Hadijátékos

Ez a könyv a Policing Saigon, egy angol nyelvű memoár Loren W. Christensen tollából, a szerző 1965-óta aktív harcművész (karate, arnis, jujitsu), huszonöt év rendőrségi szolgálattal (Portland, Oregon) és negyvenöt kiadott könyvvel a háta mögött írta meg saigoni élményeit. Ötven évvel az események után, több mint félévszázados harcművész tapasztalat birtokában úgy értékelte a tizenkét hónapos szolgálatát Vietnamban, hogy az felért négy év intenzív gyakorlással egy dojoban, meg öt év rendőri szolgálattal az USA-ban. A szerzőnek olvasmányos stílusa van, hiszen 1978-óta publikál, és érett fejjel, őszintén ír a fiatalkori önmagáról, érdemes az ő szemszögéből megismerni a háborús főváros akkori mozgalmas életét.

A cikk célja, hogy a kezdő játékosoknak a Reprimo Wargame Terrian videója és egy képsorozat segítségével, közelebb hozzam a figurafestés világát. A cikket érdemes elolvasni, majd megnézni a videot, majd újra elolvasni a cikket. A makettek építése tapasztalataim szerint azért mindenkit elér gyerekkorában, aki vonzódik a katonás játékokhoz. Viszont az összeragasztott járművet nem sokan szokták festeni. Én magam sem vagyok különösebben ügyes kezű festő, de némi gyakorlással szerintem el lehet jutni egy olyan szintre ami már jól mutat a terepasztalon. Az általam a kezdőknek elsősorban javasolt méretarány az 1:72-es vagy 20mm-es figura. Ezeket a figurákat ha felrakjuk a terepasztalra, ami kezdetben simán egy zöld lepedő is lehet, és az asztal mellett állva játszunk velük, nem látszanak különösebben a részletek. Ha nem kandikál ki sehol a műanyag vagy a fém, vagyis a figurák minden porcikáját festék borítja, akkor már megtettük az első jelentős lépésünket a hobbiba van egy festett seregünk. Abból a szögből és távolságból (asztal mellett állva), ahogy játék közben látjuk ezeket a kb 2cm magas figurákat, főleg ha sok van belőlük, egyszerűen elvesznek a részletek, en masse egy tömegben jól fognak kinézni.

OFF Topic. Nem történelmi, de hadijáték. Egy hete arra eszméltem, egy beszélgetés során, hogy az utolsó sci-fi könyv, amit olvastam Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány volt. Valahogy mindig félre toltam a sci-fi (meg a fantasy) irodalmat a történelmi könyvek miatt. Semmi gond, gondoltam az csak pár éve volt, nem akkora kihagyás. Azért motoszkált bennem, hogy talán mégse csak pár éve jelent meg az a könyv, megnéztem a moly.hu-n a kiadás éve 2012, akkor majdnem egy évtized sci-fi nélkül. Áh, kizárt! Ennyire nem lehetek vén. Próbáltam keresgélni az emlékeim között, olvastam a Richard Morgan féle Altered Carbon-Takeshi trilógiát! Igen valóban, de az is 2009-ben volt, nos ez bizony kellemetlen! A 15 éves önmagam elborzadna, mivé lettem. Legalább átlag évi egy sci-fi könyvet azért el kellene olvasnom, az is nagyon karcsú, de mégis valami. Szóval kicsit beleástam magam a sci-fi irodalomba, hogy válogassak magamnak pár klasszikust a karantén feldobására az elmúlt évtized terméséből. A nagy netes szörfözés közepette belebotlottam, egy érdekes alternatív hadijáték ötletébe.

Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy készítek egy bevezető poszt sorozatot azoknak, akik most találkoztak először a történelmi terepasztalos hadijátékokkal. Igyekszem egy tömör, egyszerű vázlatban összefoglalni az alapokat. Ez természetesen teljesen az én privát véleményem, azok alapján amit 2008 óta tapasztaltam a hobbi területén. A posztban kizárólag magyar játékosok saját seregeiről készült képeket használtam fel, hogy a hazai hobbi sokszínűségét is érzékeltessem.

