nem büszke arra, hogy ehhez a testülethez tartozott, pedig a legtöbben életük végéig tengerészgyalogosnak vallják magukat, ha ebben az egységben szolgáltak.

Maxim Alexejevics Poluskin, a 37. gárda-harckocsizódandár harckocsi parancsnoka mérgesen az asztalra csapta a Pravdát. Olyan erővel tette ezt, hogy az asztalon álló üres poharak összekoccantak. A Komszomolszkaja Pravda egy héttel ezelőtti volt, ma érkezett a postával, tehát még frissnek számít. - Hazudnak! - dünnyögte maga elé dühösen - Hazudnak a rohadt firkászok, pedig az igazat kellene írniuk! Még hogy: "...csapataink rendületlenül és megállíthatatlanul törnek előre Budapest szíve felé. A környező településeken már a Vörös Hadsereg zászlaja leng. Elfoglalták az összes környező települést, Monort, Ócsát, Pesterzsébetet, Pestszentimrét..."
...Poluskin tudta tudta mi az igazság. Ott volt Pestszentimrén, egy T-34/85 parancsnokaként. Látta a gyalogosrajokat egymás után elhullani, és látta a "- A Hazáért!" kiáltással az épületből szuronyt szegezve kirohanó, mindenre elszánt magyar ejtőernyősöket, akiket egy bátor őrnagy vezetett rohamra. Igen, Poluskin tudta mi az igazság. Azt is tudta, hogy a végén alig tudtak eliszkolni. A bal füle azóta is zúg. A létszám- és járműfölényük ellenére nemhogy Budapestet, de még egy nyamvadt állomást sem tudtak elfoglalni. Poluskin hátradőlt, sóhajtott egy nagyot, majd nagy kortyokban kiitta a maradék szilvapálinkát az üvegből... 

A Magyar Távirati iroda jelenti: Tegnap Pestszentimre térségében hős ejtőernyőseinket az éj leple alatt beszivárgó szovjet gyalogság körbe vette, és a hajnal első sugarainál megtámadták őket a vasútállomásnál. Hamarosan a figyelők orosz páncélosok közeledését jelentették. A Vörös hadsereg túlnyomó részben nehéz páncélosokkal támadott a magyar harci térben. Csapataink bátran felvették a harcot, mert a szovjet T-34-esek legveszedelmesebb ellenfele a Honvédség Páncélréme. A Honvédségünk páncélromboló járőrei összecsaptak az ellenség páncélosaival, amikor azok Pestszentimre vasútállomását támadták. Közben a házról házra folytatott harcban többször is kézitusává fajult az elkeseredett küzdelem. A véres közelharcot az ellenfél harckocsijai is támogatták, szerencsére mind a magyar tüzérség, mind a Párduc harckocsijaink időben közbeléptek. Az orosz gyalogság teljes megsemmisülése után a megmaradt szovjet harckocsi visszahúzódott, két mozgásképtelen nehéz páncélost hagyott hátra az Orosz.

1943. március 12. Zsadanovka falu

 Hans Regenkurt hadnagy gondterhelten meredt katonai térképe fölé, és egy jó mélyet szívott az Atikah cigarettájából. A török dohány füstjét lassan fújta ki, sűrű, fehéren gomolygó ködbe burkolva a térkép terepvonalait, és a feljegyzéseket. Megvárta míg a füst eloszlik, majd vastagon, kék tintával, három új nyilat rajzolt az ellenséges állások irányába. 

Kint a hűvös és fülsértően süvítő tavaszi szél a háztetőkről már elfújta a havat, de az olvadás, az igazi tavasz itt Oroszországban majd csak áprilisban kezdődik. Addig marad a hideg és a fagyott hó.

Hajnalban motoros futár érkezett az ezredtörzstől, és hozta a hírt, hogy a német csapatok február végén indított ellentámadása továbbra is jó ütemben halad, és ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan visszafoglalhatják Harkovot. A hadnagy egysége pedig azt a parancsot kapta, hogy egy nagy átkaroló hadművelet részeként törjenek át az ellenséges vonalakon, majd Harkov felé fordulva semmisítsék meg az útjukba eső ellenséges utánpótlási zónákat, kisebb hadianyag-raktárakat.