Ez a ráadás-cikk hirtelen felindulásból született, ugyanis állítottam össze a céges bulihoz szükséges, Bolt Action-t bemutató terepasztalt, és rájöttem, hogy bár van bőven, de még mindig nem elég a kis alapterületű szivacsdomb mennyisége! Kisebb fenyőerdő-akadályokkal szerettem volna tarkítani a nyári füves terepet, de csak nagy hegyeim vannak, és ici-pici dombocskáim. Mivel nekem most a kettő közötti méretre lenne szükségem, ezért még van egy pár napom rá, hogy legyártsam. Kihasználom hát az alkalmat, és kép illusztrációval leírom a készítés fázisait, a kezdetektől a végéig.

A muszlimok által ostromlott keresztény vár, egy olyan alapvető irodalmi téma számomra, amely hét éves korom óta újra és újra kezembe ad egy-egy könyvet valamelyik ostromról. Annak idején nem kötött le az első osztályos tananyag, és nem szerettem olvasni. Ezért szüleimmel felváltva felolvastuk az Egri Csillagokat. Ebből nekem főleg az ostrom ragadta meg a fantáziámat, képes voltam vagy hússzor újra olvasni a regény második felét. Ha valaki megnézi a blogomat, az ostromok mint téma azóta is terítéken vannak nálam: Hue 1968, Budapest 1944-45, a kedvenc fantasy könyvem is a Legenda David Gemmell-től. Így nem csoda, hogy Rogel Crowley eddig általam olvasott könyvei is nagyon tetszettek, hiszen a Földközi-tenger történelme is tele van ostromokkal (Tengeri Birodalmak, Kalmárkötársaság) az 1453 című könyve meg kimondottan Konstantinápoly utolsó ostromát dolgozza fel.

Utolsó Pacific témájú cikkemben a Csendes-óceáni hadszínterek talán legfontosabb stratégiai céljainak számító terepét mutatom be, ami nem más, mint egy szigeten épült repülőtér. Erre pedig a legikonikusabb helyszín a Guadalcanal-on épült Henderson Field. Azért is esett erre a választásom, mert az első olyan helyszínek között volt, amiért még oda-vissza dúlt a csata, mivel a  japánok még erejük teljében többször is megpróbálták visszafoglalni. Így számtalan csatát lehet ezen a terepen játszani, a Bolt Action 2. kiadású szabálykönyv szerinti küldetések legtöbbjét is.

A kötet angol címe: Will We See Tomorrow? Egy igazán egyedi és a maga nemében mítoszromboló ez a kötet, Max Kuhnert ugyanis egy Heer gyalogos hadosztály kötelékébe szervezett lovas században szolgált 1941-től, fő feladata a felderítés és összeköttetés (futárszolgálat) volt. A német Heer és a Luftwaffe a gépesített villámháborús harcmodoráról híres, ezért sokan nem tudják, hogy a gyalogság és a tüzérség jelentős része még 1944-45-ben is ló vontatással volt kénytelen beérni. Mivel a keleti hadszíntéren hatalmas térségeket kellett ellenőrizni, mind a szovjet, mind a német haderő (és vele a Magyar Királyi Honvédség) is bevetett lovas hadosztályokat egészen a háború végéig. A harckocsik és zuhanóbombázók korában elavultnak tűnő lovas katona, bizony még mindig harcolt egészen a háború végéig.

Újra a tengerparton vagyunk! (előzmény első rész, második rész) A harmadik Pacific-Terep bemutatásának a Saipan ostroma címet adtam, de lehetne akármelyik japán megerősített védelemmel ellátott sziget, vagy kikötő.

Ahogy ígértem, ebben a cikkben a második Pacific-Terep - egy Guadalcanal-i folyóparti japán falu - készítésének módszereit írom le. Az alap itt is a már több ízben bevált szivacs-folyópart, folyóvíz-imitációval. Ez az alap már sikeresen bevetésre került Normandiában, fenyőkkel, kőhíddal, templommal. Ebben az elrendezésben, ahogy most felraktam a Pacific témához, első ránézésre senki sem mondaná meg, hogy ugyanaz a két terep alapja. A folyó szélessége a két különálló partszakasznak köszönhetően szabályozható, így akár lehet 40cm széles folyó, 10cm széles patak, vagy akár 3cm széles vízelvezető árok is, attól függően, hogy mennyire húzom szét a partokat egymástól. Az első cikkben leírtam a szivacsalapok készítési technikáját, ezt most folytatom magával a folyóvízzel. Számtalan lehetőség létezik, hogy hogyan varázsoljunk a terepasztalra vizet (tavakat, folyókat). Van aki a komoly terepasztal és dioráma készítésnél használt folyékony "waterbase" ragasztóra, van aki a festett, darabokból álló műgyanta-tereptárgyakra esküszik, és van akinek már pár darab kékszínű papírlap egymás mellé helyezve is megteszi.

Az egyik kedvenc időtöltésem a háborús memoár irodalom olvasása, a szovjet-orosz naplókat általában angolul olvasom, de most kivételesen egy magyar ebook formátumban jutottam hozzá ehhez a könyvhöz. A Kossuth kiadó gondozásában megjelent kötet felettébb érdekesnek bizonyult. Ha a szovjet mesterlövészek kerülnek szóba, a médiát és a köztudatot természetesen az amerikai film uralja, az Ed Harris és Jude Law főszereplésével 2000-ben készült: Ellenség a kapuknál (a film alapja egyébként egy nagyon jó könyv). Az elmúlt húsz évben, Vaszilij Zajcev volt a szovjet mesterlövész a magyar közönségnek. Ideje volt, hogy a többiek is kapjanak egy kis figyelmet és rivaldafényt, köztük az a kétezer nő akik szintén mesterlövészként harcoltak a férfiakkal együtt.

Már nagyon régóta foglalkoztat az un. Malburian korszak, ami gyakorlatilag a Spanyol örökösödési háború (1701–1714, SSW) időszakát jelenti az angolszász hadijátékosok számára, számomra még a Nagy északi háború (1700–1721, GNW) is ide tartozik, illetve nekünk magyaroknak a Rákóczi szabadságharc külön kiemelendő ami az SSW része volt, de sok figyelmet nem kap az angol nyelvű hobbisták részéről (1703–1711). Amiért nekem érdekes a korszak: a nagy formátumú királyok és hadvezérek, a csereszabatos egyenruhák, amik ugyan a színekben különböznek, de szabásukat tekintve nagyon hasonlóak, illetve a változatos skirmish lehetőségek, amik a korszakban rejlenek. Nem új keletű ez az érdeklődés részemről (korábbi posztom), már a kilencvenes években is nagyon tetszett Teknős Péter a Vasfejű című regénye, illetve motiváltak Schäfer Zsolt és Takács Krisztián cikkei a wargame.hu-n, most jutott el az ötlet addig a szintig, hogy már projektnek nevezhető a dolog.

Bevallom, nem erősségem az írás, de ha már Balogh Jani felkért, hogy a blogján röviden ismertessem az általam terepasztalos hadijátékok céljára készült tereptárgyak készítésének módszereit, akkor eleget teszek a kérésének. Véleményem szerint ebben a hobbyban az (is) a jó, hogy széles és színes a paletta a tereptárgyak terén. Manapság már szinte minden témában lehet vásárolni készen, jó minőségű tereptárgyakat, melyeket többnyire már csak festeni kell, és máris kezdődhet a játék. Ebben a formában mindenki számára elérhető az egyéni ízlésének megfelelő tereptárgy, melyek beszerzésének csupán a pénztárca tartalma szabhat határt. Mivel - gondolom én - van rá igény, ezért a gyártók sok esetben - véleményem szerint - igen borsos áron árulják a sorozatgyártott termékeiket, melyek többségükben csak az adott alap funkcióikat látják el. Hogy mire gondolok? Például, ha veszek egy készen kapható, tengerpartot ábrázoló, nyomtatott Battlemat-ot (játékterep-alaplap), akkor az azon meghatározott alapokhoz kell igazítani az egész terepet. Ráadásul ezek a Battlematok olyan szépen, részleteiben is kidolgozott képet ábrázolnak, hogy ezt az alapot másként nem is tudom felhasználni, csak és kizárólag tengerpartként. Ezért ez a tengerpart, minden későbbi játéknál is ugyanúgy fog kinézni.