A hadnagy kitekintett a főhadiszállásának kinevezett fakalyiba kis ablakán, és a közeli kurgánon épült Vizsinszkij monostort csodálta. Ahogy a fenyők fölé magasodó monostor aranyozott hagymakupoláin táncot jár a reggeli napfény, valami csodálatos, földöntúli  látványt nyújtott. Eltűnődött. A kurgánon túl már az oroszok állásai vannak. Vajon mi marad majd a monostorból, ha jó félóra múlva, pontban 10.00-kor, a kurgánt borító fenyvesen keresztül megindítja csapatait a vörösök ellen? Jó katonaként tudta, hogy szívében nem lehet helye érzelmeknek, első a parancs, mely a legfőbb kötelesség! Lassan feltápászkodott, összehajtva tokjába tette a térképet, felcsatolta rohamsisakját, majd vállára akasztva Schmeisserét kilépett a már felsorakozott egységparancsnokok elé, egy utolsó eligazításra...

2017 óta játszunk a győri Társas Fészekben, ahol a társasjáték klub és a Sas és Kos bolt egyfajta szimbiózisban fejlődik. A mi kis csapatunk is igyekszik támogatni ezt a fejlődést, a rendszeres játékainkkal, az évi két vasárnapi rendezvénnyel és most már úgy néz ki egy figurafestő workshop-pal is. Nekem célom a klubtagok képzése is, ami elsőre talán vicces, de ha jobban belegondolunk a történelmi hadijátékok űzése elég összetett kis tudáscsomagot igényel. Egyrészt a játékokhoz kötődő történelmi korszak ismeretét, másrészt a szabályok megtanulását egy alapszintű angol nyelvismerettel, valamint makettezői alapismereteket, hogy a figuráinkat, járműveinket és tereptárgyainkat el tudjuk készíteni. A klubnak pont az a lényege, hogy a játékosoknak elég csoportként rendelkeznie ezekkel a képességekkel és képzettségekkel, nem kell mindenkinek egyenként mindenben profinak lennie.

A magyar olvasók által talán legkevésbé ismert második világháborús hadszíntér az India és Thaiföld között fekvő akkoriban Burma (ma Mianmar) néven ismert országban volt. A változatos terepen a lehető legkülönbözőbb népek egységei csaptak össze egymással. Köztük több brit és indiai harckocsi alakulat harcolt a japánok ellen, a csatáikról szóló hivatalos hadijelentésekből írta meg Bryan Perett: Tank Tracks to Rangoon: The Story of British Armour in Burma című könyvét. A laikusok számára nem érdemes belekezdeni, ha valaki nem tudja mi a különbség a Sherman, a Lee és a Stuart harckocsik között, akkor ne ezzel a könyvvel kezdje az ismerkedést a témával. Aki viszont képben van a korabeli hadviselés alapjaival, annak rendkívül érdekes lesz ez a téma, mert a nagy szovjet-német páncéloscsaták, vagy a sivatagban vívott klasszikus harckocsi ütközetektől ez a küzdelem alapjaiban eltért.

Emmerich Gotisch kapitány gondterhelten fürkészte a Goldap határában sebtében kialakított védelmi vonalat, az Oroszok sokkal gyorsabban megindultak, mint arra számítani lehetett. Még csak 1914. augusztus 18.-át írunk és Kelet-Poroszországot már meg kell védeni az orosz gőzhengertől! Gotisch kapitány egy-egy 7.7-es Krupp löveget állított a városkába vezető mindkét útra, a Jager-eket tartalékba rendelte a két lerobbant autót felgyújtatta, és bármit megadott volna egy Maximért, de sajnos géppuskájuk nem volt a védelemhez. Azt tervezte, hogy kivárja amíg az oroszok felfejlődnek a támadáshoz, majd a lövegek fedezetével rohamot indít, és így a meglepetés erejével mintegy orrba vágja a támadókat. Bízott a német szuronyok acéljában és a lövegei pusztító erejében. Így volt ezzel Pjotr Melnyik kapitány is, csak ő a két kerekes maxim géppuskájával tervezte megpuhítani a németeket, mielőtt rohamra küldi a katonáit, élükön a "medvéknek" becézett szibériai veteránokkal, akik 1905-ben már a japánok ellen is kipróbálták a szuronyaikat. Ahogyan az már lenni szokott egy csatában egyik terv, sem valósult meg abban a formában, ahogyan azt elképzelték. 