Ezt a sereget még 2013-ban kezdtem el gyűjteni, Bolt Action és Rapid Fire szabályok sereglistái alapján terveztem felépíteni, végül a Rapid Fire-t elhagytam. A kedvemet az egészhez Lajos cikke hozta meg a wargame.hu oldalról, viszont vele ellentétben én szinte kizárólag fém figurákból építettem fel a haderőmet. Ezeket a figurákat a Shellhole Scenic és a Stonewall Miniaturestől vettem kezdetben, majd kiegészítettem az Elhiem Miniatures kínálatából. Valószínűleg még beletelik vagy hat évbe, mire olyan lesz a sereg amivel elégedett leszek. De a pillanatnyilag használható részével is több csatát vívtam már ( itt, itt, itt ) és valahogy mindig izgalmasabb magyar csapatokkal játszani nekem, mint mondjuk a szovjetekkel, szóval ez az egyik kedvenc projektem.

500. jubileumi saját poszt, majdnem 10 év blog írás után, ez a pillanat is eljött. Bizony 2011 februárban kezdtem el blogolni, sőt túl vagyunk a 10. saját szervezésű Historikum rendezvényen. Így utólag nézve, sima útnak tűnik. Kijártam Londonban a nagy "Hadijáték Akadémiát" (2009-2013 South London Warlords Klub és Salute), majd az ott látottak és tanultak alapján alapítottam itthon egy klubot, és évek óta szervezzük a rendezvény sorozatunkat. Természetesen mindent adaptálni kellett a hazai viszonyokra, és messze nem csak az én érdemem, hogy itt tartunk, mert rengeteg ember tette hozzá a maga részét ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Úgy gondoltam, pont ezért az én beszámolóim után (Historikum címke), érdemes megszólítani a rendezvény résztvevőit, hogy írják le ami az eszükbe jut a Historikumok kapcsán. Igyekszem egyfajta sorrendbe fűzni a véleményeket és kommentálni őket, hogy minél teljesebb képet adjak a "Historikum élményről". Csak a keresztneveket, vagy a beceneveket írom ki, hiszen az a célom, hogy a közösség benyomását közvetítsem a rendezvényről, olyanoknak akik még nem voltak egyiken sem.

Ezt is megértük! 2018 június óta immár tizedik alkalommal tartottunk történelmi hadijátékos napot. Budapesten a Slice 'n' Dice klubban két teremben hét asztalon zajlottak a csaták, maszkban és kevesebb résztvevővel mint februárban, de töretlen lelkesedéssel. Ez volt az első alkalom, amikor nem tudtam saját asztalt felrakni és Ambasa barátunk is kidőlt sajnos a sorból. Tehát a szervezők közül csak Petyó tartott játékot. Ettől függetlenül szépen "ön szerveződtek" a játékosok, jól működött a rugalmas koncepció, hogy összehozzuk egy rendezvényre az egyszerre több asztalon játszó hobbitársakat egy laza, minimális kötöttségekkel járó rendezvényen.

Szerencsére a Warlod Games fejlesztői, folyamatosan reagálnak a játékosok visszajelzéseire ezért időről-időre kiadnak egy un. javítások és gyakori kérdések pdf-et a szabályokkal kapcsolatban. Most, hogy újra kezdünk visszalendülni a második világháborús játékok világába, vettem a fáradságot és átböngésztem a legutóbbit. Érdekes változtatásokra, és összegzésekre bukkantam.

Még 1991-ben jelent meg magyarul Con Sellers azonos című regénye. Az a kötet egy induló könyvsorozat első része volt, akkoriban nagyon tetszettek ezek a könyvek. Divatos volt a háborúkba ágyazott amerikai családregény koncepciója, a legsikeresebb Herman Wouk és John Jakes volt ebben a műfajban. Ezért nekem a cím miatt automatikusan ez a regénytípus jutott elsőre az eszembe Kötter Tamás könyvéről, nos nem is lőhettem volna jobban mellé!

Eltelt több mint egy év a megjelenés óta (2019. március), végigolvastam kétszer és játszottam már legalább négy csatát a könyv alapján, szóval ideje véleményt mondanom róla. Nem kertelek sokat, szerintem nagyon megérte az árát, mert évekre elegendő inspirációt és játék ötletet kaptam a pénzemért. Arról nem is beszélve, hogy több olyan hibát is kijavítottak ebben a kötetben, amit egy korábbi kiegészítőben (itt), elkövettek. Ez a könyv lehetővé teszi, hogy élvezetes módon játszhassunk magyar sereggel, olyan küldetésekben, amelyek hazai földön játszódnak. 1944-45-ös év a történelmünk egyik legsötétebb korszaka (bár soha se történt volna meg), hadtörténelmi szempontból viszont a második világháború rendkívül fontos csatáit vívták Magyarország területén az akkori idők legjobb haditechnikájával. Ráadásul ehhez a témához, ma már komoly és részletes szakirodalomat olvashatunk magyarul. Ebben kötetben gyakorlatilag minden komolyabb hadművelethez kapcsolódóan találunk hadijáték küldetéseket. Szóval szerintem minden adott ahhoz, hogy egyrészt nagyszerű játékokat játszunk, másrész tanuljunk róla, és emlékezzünk a történelmünkre.

Gyakorlatilag hat hónapja nem játszottam már Bolt Action csatát, ezért ezt a legutóbbit nagyon élveztem, és bár nagyon pocsék dobásaim voltak, remek kis ütközetet vívtunk Jentz-el. Három fontos tényező emelte a "rangadónk" színvonalát (azon túl, hogy már nagyon régen játszottunk egymás ellen), először is egy ezer pontos csatát vívtunk, a második tényező az volt, hogy nem 1944-es hanem 1942-es technikai színvonalon játszottunk, a harmadik pedig, hogy ismét a Magyar Királyi Honvédség csapatait irányíthattam.

Mivel mind az Inkvizítor.hu, mind a világháború.eu oldal megszűnt, így az oda posztolt írásaim már nem hozzáférhetőek, a Rapid Fire nosztalgia hangulatomnak köszönhetően, felrakom ide ezt az eredetileg 2011-ben írt csataleírásomat is. Érdekes lehet összevetni az ellenfelem angol nyelvű beszámolójával, az ő blogján itt. Nála megvan a teljes és részletes sereglista is, mindkét oldalra. A küldetést egy szombat reggel, kilenctől délután négyig tartó játék során sikerült lejátszani két játékossal az SLW klubban Londonban valamikor 2011-ben, a küldetés a Rapid Fire: Scenarios for NW  Europe 1944/45 könyvéből vettük. Ez az amire ezt a szabályt kitalálták, 40+ jármű oldalanként, hét órás játékmenet és egy történelmi szituáció feldolgozása.