A nagyközönség valószínűleg nem várta a Gyűrűk Ura és Hobbit filmek atyjától, hogy pont az Első Világháborúról készít majd filmet, de a hozzám hasonló hadtörténelem kedvelők, már évek óta nagyon várták. Ezért egy hosszabb bevezető szükséges, mert ez a film egy folyamat egyik állomásaként értelmezhető leginkább. Sir Peter Jackson eddigi karrierje és a hat világsiker filmje ugyanis, mind nem létezne a Nagy Háború nélkül, két brit katona alapozta meg az egészet, több mint száz évvel ezelőtt. Az egyik J.R Tolkien volt aki kommunikációs tisztként megjárta a Somme csatáit 1916-ban, és tapasztalata nagyban formálta a Középfölde mitológiáját és annak megírását. Ezek a könyvek voltak akkora hatással később Jacksonra, hogy megrendezze filmjeit, majd ezek létrehozták az erőforrásokat (cégek, technológiák, pénz, hírnév, tapasztalat) amelyek segítségével több múzeumi kiállítást és most ezt a dokumentumfilmet is megalkotta. A másik fontos katona a rendező nagyapja volt aki anyaországi britként az új zélandi katonákkal együtt szolgált azok legfontosabb csatájában 1915-ben a Törökországi Gallipolinál, és az itt tapasztalt bajtársiasság hatására vándorolt ki a háború után a távoli szigetre, ezért születhetett Sir Peter Jackson Új Zélandon. 

Rendezvénysorozatunk harmadik eseményét az Első Világháború befejezésének századik évfordulóján tartottuk, a magunk játékos módján emlékeztünk meg erről a napról. Négy terepasztalt állítottunk fel és igyekeztünk minél változatosabbak lenni, ebben Jentz barátomnak volt felülmúlhatatlanul nagy szerepe, aki még az utolsó héten is képes volt megtervezni és összerakni egy afrikai terepet, illetve a küldetésfüzet alapján megalkotta előre Erwin Rommel hadnagy első csatájának helyszínét, vagyis két asztalt teljes egészében neki köszönhettünk. Ambasa kifestett két komplett sereget a rendezvényre, Petyo pedig elővarázsolt egy igazi Mud and Blood (Sár és Vér) terepet az azonos című szabály alapján játszott játékukhoz. A negyedik asztal is Jentz érdeme, a romos városi terepe a klub előrenyomtatott battle mat-jával kombinálva remekül mutatott, de ezt már a meglévő elemekből én raktam össze az oktató csatához a helyszínen. Összesen nyolcan voltunk, tehát minden asztalra jutott két fő, aztán kiegészültünk a Folly család tagjaival Sárvárról, akikkel egy egész hat körös játékot sikerült lejátszanunk epikus apa-fia küzdelem volt és egy nagyon szoros döntetlennel végződött. Rajtuk kívül is volt még legalább nyolc másik érdeklődő, és a helyi társasjáték és 40K játékos csapatból is többen beugrottak megnézni az asztalokat. Egy jó hangulatú, családias rendezvényünk volt, közös ebéddel a közeli étteremben, négy órára végeztünk is mind a négy csatával, a döntetlenen kívül volt két Német és egy Francia győzelem is. 

A Bolt Action szabályrendszer az 1000 pontos párbajokra van kihegyezve, ezért minden hadviselő fél seregét úgy alakították ki, hogy egy jó közepes átlagot képviseljen. Magyar harckocsizó alakulatra (szakasz) nincs külön sereglista, de lehet az általános lista alapján ilyen sereg is, viszont a hivatalos Bagration listában (lásd a cikk első része) csak a gyalogos sereglista van megadva, ezért én is csak ezt mutatom be. A gyalogos hadviselés áll tehát a fókuszban, annak alapköve a minimum tíz fős raj, egy géppisztollyal és egy golyószóróval felszerelve, ezt minden sereg ki tudja állítani, ez alól az 1944-45-ös magyar sereg sem kivétel. Ugyanígy minden vonatkozó seregnek van legalább egy választható közepes harckocsija (vagyis páncélzat és löveg egyformán közepes kategória, két géppuskával). Ez biztosítja azt, hogy mindkét játékos egyenlő esélyekkel induljon amikor összeállítja a seregét a játékhoz. Bár a lista gyalogos sereg, az egy választható harckocsi meg a felderítő jármű, minden sereg kulcsfontosságú magját alkotják, ezért velük kezdem a sereglista bemutatását. 1944-ben már összfegyvernemi harcok folytak, ezért a seregünknek is sokoldalúnak kell lennie, különösen a páncéltörő kapacitás fontos, de a totális szovjet légi fölény miatt érdemes költeni a légvédelemre is a magyar sereg összeállításánál. A Bagration hadművelethez tartozó magyar lista neve: Red Storm Rising. A minimális induló sereg egy gyalogos alhadnagy és két öt fős puskás raj, ezt mindenképpen fel kell rakni. A gyalogság lehet tapasztalatlan, a hadnagy nem.