Úgy hozta a sors, hogy egy londoni wargame klub a South London Warlords tagja voltam 2008-2013 között, olyan "veteránokkal" játszottam hetente, akik akkor már több mint húsz éve űzték (és űzik még ma is) ezt a hobbit. A legnépszerűbb korszak akkor a második világháború volt, 20mm-es figurákkal a Rapid Fire szabályok alapján. Számomra rendkívül szimpatikus az a stílus, ahogyan ott játszanak, mivel ez a szabály most 2020 szeptemberében új kiegészítést kap és 2005 után először változik, ezen kívül pedig sokan játszanak Rapid Fire-t idehaza is, úgy gondoltam hasznos volna felfrissíteni az emlékeimet (két régi inkvizítoros cikket gyúrtam össze és egészítettem ki), meg a szabályokat itt a blogon. Hátha találtok benne ötleteket, fogásokat, amiket azután a saját csatáitokban tudtok kamatoztatni. Az itt leírtak mind a 2005-ös kiadású szabályra vonatkoznak, elképzelhető, hogy az új verzió nagyban fog különbözni. (minden kép az SLW klubtagok gyűjteményeiről készült)

Dacolva a harminc fokos hőséggel, húsz bátor terepasztal-generális gyűlt össze vasárnap Győrben, hogy hat hónapos kényszerszünet után ismét összecsaphassanak az ólomkatonák seregei. Érkeztek seregek Budapestről, Székesfehérvárról, Tatabányáról, és Mosonmagyaróvárról. Öt asztalon zajlottak a kockák zörgésétől hangos ütközetek, vonultak az Askarik, zúgtak a Messerschmittek, rohamoztak a Honvédek, támadtak a Szamurájok, és kőkeményen tartották magukat a brit Vörös ördögök egészen délig, amikor a résztvevők testületileg elvonultak ebédelni, hogy aztán délután még hevesebben lángoljanak fel a harcok. A napnak négy óra felé vetettek véget a parancsnokok, amikor az összes hadsereg teljes létszámban vissza masírozott a dobozába, és hazautazott, hogy egy következő alkalommal újra összemérhessék fegyvereiket.

Egy újabb csatát sikerült lejátszanunk szombaton. A küldetést Háromszék 1848-as ellenállása ihlette, az osztrák csapatok akkoriban igyekeztek pacifikálni minden székely települést, vagyis a határőröket lefegyverezni, a magyarságot pedig elütni a fegyveres ellenállás minden lehetőségétől. Ebből kiindulva, a Sharpe Practice 2 szabályból a hatodik küldetést  választottam ki, a "Rescue Mission" (Mentőakció) elnevezésű küldetést. A történet szerint az osztrákok eljöttek a falu szélén lakó plébánosért, aki gyújtó hangú prédikációival a magyar forradalmat támogatta idáig, ezért börtönbe akarták vetni. Azonban a székely hazafiak neszét vették az osztrákok tervének és gyorsan fegyvert ragadva siettek a plébános úr segedelmére. Az osztrákok egy csapata ért a templomhoz előbb, de már feltűntek a székelyek is, a plébánost gyorsan biztonságba kell kísérni. 

A Nagy Háború időszakában egyik alapvető gyalogsági fegyver volt a kézigránát, mert mind támadáshoz, mind a védelemhez is kiválóan lehetett használni. A háború kitörésekor az osztrák-magyar hadseregben ismerték a kézigránátot, de annak harctéri használata csak később terjed el a fronton, a háború kitörésekor még nem volt rendszeresítve. Csak miután osztrák-magyar csapatok saját bőrükön tapasztalták meg, hogy a szerbek, meg az olaszok nagyon ügyesek a kézigránát-harcban (mint erről a harcjelentések szólnak), utána kezdtek hozzá a fejlesztéshez. Ez egyébként így volt például a brit hadsereg esetében is, ők is rengeteg rögtönzésre kényszerültek, hogy a németek vagy a törökök ellen kézigránátokat tudjanak bevetni. Volt rendszeresített kézigránátjuk már 1908-tól, csak senki sem gondolta, hogy erre nagyobb számban szükségük lehet. A németek viszont már 1914-ben rendelkeztek nagyobb számban rendszeresített kézigránáttal és puskagránáttal, mert a belga erődök leküzdésére készülve, mint utász-ostromfegyver elképzelhetőnek tartották a bevetését. A hirtelen kialakult lövészárok háború minden hadviselőt nagy ipari kihívás elé állított, mert korábban elképzelhetetlen mennyiségben igényelte a lőszerek és gránátok minden fajtáját.